Skip to main content
Európai Unióközigazgatás: magyar

Navracsics: A kormány mindent megtesz azért, hogy az év végéig alá tudják írni a helyreállítási alap megállapodását

Szerző: 2022. június 5.No Comments

„A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak folyósítását lehetővé tevő nemzeti terv aláírásához vezető folyamat bonyolult, a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében vagy az év vége felé alá tudja írni a szükséges megállapodást az Európai Bizottsággal – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Luxembourgban csütörtökön.

Navracsics Tibor az európai uniós tagállamok kohézióért felelős miniszereinek luxembourgi tanácskozását követően elmondta: Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésén áttekintették a feladatokat, hogy a helyreállítási alapra vonatkozó megállapodást lehetőség szerint még az idén aláírhassák.

Közölte továbbá, törekedni kell arra is, hogy az uniós operatív programok, köztük a területi, a gazdasági és innovatív vagy az emberi erőforrással kapcsolatosak finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodásokat Magyarország és az Európai Bizottság szintén az év második felében alá tudja írni. Az operatív programok finanszírozásához szükséges partnerségi megállapodásokról folytatott tárgyalások jól haladnak – mondta.”

Forrás:
Navracsics: A kormány mindent megtesz azért, hogy az év végéig alá tudják írni a helyreállítási alap megállapodását; VG.hu/MTI; 2022. június 2.