„ A miniszterelnök által zárt körben vázolt stratégiát Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója foglalta írásba.
Átfogó előadásban vázolta fel az előttünk álló évtized kihívásait és lehetőségeit Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepek előtt, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján. A zárt körű eseményen elhangzott beszéd főbb megállapításait Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója foglalta össze írásában.
Mára egyértelművé vált, hogy a következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz, Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el. Ennek a feladványnak a megoldása már önmagában nagy kihívás, és nem is minden országnak sikerült a felzárkózás. A szakirodalom számos jó példát ismer, de akadnak szép számmal olyan országok, amelyek elbuktak ebbéli erőfeszítéseikben. Ráadásul olyan esetre nincs példa, hogy stagnálás vagy megrekedés után, többszöri próbálkozásra sikerült egy országnak kitörnie.
Tehát ez olyan feladat, amelyet Magyarországnak menetből kell teljesítenie, különben a kitörés feltételei elpárolognak, az időablak bezárul. További nehézségeket – vagy éppen lehetőséget – jelent hazánknak, hogy mindezt a fejlődési pályát egy széttöredezett világrend mellett kell bejárnia. Az új rend kontúrjai még csak most alakulnak, de egy dolog bizonyos: ha visszaáll a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, akkor az a nemzetközi kapcsolatépítés és kereskedelem visszaesésével, ennek következményeként pedig akár Magyarország eljelentéktelenedésével fenyeget. Mindez alapvető kihívás elé állítja az intenzív felzárkózó pályára álló hazánkat.
A fenti, kétkomponensű problémára jelenthet választ az összekapcsoltságon alapuló modell, amely Magyarország felzárkózási stratégiájaként szolgál már most is. Lássuk, mit is jelent ez!
A globalizáció neoliberális modellje kifulladt
A jelenlegi globalizációs modell a Szovjetunió bukása után jött létre. Alapja egy unipoláris, az Egyesült Államok vezette világrend volt, amely alapvetően neoliberális elvek mentén szervezte meg magát. Ennek lényege, hogy a piaci szereplők spontán, saját belátásuk szerint, állami ellenőrzéstől mentesen létesíthettek üzleti kapcsolatokat a világ bármelyik pontjával. A modell megértéséhez érdemes a hálózattudományhoz fordulni. Ebből a szempontból vizsgálva egy decentralizált, hierarchiától mentes globalizációs modellt látunk magunk előtt. Ám ennek is megvoltak a maga hátulütői.
A szabályozatlanság, az állami kontroll hiánya kiiktatta azokat a biztonsági mechanizmusokat, amelyek képesek csillapítani az esetleges káros hatásokat. Innen érthető meg a 2008-as gazdasági válság jelentősége is: gyors terjedése és drasztikussága épp annak volt a következménye, hogy erős állam híján nem volt olyan szereplő, amely képes lett volna enyhíteni a tüneteket, esetleg megszüntetni az okokat. Emellett a neoliberális doktrína az ipari termelés helyett a szolgáltatói szektor fontosságát, illetve a profitabilitást helyezte a középpontba. Így egy-két évtized alatt leépült számos nyugati ország hagyományosan fejlett ipari kapacitása. Ez ütött vissza 2008-ban: az ipar nélkül maradó nyugati, főleg európai hatalmak jobban megérezték a válságot, az ázsiai országok – azon belül is főleg Kína – pedig megerősödtek.
Ennek ellenére 2008-ban még kevesen ismerték fel, hogy a neoliberális gazdasági és politikai világrend jutott válságba, és sokan úgy vélték: ez is csak egy a nyugati típusú berendezkedés időszakos gazdasági visszaesései közül. A magyar jobboldal viszont már akkor is úgy látta, hogy többről van szó: az egész világrend átalakul. A 2010-es évek eseményei, a migráció, a brexit, illetve Donald Trump győzelme megmutatták, hogy a neoliberális világrend nem működik olyan jól, mint korábban, ezért egyre inkább veszít legitimációjából. A 2020-as évben kirobbanó világjárvány pedig ismét napfényre hozta a neoliberális világrend sérülékenységét. A pontot az i-re a 2022-ben kitörő ukrán–orosz háború tette fel, amely egyértelművé tette, a jelenlegi nyugatközpontúság nem tartható fenn, mivel a Nyugat kihívói megerősödtek, nem kis részben épp a liberalizált kereskedelem és gazdaság miatt.
A Nyugat válasza: tömbösödés
A világrend válságára adott válaszként – azért, hogy dominanciáját legalább részlegesen megőrizze – a továbbra is az USA által vezetett Nyugat fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait. Ezt nevezik nyugati terminológiával decouplingnak, azaz szétkapcsolásnak. Úgy tűnik, ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok. Az így kialakuló világrend hálózatelméleti szempontból egymás mellett létező, hierarchikus hálózatok rendszereként írható le. Egy ilyen felállásban minden gazdasági, politikai és kulturális transzfer a tömbök vezető államain keresztül zajlik. Ezek képezik a blokkok centrumát, az egyes, a centrumok alá tartozó, csomópontként értelmezett országoknak pedig csak a periféria szerepe jut.
