informatikaInternetközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

A Pentagon törölte a JEDI nevű tíz milliárdos felhőprogramot

Szerző: 2021. július 12.No Comments

„A 10 milliárd dolláros felhőprojekt más formában indul újra.

Az amerikai védelmi minisztérium Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázatának győztese 2019 júliusában az Amazon Web Services (AWS) lett, de 2019 októberében a Pentagon bejelentette, hogy a 10 milliárd dolláros programot a Microsoft nyerte. Az Amazon megtámadta a döntést, később pedig azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény Donald Trump nyomására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezosnak akart ártani. A vállalat ezután új keresetet nyújtott be a washingtoni szövetségi bírósághoz.

Tavaly szeptemberben az amerikai védelmi minisztérium megerősítette, hogy a JEDI programot a Microsoft nyerte, mire az Amazon erre nyíltan korrupciót emlegetett és jelezte, hogy továbbra is harcolni fog a határozat ellen. Májusban az illetékes bíróság tárgyalni kezdte a benyújtott beadványokat. Most a Pentagon közölte, hogy a 2019 októberében adott megbízást visszavonta és a projektet újra kiírják, de Joint Warfighter Cloud Capability (JWCC) néven.

A Pentagon hangsúlyozta továbbá, hogy az új pályázatnál másképp fog eljárni, mint a JEDI esetében, mivel több partnercéget is ki fog választani. Az mindenesetre meglehetősen érdekes körítést ad a JWCC-nek, hogy a követelményeinek jelenleg kizárólag az Amazon és a Microsoft felel meg.

A Pentagon döntését Toni Townes-Whitley, a Microsoft amerikai ágazatokért felelős elnöke a blogbejegyzésében úgy kommentálta, hogy tiszteletben tartják és elfogadják azt. A redmondi konszern menedzsere hozzátette, hogy a hivatalnak egy nagyon nehéz döntést kellett meghoznia azzal kapcsolatban, hogy egy akár több esztendőn át elhúzódó jogi eljárásra kerüljön sor vagy igyekezzen a kialakult helyzetre egy másik megoldást találni. ”

Forrás:
A Pentagon törölte a JEDI programot; SG.hu; 2021. július 7.