Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

A Nemzeti Versenyképességi Tanács négy területen gyorsítaná a digitalizációt

Szerző: 2021. augusztus 1.No Comments

„A Nemzeti Versenyképességi Tanács digitalizációs fejlesztéseket javasolt a kormánynak.

A magyar gazdaság az európai országoknál gyorsabban indulhat újra, a cél most az, hogy ezt a lépéselőnyt a versenyképesség és hatékonyság javításával tovább növeljük – fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán publikált videóban.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak:
* a magyar emberek digitális készségfejlesztése
* a kormányzati szolgáltatások és
* az egészségügy digitalizációja
* a magyar vállalkozások digitális eszközhasználata

A csütörtöki ülésen mutatták be a vali.hu vállalkozói portált is, amely személye szabottan nyújt pályázati, képzési, hitel és szakmai információkat.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy az elmúlt hetekben 10 szervezet javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, júniusban pedig hazánk 5 helyet lépett előre a versenyképességi rangsorban.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója jelezte, hogy azok az országok amelyek, fejlettebbek voltak a digitális szolgáltatások terén, sokkal könnyebben jöttek ki a válságból.

Hangsúlyozta: nem szabad, hogy visszarendeződjön az az állapot, ami a lezárások előtt volt. Meg kell tanulnunk, hogy mi volt az, ami pozitív, azt meg kell tartani és el kell dobni azt, ami rossz volt.”

Forrás:
Varga Mihály négy területen gyorsítaná a digitalizációt; Világgazdaság; 2021. július 29.