Ez a teljes Európai Unió, de különösen annak perifériaállamai számára kifejezetten rossz hír, mert egy ilyen rendszerben a központ nemcsak a blokkok feletti kapcsolatokat képes ellenőrizni, hanem magához vonzza az erőforrások elosztásának feladatát is. Ráadásul így a javak ellátási láncában fellépő bármiféle zavar legelőször és legdrasztikusabban a periféria országaiban jelentkezik – s közben ezen országoknak semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésükre, hogy változtassanak a helyzeten.
Magyarországnak ki kell maradnia a blokkosodásból
Hazánknak kifejezetten rossz tapasztalatai vannak a blokkosodással, ez a jelenség ugyanis eddig mindig egyet jelentett az eljelentéktelenedéssel. Így volt ez a török hódoltság alatt, amikor a keresztény és az iszlám világ ütközőzónája voltunk, később a Habsburg Birodalom idején, amikor a birodalom iparosodott régiói alá voltunk vetve, majd a Szovjetunió uralta keleti blokkban is partvonalra szorultunk.
Nem csak történelmi példák sora igazolja, hogy Magyarországnak nem érdeke a blokkosodás. A probléma megértéséhez érdemes ismét a hálózatkutatás eredményei felé fordulnunk. Egy ilyen felállásban a legjobb olvasatban is az történik, hogy az egyes országoknak központot kell választaniuk, és a kapcsolódásuk kizárólagos kapcsolat. Azaz hazánk szükségképpen alárendelt szerepbe kényszerülne, ami épp abban jelentene gátat, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok sorából. Ezért a magyar felzárkózási stratégia nulladik lépése egy olyan országspecifikus globalizációs logika kidolgozása, amelyben felülírja a negatív hatásokat. Az összekapcsolt gazdaságra épülő modell kínál megoldást erre a problémára. Nem decouplingra, hanem connectivityre, azaz nem szét-, hanem összekapcsolásra van szükség. A kapcsolatok szétvágása helyett az összeköttetések fokozása az érdekünk, ugyanis ez következik Magyarország történelméből, földrajzi helyzetéből és kulturális adottságaiból. Nem véletlen, hogy olyan gondolkodók, mint Széchenyi István vagy Teleki Pál, a Nyugat és a Kelet közötti közvetítésben látták felemelkedésünk kulcsát. Minden, ami ezzel ellentétes, számottevő problémát okoz nekünk. Ilyen a háború és a gazdasági szankciók is, mert járhatatlanná teszik a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmi útvonalakat. Ebből következik az is, hogy megnőtt a Balkánon keresztül vezető, nekünk déli, valójában az egyetlen nyitva maradt kelet–nyugati útvonal, illetve az annak mentén fekvő országok stratégiai jelentősége Magyarországtól Törökországon át egészen Üzbegisztánig.
Az összekapcsolt gazdaság mint felzárkózási stratégia
Az eddig felvázoltak alapján megállapítható, milyen problémákat szükséges megoldania egy magyar stratégiának: el kell kerülni, hogy hazánk egy nagy nemzetközi blokk perifériája legyen; el kell kerülni, hogy a korábbi, spontán piaci folyamatokra alapuló szabadkereskedelmi modell anomáliái visszatérjenek; meg kell oldani az ellátási láncok sérülékenységének az enyhítését; ezzel együtt el kell érni, hogy Magyarország csatlakozzon a gazdaságilag fejlett országok köréhez.
Az összekapcsolt gazdasági modell előnye, hogy egyszerre képes kezelni a fenti problémákat, ráadásul az alkalmazása egybeesik Magyarország gazdasági érdekeivel és geopolitikai céljaival. Egyben alternatívát kínál mind a neoliberális, mind a nemzetközi blokkokon alapuló globalizációs modellel szemben. Az összekötöttségen alapuló modell lényege, hogy a hálózatként felfogott nemzetközi rendszerben egy országnak arra kell törekednie, hogy minél több ponton kapcsolódjon más országokhoz és piaci szereplőkhöz. A kapcsolódások jellege túlmutat a gazdasági szempontokon. Idetartoznak a kereskedelmi, az infrastrukturális kapcsolatok, a beruházások és a tudástranszfer, valamint a nyilvános diplomáciai kapcsolatok.
Egy ilyen modellben nem kell tartani a marginalizálódás veszélyeitől, hiszen egy állam maga is kialakíthat kapcsolatokat egy másik gazdasági szereplővel, a kezdeményezések nem csak a hierarchia csúcsán lévő blokkvezetők felől érkezhetnek. Az állam egyúttal kontrollt is gyakorol a kapcsolatok felett. Így egy összekapcsoltságon alapuló gazdasági modell növeli az ország ellenálló képességét; növeli a befektetések megtérülési rátáját és általában a gazdaság termelékenységét; támogatja a klaszterek létrejöttét; valamint kifejezetten alkalmas kitörési stratégiának, mivel a kapcsolatok számának növekedése egyre inkább felértékeli az adott ország gazdasági szerepét.
