Skip to main content
egészségügyközigazgatás: külföldön

Észtországban úttörő költségvetési reformokról döntöttek

Szerző: 2021. szeptember 26.No Comments

„Kaja Kallas észt miniszterelnök célja, hogy a költségvetési rendszer minél átláthatóbb legyen, ezáltal a pénzügyi mozgások még inkább nyomon követhetővé válnának.
Kaja Kallas észt miniszterelnök – aki egyben a Reformpárt elnöke is – interjút adott a Postimees észt napilapnak. Ennek során szó esett az energiapiaci árakról, az oltási kampányról és a költségvetési folyamatot érintő változásokról is.

Kallas arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a kormány annak érdekében, hogy az energiapiaci árakat kontroll alatt lehessen tartani, elmondta, az energiapiaci árak mindeddig kedvezően alakultak, a jelenlegi magasabb árak különböző okokra vezethetők vissza: elsősorban a szén-dioxid-kvótaárak emelkedésére, amelyek 30 euróról 60-ra nőttek, ezáltal minden fosszilis energiaforrás rendkívül megdrágult.
Továbbá a megújuló energiaforrások (nap-, szél- és vízenergia) előállítása alábbhagyott, és ez okozza az áringadozást.
A miniszterelnök szerint nem lesz szükség árszabályozásra, hiszen a Nord Poolhoz való csatlakozás óta az elektromos áram költségei viszonylag alacsonyak tudtak maradni.

A kormányfő a járványkezeléssel kapcsolatban elmondta, folynak az egyeztetések az emlékeztető oltások beadására vonatkozóan. A harmadik dózis beadása különösen az idősotthonokban élők számára indokolt, ahol egyre több megbetegedést regisztráltak az elmúlt időszakban. Kallas hozzátette, hogy az oltási ütem Észtországban is lelassult. A miniszterelnök szerint a szkeptikusok meggyőzése időigényes folyamat, akik közül legtöbben a mellékhatásoktól való félelem miatt nem veszik fel a vakcinát. Az oltásnépszerűsítő kampányban az orvostanhallgatók is szerepet vállalnak: ők is sokat tudnak tenni annak érdekében, hogy eloszlassák a védőoltással kapcsolatos félelmeket. Tanel Kiik egészségügyi miniszter szeptember 16-án jelentette be, hogy Észtországban a jövő évtől felfüggesztik a táppénz folyósítását a be nem oltott, valamint a velük kontaktban lévő emberek számára.

A kormányfőnek azt a kérdést is feltették, hogyan érné el a kormány, hogy a költségvetés közérthetőbbé váljon, így nem fordulhatna elő, hogy a parlamenti képviselők figyelmen kívül hagyják azt, ami számukra nem egyértelmű. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, egyeztetett a kormánytagokkal a költségvetési tételeket újbóli meghatározásáról, így mindenki számára egyértelművé válna, honnan érkeznek és hova folynak be a pénzforrások. A jövő évi költségvetést már az új alapelvek mentén fogják kidolgozni. A miniszterelnök célja, hogy a költségvetési rendszer minél átláthatóbbá váljon.

Az észt kabinet törvényt hozott a válsághelyzetekre vonatkozóan is. Kallas kiemelte, hogy egy mindenre kiterjedő válságot központilag kell kezelni: krízishelyzetben ugyanis nincs idő arra, hogy a minisztériumok egymás közötti válaszaira kelljen várni, mivel ez jelentősen lassítaná a döntéshozatali folyamatokat.”

Forrás:
Úttörő költségvetési reformokról döntöttek; Kovácsfi Réka; Világgazdaság; 2021. szeptember 22.