egészségügyEurópai Uniógazdaságpolitika

Az Európai Unió 2021-ben – Az intézményi vesztes: az Európai Bizottság

Szerző: 2021. december 20.No Comments

„Mandátumának közepén jár az európai intézményrendszer. Az Európai Parlament a pozíciók ciklusközepi újraosztásához készülődik, az Európai Tanács elnökének megbízatását is meg kell hosszabbítani – bár ez valószínűleg csak formalitás lesz -, így tulajdonképpen az Európai Bizottság tervezheti teljes nyugalommal év végi szabadságát. Ez a nyugalom azonban könnyen megtévesztő lehet. Valójában idén az Európai Bizottságnak akadt a legtöbb aggódnivalója, ő ugyanis az év intézményi vesztese.

Tavaly az Európai Parlament zárt presztízse szempontjából különösen rossz évet, az Európai Bizottság a becsületes túlélő címét kapta. Idén romlott a helyzett. Míg 2020-ban az Európai Bizottság szerepének megítélését nagymértékben javították a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság felszámolására tett erőfeszítései, addig idén semmi sem sikerült a testületnek. A geopolitikai kudarcok átokként üldözik az önmagát geopolitikainak nevező Bizottságot. Az év elején rögtön Josep Borrell külügyi főképviselő moszkvai látogatása hozott megalázó perceket a globális ambíciókat dédelgető Európai Unió képviselőjének. Alig múlt el két hónap, és ankarai látogatása során a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szorult egy kanapéra Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Erdogan török elnök mellett. A geopolitikai megaláztatásokból azonban még nem volt elég: a nyár végén az Európai Uniónak tehetetlenül és információ nélkül kellett végignéznie, hogy az Egyesült Államok kivonja csapatait Afganisztánból, magukra hagyva szövetségeseit.

Talán a geopolitikai kudarcokat akarta feledtetni az Európai Bizottság, amikor más területeken keresett magának kárpótlást – nem sok sikerrel. Az év közepétől egyértelműen egyre politikaibbá vált a testület működése. Ennek eredményeként előbb a két, a Bizottság által már korábban is renitensnek tekintett tagállammal, Lengyelországgal és Magyarországgal éleződött ki egyre jobban a konfliktusa, majd az Európai Parlamenttel keveredett rosszízű politikai vitába, amelynek eredményeként az Európai Parlament beperelte a Bizottságot. Akárhogy is alakul ezeknek az idén kirobbanó vagy élessé váló konfliktusoknak a kimenetele, a Bizottság nem tud nyertesként kikerülni a csatákból. Akárcsak a geopolitikai kudarcok, a politikai viták is eredményüktől függetlenül gyengítik az Európai Bizottság pártatlan közvetítő szerepébe vetett bizalmat. Márpedig az elmúlt hetven évben az volt a legfontosabb tőkéje a testületnek.

Ha nem lett volna elég az idei év hányattatásaiból, év végére is jutott még kudarc. Az Európai Bizottság utóbb visszavont kommunikációs útmutatója nemcsak Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos, de az egész Bizottság számára is az utóbbi évek legkínosabb története. Maga a dokumentum tartalma, de kiszivárgásának módja is azt az érzést kelti, hogy az Európai Bizottság ideológiai szakmunkások vagy túlkompenzáló idealisták gyűjtőhelye. Akármelyik változat is igaz, kiváló érveket szolgáltat az európai integrációval szemben amúgy is egyre kritikusabb politikai erők számára.

Az idei évben a kudarcok mellett eltörpültek az eredmények. Fontos mégis megemlíteni, hogy a gazdasági újjáépítési alap megkezdte működését, és az Európai Bizottság már az előlegek idei utalásával számos tagállam gazdasági nehézségeit enyhíteni tudta.

Összességében azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy az Európai Bizottság rosszabb évet zárt, mint 2020-ban, amikor pedig a koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági válság az egész döntéshozatali eljárást nagy próbatétel elé állította. Persze, ciklus közepén nem könnyű jó színvonalon működni: a kezdeti lendület már eltűnőben, a mandátumvégi hajrá még nem tűnik fel a láthatáron.

Számos jel utal ugyanakkor arra, hogy 2022 sem lesz könnyebb, mint az idei év volt. A CDU ellenzékbe kényszerülésével Ursula von der Leyen számára nehezebbé válhat a saját politikai hátterének biztosítása. A szlovén elnökség leköszönte után januárban kezdődő francia elnökség hatékonyságát pedig nagymértékben aláássa az áprilisi elnök-, és az azt követő parlamenti választás.”

Forrás:
Az Európai Unió 2021-ben – Az intézményi vesztes: az Európai Bizottság; Navracsics Tibor; Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Európa Stratégia Intézet; 2021. december 9.