Magyarország útban az összekapcsolt gazdaság felé
A vonatkozó szakirodalom szerint a sikeres felzárkózás három legismertebb példája Dél-Korea, Finnország és Írország esete. Ezek a példák nemcsak azt mutatják, hogy lehetséges belépni a fejlett országok csoportjába, de azt is, hogy nem csak egy kizárólagos úton. Dél-Korea az iparfejlesztésre, Finnország a gazdasági szerkezetváltásra, Írország pedig a tőkebeáramlásra fókuszált. Ám ezek a példák a legjobb esetben is csak inspirációnak jók, az elmúlt harminc év arra tanít minket, hogy nem lehet egy az egyben lemásolni más országok megoldásait.
Ha megnézzük, milyen adottságai vannak a magyar gazdaság szerkezetének, akkor azt látjuk, hogy hazánk képes kombinálni az előbbi modellek előnyeit és sikeres elemeit. Ilyen például a fokozott állami szerepvállalás a fejlesztésekben, a befektetés- és vállalkozásösztönző adórendszer kialakításában, a reálbérek utóbbi évtizedben látott jelentős emelkedése vagy a magas hozzáadott értékű ágazatok meghatározó szerepe. A tőkebeáramlást érintő konjunktúraérzékenység problémáját pedig úgy ellensúlyozzuk, hogy megfordítottuk a logikát: nem külföldi cégek központjainak idetelepülését ösztönözzük, hanem olyan hazai vállalatok megerősödését, amelyek regionális szinten válnak meghatározó szereplővé, mint a Mol, az OTP Bank vagy a 4iG.
A fenti alapokon állva a 2020-as évek elejére sikerült elérni, hogy Magyarországnak reális esélye van kilépni a közepesen fejlett országok csapdájából. Jól mutatja ezt az a tény, hogy az utóbbi tizenkét évben az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében most állunk a legközelebb az európai uniós átlaghoz. 2010-ben ez az érték az uniós átlag 66 százalékának felelt meg, 2021-ben elértük az átlagos fejlettségi szint 76 százalékát. Most jött el a történelmi pillanat ahhoz, hogy a magyar gazdaságot az összekapcsoltság segítségével új növekedési pályára állítsuk.
A felzárkózási ütemből fakadó lendület és az azt lehetővé tevő magyar gazdasági modell is alkalmassá tesz bennünket az összekapcsoltság révén megvalósuló szintlépésre. Az új gazdaságstratégiai modell megteremtéséhez Magyarország jó adottságokkal rendelkezik.
Vajon melyek azok a területek, amelyek kulcsszerepet játszhatnak ebben a stratégiában? Ezek között vannak a gazdaság egészét átható horizontális szektorok és a kitörési pontként szolgáló stratégiai iparágak.
A horizontális szektorok szintjén tovább kell növelni a már így is rekordokat döntő külföldi működőtőke-beruházást, valamint az energetika terén minél több kapcsolatot szükséges kiépíteni a világ és a szűkebb régió nagy elosztópontjaival. A regionális együttműködéseket tovább kell erősíteni, hiszen egy összekapcsolt modellben a regionális kapcsolatok a legfontosabbak, s erre a Kárpát-medence gazdasági és földrajzi egysége kifejezetten alkalmas. Ezenfelül régiós és globális szereplővé kell tenni a magyar bankszektort, amely valamennyi gazdasági ágazat katalizátora.
A felsőoktatás már megkezdett átalakítását arra kell felhasználni, hogy elősegítse a tudástranszfert az ipari szereplők és a távoli kutatóközpontok vonatkozásában. Végül a jelenleginél hangsúlyosabban szükséges jelen lennünk a nemzetközi térben, elsősorban a nyilvános diplomácia eszközparkjával. Az iparágak szintjén pedig a klaszterek kiépítésére alkalmas hadiipar és az utóbbi évtizedekben felértékelődő infokommunikációs szektor mellett az összekapcsoltságra leginkább alkalmas élelmiszer-, gyógyszer- és járműipart érdemes megerősíteni. Ez tehát Magyarország stratégiája a mostani évtized megnyerésére. A stratégia létezik, kigondolt, módszeres megvalósítása zajlik.
Minden adva van, hogy kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket. A feladat nem kicsi, a pálya is talán nehezebb, mint eddig volt. Mi azonban mind abban hiszünk, hogy hazánk nagy dolgokra hivatott ország, és történelmi lehetőség kapujában állunk. A siker pedig csak rajtunk múlik. Munkára fel!”
Forrás:
Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!; Orbán Balázs; Mandiner; 2023. január 7.
(A szerző a miniszterelnök politikai igazgatója)
Az eredeti cikkben több fontos grafikon is található, ezeket a Mandiner weboldalán lehet megtekinteni.
Háttér:
A tér és a torony – Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért; Niall Ferguson; Scolar Kiadó; 2019
Hálózatok és hierarchiák (Niall Ferguson: A tér és a torony); B. Kiss Mátyás, Tóth Kelemen; Budapesti Könyvszemle; 2021
