hírközlésközigazgatás: magyarmédia

A GVH konzultációra bocsátotta a hazai műsorterjesztési piac ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét

Szerző: 2021. augusztus 9.No Comments

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) társadalmi konzultáció céljából közzétette a hazai műsorterjesztési és médiaszolgáltatási piacon végzett ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A dokumentumot szeptember elejéig tudják észrevételezni az érintett piac szereplői.

A nemzeti versenyhatóság tavaly nyáron indított ágazati vizsgálatot a médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán, mert a jelzések alapján a televíziós médiaszolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztők számára annyival kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, hogy ezáltal jelentős versenyhátrányba kerülnek a kisebb vállalkozások. Ez akár a piaci verseny torzulását vagy korlátozását is okozhatja, ami miatt a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra és rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódhat.

A GVH vizsgálata elsősorban a piaci szereplők árazáshoz kapcsolódó döntéseinek megértése céljából tekintette át a műsorterjesztési piacot, illetve a mögötte lévő értékláncot. A hatóság nyilvános adatbázisok információi mellett vállalati adatszolgáltatásokat dolgozott fel, emellett piackutatásokat végeztetett, és szakmai szervezetekkel is konzultált.

A vizsgálat eredményei alapján a Versenyhivatal elkészítette jelentéstervezetét, amelyet honlapján – az ilyenkor szokásos módon – nyilvános társadalmi konzultációra bocsátott. A tervezet részletesen bemutatja a műsorok értékláncát, az egyes szinteken jelen lévő szereplőket és piaci szerkezetet, illetve a piacot formáló trendeket. Feltárásra kerültek az egyes szereplők közötti szerződéses gyakorlatok is, elsősorban a médiaszolgáltatók és a műsorterjesztők közötti kapcsolatra fókuszálva. A GVH több javaslatot is megfogalmazott, amelyekkel növelhető lenne a piaci verseny és a fogyasztói jólét.

A Gazdasági Versenyhivatal a végleges jelentés elfogadását megelőzően 2021. szeptember 3-ig biztosítja, hogy az érintettek írásban észrevételeket tehessenek a jelentés tartalmára vonatkozóan. A tervezet elérhető a hatóság honlapján:

https://www.gvh.hu/dontesek/agazati_vizsgalatok_piacelemzesek/agazati_vizsgalatok/jelentes-tervezet-a-musorszolgaltatas-es-musorterjesztes-piacan-lefolytatott-agazati-vizsgalatrol

Forrás:
A GVH konzultációra bocsátotta a hazai műsorterjesztési piac ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét ; Gazdasági Versenyhivatal (GVH); 2021. augusztus 6.
Lásd még: Rossz a kis műsorterjesztők általános megítélése; Koi Tamás; HWSW.hu; 2021. augusztus 6.