egészségügyközigazgatás: magyar

Szeptemberben elindulhatnak a praxisközösségek az egészségügyben

Szerző: 2021. augusztus 9.No Comments

„A háziorvosi és fogászati ellátás finanszírozására szánt keret 58 százalékkal, 105,5 milliárd forinttal emelkedett az elmúlt évhez képest.

Szeptember 1-től a tervek szerint elindulhatnak a praxisközösségek – közölte a VG-vel az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő).

A betegutak lerövidítésének egyik leghatékonyabb eszköze az alapellátásban elérhető szolgáltatások körének bővítése az Okfő szerint, ennek gazdaságos biztosítása érdekében jönnek létre országszerte a modellváltó rendelők.

Eddig csaknem száz kollegiális praxisközösség jött létre, amelyeknek hétezer praxistagja van. A főigazgatóság tájékoztatása szerint feldolgozás alatt van az egyesült és integrált praxisközösségek, valamint a praxisközösségi konzorciumok nyilvántartásba vétele. A háziorvosi és fogászati ellátás finanszírozására szánt keret 2021-re az elmúlt évhez képest 105,5 milliárd forinttal, 58 százalékkal emelkedett, és már most látható, hogy ezen belül az orvosi bértámogatások mértéke 2022-ben újra jelentősen, további 38 százalékkal nő.

A modellváltásra azért van nagy szükség, mert összesen 928 üresen álló praxis van Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint.

Júliusban 648 betöltetlen háziorvosi praxisban nem volt orvos, új kilépőként pedig tízen jelezték, hogy nem dolgoznak tovább. A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 280 volt, a nyári hónapban nyolc praxis szűnt meg.

Jellemzően nem a fogorvosi, hanem a háziorvosi praxisok között volt több megszűnés – mondta a VG-nek Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, aki Keszthelyen fogorvos. Magyarországon összesen 2800 alapellátó fogászat van, az üresen álló rendelők száma régóta 280-300 praxis körül alakul. A pácienseket ez annyiban érinti, hogy a körzetekben helyettesítéssel oldják meg a betegellátást és a helyettesítő orvosok részmunkaidőben dolgoznak. A fogorvosi praxisok finanszírozásáról Nagy Ákos elmondta: az orvosok 30,80, illetve 100 százalékos bérkiegészítést kaptak.

Jellemzően az iskolafogászatok önhibájukon kívül csak 30 százalékos bérkiegészítésre jogosultak, de erről a MOK tárgyalásokat folytat az Okfővel. Megoldást jelentene, ha az iskolafogászatok átalakulhatnának területi ellátó fogászatokká, mert úgy 80 vagy akár 100 százalékos bérfejlesztésre lennének jogosultak.

Az idén az E-alapba 300 milliárd forint érkezik, ami jelentős előrelépés a korábbi évtizedekhez képest – erről még februárban beszélt egy háttérbeszélgetésen Takács Péter országos kórházfőigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy az alapellátási kassza megduplázódik a következő két évben.

Míg tíz évvel ezelőtt egy praxis havi átlagbevétele 900 ezer forintot tett ki, addig 2019-ben már 1,7 millió. Az idei orvosbérfejlesztéssel már 2,6-2,7 millió forintból gazdálkodhatnak a körzetekben, a következő két évben pedig 3,5 millióra emelkedik a havi bevételük.

Tízből nyolcan elégedettek

Általánosságban valamennyi NEAK-finanszírozott ellátással többen elégedettek, mint elégedetlenek, de az ellátások értékelése a sürgősségi mentőszolgálat kivételével romlott az elmúlt tíz évben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal egészségügyi ellátásról készült elemzéséből. A legtöbben a háziorvosukkal és a házi gyermekorvosukkal elégedettek, az elégedettség 2019-es szintje csak kevéssel maradt el a 2009-estől. A háziorvosok praxisonként átlagosan több mint 50 beteget látnak el naponta, a házi gyermekorvosok több mint 30-at. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok száma 2010 és 2019 között 6, illetve 9,2 százalékkal csökkent.”

Forrás:
Szeptemberben elindulhatnak a praxisközösségek; Koncsek Rita; Világgazdaság; 2021. augusztus 1.