Skip to main content
energiagazdaságközigazgatás: magyar

Schmidt Jenő: egyelőre ne szerződjenek az önkormányzatok!

Szerző: 2022. november 7.No Comments

„ A magas árak miatt sok önkormányzat még nem szerződött jövő évre az energiaszolgáltatókkal, és biztosan lesznek olyanok is, akik 2023-at is úgy kezdik, hogy nem lesz érvényes szerződésük – mondta az InfoRádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

„Azt javaslom minden önkormányzatnak, hogy várjon ki, ameddig csak tud” – fogalmazott az InfoRádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint, bár a világpiaci árak már nyár óta csökkennek, a magyarországi energiacégek még mindig nagyon magas áron kínálják a gázt és áramot, a legtöbb helyhatóság így kivár, nem szerződött még a szolgáltatókkal a jövő évre.

Schmidt Jenő is azt tanácsolja az önkormányzatoknak, hogy legalább november végéig várjanak a szerződések megkötésével, mert – mint fogalmazott – a nyolc-tízszeres árat nem lehet elfogadni.

Hozzátette: érti, hogy ez a helyzet, és hogy a mérséklődő világpiaci árakat egy-két hónap múlva az MVM-is leköveti majd, de addig, „nincs mese”, ki kell várni. Egy kisebb önkormányzat ugyanis képtelen kötelezettséget vállalni arra, hogy a mostani árakat ki tudja fizetni – ismételte meg.

Schmidt Jenő becslése szerint a hazai önkormányzatok 40-50 százalékának nincs még 2023-ra vonatkozó energiaszerződése, és biztosan lesznek olyanok is, akik a jövő évet is így kezdik meg. Megjegyezte, valószínűleg nem lesz ezzel semmi probléma, mert szerinte egy állami cég nem fogja leszerelni a gáz-, villany- vagy vízórát.

A TÖOSZ elnöke korábban a 24.hu-nak azt mondta: úgy döntött, felkeresi az MVM-et és a tulajdonost képviselő Miniszterelnökséget, hogy elérje, kínáljon fix árat az önkormányzatoknak a villamos művek. Szerinte a helyhatóságoknak legalább azt tudniuk kell, mekkora rezsiköltséggel számoljanak a jövő évben.

„Fix ár az is, ha azt mondják, 90, de az is, hogy 480 forint a villamos energia kilowattonként, (…) csak ne legyen hektikus” – jegyezte meg, mert így nem lehet tartani a jövő évi költségvetéseket, hiszen a feladatfinanszírozás nem úgy van beállítva, hogy minden önkormányzatnak külön megnézik még a villanyköltségét is.

Schmidt Jenő szerint a fix árat is csak 2-3 hónapos intervallumra szabad bevezetni, a bizonytalanságok, a hatalmas árváltozások miatt hosszabb időre nem lehet elköteleződni.”

Forrás:
Schmidt Jenő: egyelőre ne szerződjenek az önkormányzatok!; Varga Mónika; Infostart / InfoRádió; 2022. november 4.
Lásd még:
„A mai napig horror áron kínál energiát a településeknek az MVM, az árnövekedés 25-32-szeres, miközben a nemzetközi árak a nyár óta jelentősen csökkentek. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke ezért úgy döntött, felkeresi az MVM-et és a tulajdonost képviselő Miniszterelnökséget, hogy elérje, kínáljon végre fix árat a villamos művek. Nem zárja ki, hogy lesz olyan önkormányzat, amelyik élő energiaszerződés nélkül vág neki 2023-nak, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy majd jön az állami cég illetékese, és leszereli a gáz- meg a villanyórákat a hivatalban és intézményeiben. Schmidt a Della adásában beszél továbbá arról, hogy az önkormányzatok a költségeik 15–20 százalékát képesek megfogni a fűtés letekerésével, a világítás lekapcsolásával a késő esti órákban, vagy intézmények bezárásával, de ezzel együtt sem tartható az energiaköltségek emelkedése, ami városa, Tab esetében 60–70 millió forintot jelent egy év alatt. A jövő évi költségvetésről újranyitott kormányzati tárgyalásokba bekapcsolódtak, a legfontosabbnak azt tartják, hogy az önkormányzati étkeztetés költségeit rendezze a kormány, mert az 500 forintért adott menü 1200 forintból jön ki a konyhán, a különbözetet pedig valakinek állnia kell…”
Schmidt Jenő: El fogok menni az MVM-hez, hogy mondjanak már egy fix árat; Baka F. Zoltán; Della (podcast); 24.hu; 2022. november 2.