Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarszakirodalom

Fizetési rendszer jelentés 2022

Szerző: 2022. június 12.No Comments

„…Ugyan a koronavírus-járvány kisebb-nagyobb hullámok formájában továbbra is meghatározó részét képezte a mindennapoknak, a pénzforgalom területén jelentkező hatásai már korlátozottabban éreztették a hatásukat, mint a megelőző évben. A kedvező folyamatok eredményeképpen pedig jelentősen bővült a hazai kártyaelfogadói infrastruktúra, valamint egyre több fogyasztó vette igénybe az innovatív elektronikus fizetési megoldásokat, így elsősorban a fizetési kártyákra épülő mobiltárcás szolgáltatásokat. Összességében az elektronikus fizetés lehetőségének hiánya jellemzően már nem akadályozza a fejlődést, ugyanakkor további előrelépés várható az Azonnali fizetésre épülő végfelhasználói szolgáltatások, így a QR-kód alapú fizetésindítás, illetve a fizetési kérelem terjedésétől.

A forgalom esetében annak ellenére visszatértek a pandémia előtti tendenciák, hogy az újra és újra kiújuló járványhullámok okán 2021-ben is velünk maradt a korlátozások egy része. A kártyás vásárlások mellett az átutalási forgalom is kimagasló bővülést mutatott, az Azonnali fizetés ráadásul elérte azt a szintet, amelyet a kártyás forgalom évek óta mutat. A kártyás vásárlások darabszáma esetében a 21 százalékos éves növekedés még a 2020-as kisebb mértékű bővülés, és ezáltal a szokottnál alacsonyabb bázis ellenére is impozánsnak tekinthető. Az Azonnali fizetés esetében pedig – a csonka év hatását kiszűrve (az azonnali fizetési szolgáltatás 2020. március 2-án vált elérhetővé az ügyfelek számára) – darabszámban közel 23 százalékos bővülés tapasztalható. Mindazonáltal 2021-ben is jelenős különbségek voltak megfigyelhetők az egyes fizetési helyzetek között. A legfontosabb változást az eredményezte, hogy a fogyasztók fokozatosan visszatértek a fizikai térbe, illetve az utazási korlátozások feloldásával jelentősen növekedett a külföldi tranzakciók száma is.

Az MNB egyik legfőbb pénzforgalmi célkitűzése az elektronikus tranzakciók további dinamikus növekedésének támogatása, amelyet az azonnali fizetési ökoszisztéma fejlődésének harmadik fázisában azon szabályozási lépésekkel és fejlesztésekkel kíván megvalósítani, amelyek a minden fizetési helyzetben könnyen használható végfelhasználói megoldások gyorsabb terjedéséhez szükségesek. Annak érdekében, hogy az Azonnali fizetés valóban minden fizetési helyzetben releváns alternatívát jelentsen az ügyfelek számára, a kapcsolódó fizetési folyamatok további egyszerűsítésére és gyorsítására van szükség. Ennek elérése érdekében az MNB elsősorban a hazai QR-kód szabványban és a fizetési kérelemben rejlő lehetőségek mind hatékonyabb kiaknázására törekszik. Ezen belül az MNB fő célkitűzése, hogy megszüntesse a piaci töredezettséget a QR-kód olvasási, valamint a fizetési kérelem fogadási képesség szabályozásával. Emellett szabályrendszert dolgoz ki a kereskedelmi fizetési helyzetekben használható arculati elemekre, elősegítve azt, hogy a fogyasztók egységes megjelenés mellett könnyen tudják azonosítani azokat a helyzeteket, ahol elérhető a szolgáltatás. A mindennapi használhatóság fokozása érdekében pedig a tranzakciók sikerességét jelző pozitív visszajelzés szabályozása és technikai egységesítése is tervben van.

A bankok kínálatában megjelenő csomagáras számlatermékek ellenére még mindig általános akadályt jelent az elektronikus tranzakciók további térhódítása számára a kedvezőtlen banki árazási szerkezet az átutalások kapcsán. Ezt támasztja alá az is, hogy a bankok pénzforgalmi bevételein belül továbbra is az átutalások kezdeményezéséhez kapcsolódó tételek adják a legnagyobb részt. Ennek eredményeként az ügyfelek még a csekélyebb elektronikus fizetési forgalmuk mellett is jellemzően magas banki költségekkel kell, hogy szembesüljenek. Az elektronikusan aktív ügyfeleknek, azaz a lakosság körülbelül harmadának már jelenleg is megéri csomag alapú árazást alkalmazó számlacsomagra váltani a banki költségek számottevő csökkentése érdekében…”

Forrás:
A Pénzügyi Stabilitási Tanács állásfoglalása a fizetési rendszerről; Magyar Nemzeti Bank; 2022. június 8.
Fizetési rendszer jelentés 2022 (PDF)