Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Borsodban próbálják ki az új szociális ápolási rendszert

Szerző: 2022. november 28.No Comments

„Előbb kipróbálják Borsod-megyében az új szociális ápolási rendszert, és csak azután adják át országszerte a kórházak ápolási ágyait a szociális szektornak – derült ki Pintér Sándor keddi „szakpolitikai” tájékoztatóján. 

A belügyminiszter az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag vitája előtt előtt egy nappal fogadta a parlamenti pártok képviselőit. Úgy tudjuk: a Momentum, a DK, és a Jobbik nem vett részt a megbeszélésen, több ellenzéki frakcióvezető pedig csak a szakértőjét küldte maga helyett. Ezen a fórumon beszélt Pintér arról, hogy az ápolási ágyak tervezett átadása a szociális szektornak nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem egy több éves próba program lesz Borsodban. Egyebek mellett kiderült, hogy bár a mostani törvénycsomagból végül kimaradt a szakrendelők államosítása, de az hosszabb távon továbbra is „tervben van”. Az alapellátási ügyelet átalakításából pedig most azért marad ki Budapest, mert a belügyminiszter szerint a főváros teljesen máshogy működik, ezért felmérik a jelenlegi helyzetet, és utána lesz erre is javaslatuk.

Mint arról korábban beszámoltunk: a jövőben az orvosi ügyeletek megszervezését az Országos Mentőszolgálatra bízzák. Ebben a rendszerben a háziorvosoknak csak este tízig kell majd az ügyleti feladatok ellátásában részt venniük. Így az éjszakai műszakot a mentők és a kórházi sürgősségi ügyeleti pontok viszik majd. Az éjszakai ügyelet „lelke”, a mentők központi telefonos diszpécser szolgálata lesz, ahol a mentésirányító segít majd a betegeknek megtalálni azt a helyet a rendszerben, ahol bajukra a legjobb ellátást kaphatják.

Úgy tudjuk: Pintér Sándor a tájékoztatón azt is kérte, hogy a pártok az írásbeli javaslataikat közvetlenül hozzá juttassák el.

Ettől függetlenül másnap, szerdán megkezdődött a parlamentben az egészségügyet átalakító törvénycsomag vitája. Alig kéttucatnyi képviselő várta az előterjesztő Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szűzbeszédét, ám ők is másnapig húzódó vitára számíthattak, mivel az ellenzéki képviselők arra készültek, hogy alaposan és részletesen rámutassanak a javaslatcsomag minden gyenge pontjára.

Kora este a karzaton látható volt Kincses Gyula, az orvosi kamara elnöke is. Mint ismert a kamara több ponton nem értett egyet a törvényjavaslat-csomaggal, de kifogásait az államtitkárság nem méltányolta. A MOK javaslatait a DK terjeszti a parlament elé módosító indítványok formájában.”

Forrás:
Borsodban tesztelik az új egészségügyi rendszert; Danó Anna; Népszava; 2022. november 24.