„ Nem tudni, hogy az Európai Bizottság „szondáztatás” céljából szándékosan szivárogtatott-e ki néhány merész elképzelést, vagy a média volt szemfüles, mindenesetre a nyilvánosságra került információ előkészítheti a talajt a tavaszra várt testületi javaslat fogadtatásához. A németek már reagáltak.
Egy, a brüsszeli Politico által „megszerzett” 11 oldalas bizottsági munkaanyag szerint a testület olyan forgatókönyvet fontolgat 2023-tól, amivel egyfelől formailag tartanák a tavalyi bejelentést és visszaállítanák a járvány előtti közösségi költségvetési szabályokat. Másfelől viszont a tényleges alkalmazásukat egy átmeneti időn át rugalmasan kezelnék azon, a korlátokat túllépő tagországok esetében, amelyek működőképes programmal rendelkeznek, és igazolni is tudják ennek folyamatban lévő végrehajtását (például folyamatosan javuló részadatokat tudnak felmutatni).
Mint a hírportál megjegyzi, a bizottsági elképzelést – ami nyilván a mostani tervek szerint márciusra várt tényleges testületi javaslat előkészítését célozza – bizonyára nagy megkönnyebbüléssel fogadják a déli fővárosokban (még a magát „félig délinek” tekintő Franciaországban is). Másfelől viszont 24 órának sem kellett eltelnie, hogy a kiszivárgott ötletre válaszul a német kancellár tanácsadója egy párizsi tanácskozáson máris határozott fenntartásokat hangoztasson.
Szakértők emlékeztetnek, hogy a tagországok költségvetési hiányáról, az államadósság mértékéről vagy az infláció lehetséges nagyságáról is intézkedő úgynevezett stabilitási és növekedési paktum jövőbeni sorsa voltaképpen azóta az Európai Unión belüli viták „időzített bombájának” számít, hogy rendelkezéseit tagállami egyetértéssel 2020 tavaszán „átmeneti jelleggel” felfüggesztették, tekintettel a koronavírus által előidézett rendkívüli gazdasági helyzetre.
Időközben ugyanis lényegében a tagországok többségében, többnyire mindhárom területen elszaladtak a mutatók – különösen az államadósság ugrott meg elsősorban a déli és kelet-európai tagállamokban –, ami növekvő mértékű aggodalmakat vált ki e fővárosok többségében, hogy pontosan mikortól és milyen mértékben kell majd készen állniuk a felfüggesztés előtti szigorú közösségi szabályokhoz való visszatérésre.
Vajon azonnal ugyanazok a szigorú korlátok válnak-e alig tíz hónap múlva ismét mérvadóvá, amelyek a Maastrichti Szerződés óta a Covid berobbanásáig behatárolták a nemzetállami költségvetések mozgásterét – mint amilyen a GDP maximum 3 százalékáig engedhető költségvetési deficit és a legfeljebb 60 százalékos államadósság követelménye –, vagy esetleg elképzelhető-e ez utóbbiak megreformálása is?
Értelemszerűen, a járvány alatt még jobban eladósodó tagországok csoportja a minél hosszabb átmeneti időben és lehetőleg a korábbi küszöbszintek lazításában érdekelt. Az úgynevezett „százon felüliek klubjába” jelenleg Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország tartozik (ezek azok az országok, ahol az államadósság GDP-arányos része meghaladja a 100 százalékot, de akad jó pár „száztól alig elmaradó” további tagállam is). Érthető módon, politikusaik az elmúlt hónapokban számtalanszor hangot is adtak ebbéli véleményüknek.
Velük szemben egy sokkal szűkebb tagállami csoport áll (alapvetően Ausztria, Finnország, Hollandia, Németország, Svédország), de befolyásuk annál nagyobb, lévén – nettó befizetőkként – ők a közös büdzsé első számú finanszírozói.
Tekintve, hogy közülük akár egy szembeszegülése is megtorpedózhat bármilyen lazítási kísérletet (hiszen konszenzussal kell majd dönteni), markáns és csoportos fellépésük még kevésbé ignorálható.
Az Európai Bizottság dilemmája mindezek láttán az, vajon melyik szerepkört vállalja fel: élére álljon valamelyik véleménycsoportnak, vagy megkísérelje közös platformra hozni őket?
