Skip to main content
közigazgatás: magyarpolitikatársadalomterületfejlesztés

A területi szempontok eredményesebb érvényesítése a fejlesztéspolitikában – A IV. Területfejlesztők Napja következtetései és ajánlásai

Szerző: 2023. június 4.No Comments

„A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) 2023. március 30–31-én A vidék a terület- és településfejlesztésben alcímmel szervezte meg a IV. Területfejlesztők Napját.1 A jelentős médiafigyelem mellett lezajlott rendezvény házigazdája a SZE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara (AKMK) volt. A terület- és vidékfejlesztési politika alakítói és annak gyakorlati megvalósítói – köztük hivatalban lévő és korábbi miniszterek, államtitkárok – élénk figyelemmel kísérték a bemutatott szakmai és tudományos eredményeket. A 200 résztvevő által képviselt szervezetek megoszlása (szervezők 17%; egyetem, kutatóintézet 26%; állami, önkormányzati cég, intézmény 22%; települési, megyei önkormányzat 6%; minisztérium 12%; területfejlesztő cég 8%, nonprofit szervezetek 9%) jól tükrözte a szakma sokszínűségét. A tíz évvel korábban lezajlott Területfejlesztők Napjához2 képest a megyei területfejlesztők, a kormányzati (háttérintézmények) és a nonprofit szervezetek aránya csökkent, míg a szervezőkkel együtt számítva az akadémiai szektor érdemben növekedett. Ez a helyszín fővároshoz képest nehezebb elérhetőségének, az egy nappal hosszabb konferenciának és a területfejlesztési szakma intézményi átalakulásának is betudható.

A rendezvény fő célkitűzései a következők voltak: előkészíteni az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (OFTK) felülvizsgálatát; megvitatni a vidékfejlesztés helyét és szerepét a fejlesztéspolitikában; javaslatokkal szolgálni, milyen tervezési megfontolásokra, operatív lépésekre van szükség a területi szempontok eredményesebb érvényesítése érdekében; valamint áttekinteni a terület-, település- és vidékfejlesztési szakemberképzés helyzetét, lehetőségeit a felsőoktatásban…”

Forrás:
A területi szempontok eredményesebb érvényesítése a fejlesztéspolitikában – A IV. Területfejlesztők Napja következtetései és ajánlásai; Mezei Katalin, Rácz Szilárd; DOI: 10.17649/TET.37.2.3500; Tér és Társadalom; 37. évf. 2. szám; 2023