Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Közkívánatra elkészült az új menetrend

Szerző: 2021. november 14.No Comments

„Nem kevesebb, mint háromezer észrevétel érkezett a magyar vasúttársaságok hamarosan életbe lépő új menetrendjéhez. Ha azt vesszük, hogy a MÁV-Start utasai közül mintegy hétszázezren használnak bérletet, vagyis rendszeres használóként lehet véleményük a vonatok járásáról, akkor ez a szám már nem olyan magas. Ha ellenben felidézzük, hogy a hozzászólásra egy minisztériumi háttérintézmény honlapján volt lehetőség, valamint hogy erre kísérleti jelleggel és most először nyílt mód, az érdeklődés meglepően nagynak nevezhető.
Az elővárosi vonalakon egyre több helyen korszerű motorvonatokkal közlekedhetnek a menetrend szerint.

A kezdeményezés hátterében az áll, hogy a vasúttársaság, az állam nevében a közszolgáltatásokat megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint annak vasúti szakmai szervezete, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) az éves menetrendtervezési folyamat megújítását irányozta elő a 2021/2022. évi közforgalmú vasúti menetrendeket érintően. Az egyeztetés célja az volt, hogy a rendszeresen vonattal utazók érdemi észrevételei alapján a vasúti szolgáltatási kínálat rugalmasabban igazodjon a valós utazási igényekhez. A menetrendek véleményezésére a KTI hivatalos weboldalán július 2. és július 15. között nyílt mód. A beérkező hozzászólásokat a KTI a vasúttársaság részére továbbította, ahol az észrevételeket menetrendi, technológiai és gazdasági szempontból megvizsgálták.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a fontosabb változások között szerepel, hogy a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalon végzett pályafelújítások hatására sűrűbb menetrendet vezet be a vasúttársaság, csökkennek a menetidők.

Ezáltal jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal. Csúcsidőben közlekedő gyorsított személyvonatokkal 20 perccel rövidebb lesz a menetidő Budapest és Dunaújváros között. Hatvanból és Gödöllőről Budapestre 15 perccel csökken az eljutási idő reggelenként az új zónázó vonatoknak köszönhetően. Esztergom és Süttő között jelentősen sűrűbb vonatközlekedés fogadja az utasokat: nyolc pár vonat munkanapokon. Hétvégenként Budapest és Tatabánya között félóránként, Tatabánya és Oroszlány között óránként járnak a vonatok. Szombaton és vasárnap hosszabb útvonalon, Rákos és Piliscsaba között közlekednek az S76-os járatok. A G72-es gyorsított vonatok hétvégén is járnak az esztergomi vonalon.

A fentiek mellett összesen mintegy harminc változást hajtottak végre részben az elővárosi, részben a távolsági közlekedésben.

Akiknek kedvük támadt újabb ötleteket adni a vasúttársaságnak, legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket a vasúti menetrendek megalkotásához. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd. Remélhetően a buszról vonatra – vagy éppen vissza – szállni kívánó, vagyis az átszálló utasok csatlakozási igényeit is figyelembe veszik majd.”

Forrás:
Közkívánatra elkészült az új menetrend; Jámbor Gyula; Magyar Nemzet; 2021. november 13.
2021/2022-es vasúti menetrendtervek egyeztetésének eredménye; KTI Közlekedéstudományi Intézet NKft.