A szerdai kiszivárgás arra utal, hogy a testület – követve több mint fél évszázados klasszikus szerepét – most is az utóbbi felé hajlik. Egyfelől nem enged könnyítést a járvány előtti szigorú kritériumokon, másfelől majdani betartatásuknál még egy ideig igyekezne „realisztikusan” viszonyulni a tényleges helyzethez, és előre lefektetett paraméterek alapján próbálna „rugalmasságot” mutatni.
Az utóbbi mellett a testület levezetése az – még mindig a napvilágra került 11 oldalas belső anyag vonatkozó része szerint –, hogy egyaránt tagállami és közösségi érdek az országok államadósságát egy működőképes szintre leszorítani, erre azonban csak stabil, növekedési pályára állított gazdaságok képesek.
Ha viszont mostantól számítva néhány hónapon belül a költségvetési megszorítás kell hogy a gazdálkodás kizárólagos kiindulópontja legyen, akkor az nemcsak előre kiszámítható politikai feszültséget gerjeszt, hanem létében teszi kétségessé az egész helyreállítási (új generációs) program végrehajthatóságát, hogy a digitalizációs vagy klímacélok teljesítéséről ne is beszéljünk. Ráadásul, az ily módon leblokkoló gazdaságok az esetek többségében az adósságcsökkentéshez szükséges növekedési többletet sem fogják tudni megteremteni – szól a brüsszeli érvelés.
Amely ugyanakkor állítólag azt is igyekezne értésre adni, hogy ez a relatív engedékenység elsősorban az elszaladt államadósság-hányadra vonatkozna (a „százasok klubjában” többen is vannak, ahol a GDP-ben kifejezett adósságráta már-már a 200 százalék felé tendál…). Ami viszont a költségvetési deficitet illeti, ott sokkal hamarabb és sokkal szigorúbban el fogják várni a mielőbbi visszatérést az eredeti (3 százalékos) plafon tiszteletben tartásához – derül ki a megszellőztetett verzióból. (Nem fognak habozni újra elindítani a túlzott költségvetésihiány-eljárást ott, ahol ez indokolt – szögezi le a munkaanyag.)
Hogy aztán a nettó befizető „fukarokat” – a korábbi status quo visszaállításának szószólóit – összességében mindez mennyiben hatja majd meg, az egyelőre legalábbis kérdéses. Az első jelzés mindenesetre megszületett azon a párizsi pénzügypolitikai tanácskozáson, amelyre csütörtökön került sor, és amelynek rendezője szintén a Politico volt. Ennek egyik felszólalója Jörg Kukies, Olaf Scholz német kancellár gazdasági főtanácsadója volt, aki nem rejtette véka alá, hogy a maga részéről „meglehetősen szkeptikus” a „rugalmasan kezelt szigor” megvalósíthatóságát illetően. Azon persze sok múlik majd, hogy végső soron milyen pontos formát és tartalmat öltve teljesülne ez a rugalmasság – ismerte el Kukies is. De például azt a mostanában sokat emlegetett verziót, miszerint a klímacélokat és a „zöld gazdaságra” történő átállást szolgáló kiadásokat „kivennék” a költségvetési hiány megállapításakor, a német szakember eleve működésképtelennek minősítette.
Mint fogalmazott, hasonlóval próbálkoztak már a német nemzeti büdzsé kezelésekor, de a valóságban „nagyon nehéz egy konkrét kiadást mentesíthetőnek minősíteni egy másikhoz képest”. Az ilyesminek szerinte rendre az a vége, hogy egyre szélesebb kör tesz szert egyre több mentességre, és a végén már átláthatatlan kuszaságba fullad az, aminek egységes költségvetési rendszernek kellene lennie. „Nagyon könnyen Pandóra szelencéjének bizonyulhat az egész” – vélte értékelésében a német szakember.
Aki ennek ellenére sietett leszögezni azt is, hogy kormánya nem zárkózik el „új megoldások” megvitatásától, ha az a növekedést és a klímacélok teljesülését szolgálja. De akkor annak működőképesnek is kell lennie – tette hozzá. ”
Forrás:
Uniós pénzügyi szabályok: újra ketyeg az időzített bomba; Fóris György; Infostart; 2022. február 11.
Lásd még: Good news for France and Italy as Brussels looks to keep debt rules on ice in 2023; Bjarke Smith-Meyer; Politico; 2022. február 9.
Germany ‘very skeptical’ over easing EU debt rules for green spending; Matei Rosca, Bjarke Smith-Meyer; Politico; 2022. február 10.
France’s Bruno Le Maire tells Germany not to ‘close doors’ on EU budget reforms; Giorgio Leali, Pauline de Saint Remy; Politico; 2022. február 11.
