Skip to main content
Európai Uniógazdaságinformatikaközigazgatási informatikamédiatechnikatudomány

Web 4.0 és a virtuális világok: megszületett az Európai Bizottság új stratégiája

Szerző: 2023. július 16.No Comments

„A Bizottság a mai napon új stratégiát fogadott el a web 4.0-ára és a virtuális világokra vonatkozóan annak érdekében, hogy a következő technológiai átállás során vezető szerepet tölthessen be, és nyitott, biztonságos, megbízható, méltányos és inkluzív digitális környezetet biztosíthasson az uniós polgárok, vállalkozások és közigazgatási szervek számára.

Az internet rendkívül gyors ütemben fejlődik.  Az internet jelenleg is fejlődési szakaszban lévő harmadik generációjának, a web 3.0-ának fő jellemzői a nyitottság, a decentralizáció és a felhasználók teljes körű szerepvállalása, míg a következő generáció, a web 4.0 lehetővé fogja tenni a digitális és a valós tárgyak, illetve környezetek közötti integrációt, valamint az emberek és a gépek közötti fokozott interakciót.

Az uniós gazdaság 2030 utáni kilátásairól, szóló közlemény, amelyet márciusban tettek közzé, a digitalizációt a gazdaság fő mozgatórugói között említi, a web 4.0-át pedig olyan jelentős technológiai átmenetként, amelynek nyomán zökkenőmentesen összekapcsolt, intelligens és immerzív világ jön létre. A virtuális világok globális piacának mérete a becslések szerint a 2022. évi 27 milliárd EUR-ról 2030-ra több mint 800 milliárd EUR-ra nő.

A virtuális világok hatással lesznek az emberek együttélésére, és olyan lehetőségeket, illetve kockázatokat fognak teremteni, amelyekkel foglalkozni kell. Az új stratégia célja egy olyan web 4.0 és olyan virtuális világok megteremtése, amelyek tükrözik az uniós értékeket és elveket, teljes mértékben tiszteletben tartják az emberek jogait, és lehetővé teszik az európai üzleti vállalkozások sikeres működését.

A stratégia fő pillérei

A stratégia összhangban van a Digitális évtized szakpolitikai program 2030-as célkitűzéseivel és annak a digitalizációt érintő három fő pillérével, azaz: a készségekkel, az üzleti tevékenységgel és a közszolgáltatásokkal. A negyedik pillérrel, az infrastruktúrákkal, a Bizottság az összeköttetések javítását szolgáló csomag, valamint a számítástechnikai, felhőalapú és peremkapacitásokra irányuló szélesebb körű erőfeszítések keretében foglalkozik. Külön cselekvési területet képez továbbá a virtuális világok és a web 4.0 nyitottsága és globális irányítása.

  1. Az emberek szerepvállalásának növelése és a készségek megerősítése a tudatosság növelése, a megbízható információkhoz való hozzáférés és a virtuális világ szakértőiből álló tehetségbázis létrehozása érdekében. 2023 végéig a Bizottság elő fogja mozdítani a polgári vitacsoport által a virtuális világra vonatkozóan előterjesztett vezérelveket; 2024 első negyedévéig pedig a „polgári eszköztárnak” köszönhetően iránymutatást fog kidolgozni a nagyközönség számára. Mivel a virtuális világokkal foglalkozó szakértőknek fontos szerep jut, a Bizottság együtt fog működni a tagállamokkal egy tehetségbázis létrehozása érdekében, és a Digitális Európa program által finanszírozott projekteken keresztül támogatni fogja a készségfejlesztést, többek között a nők és lányok esetében, valamint a Kreatív Európa programon keresztül a digitális tartalom alkotói esetében.
  2. Üzleti cél: az európai web 4.0 ipari ökoszisztéma támogatása a kiválóság növelése és a széttagoltság kezelése érdekében. Jelenleg nincs olyan uniós ökoszisztéma, amely összekapcsolná a virtuális világok és a web 4.0 értékláncának különböző szereplőit. A Bizottság a Horizont Európa keretében a virtuális világokkal foglalkozó lehetséges partnerségre tett javaslatot, lehetőleg 2025-től kezdődően, hogy előmozdítsa a kiválóságot a kutatásban, és ipari és technológiai ütemtervet dolgozzon ki a virtuális világok számára. Az innováció előmozdítása érdekében a Bizottság támogatni fogja továbbá az uniós alkotókat és médiavállalatokat az új alkotási eszközök tesztelésében, össze fogja hozni a fejlesztőket és az ipari felhasználókat, valamint együtt fog működni a tagállamokkal a web 4.0 és a virtuális világok szabályozási tesztkörnyezeteinek kidolgozása érdekében.
  3. Irányítás: a társadalmi fejlődés és a virtuális közszolgáltatások támogatása a virtuális világ kínálta lehetőségek kiaknázása érdekében. Az EU már most is beruház olyan jelentős kezdeményezésekbe, mint az „Irány a Föld” (DestinE), az intelligens közösségeket célzó helyi digitális ikermodellek vagy a European Digital Twin of the Ocean (a világóceán európai digitális ikermodellje), hogy a kutatók előmozdítsák a tudományt, az iparágak precíziós alkalmazásokat fejleszthessenek ki, a hatóságok pedig megalapozott közpolitikai döntéseket hozhassanak. A Bizottság két új nyilvános kiemelt kezdeményezést indít: az egyik a „CitiVerse”, a várostervezéshez és -kezeléshez használható immerzív városi környezet; a másik egy európai virtuális emberi ikermodell, amely az emberi testet reprodukálja a klinikai döntéshozatal és a személyes kezelés támogatása érdekében.
  4. A nyitott és interoperábilis virtuális világokra és a web 4.0-ára vonatkozó globális szabványok kialakítása, biztosítva, hogy azokat ne néhány nagy szereplő uralja. A Bizottság világszerte együtt fog működni az internetirányításban érdekelt felekkel, és elő fogja mozdítani, hogy a web 4.0 szabványai összhangban legyenek az EU jövőképével és értékeivel.

Háttér-információk

A stratégia az Európai Bizottság virtuális világokkal kapcsolatos munkájára, valamint a polgárokkal, a tudományos élet képviselőivel és a vállalkozásokkal folytatott konzultációkra épül. A Bizottság kezdeményezésére 2023 februárja és áprilisa között felállt a virtuális világokkal foglalkozó európai polgári vitacsoport, amelynek keretében 150 véletlenszerűen kiválasztott polgár fogalmazhatott meg ajánlásokat egy olyan jövőképre, illetve azon elvekre és intézkedésekre vonatkozóan, amelyek biztosítják, hogy az EU-ban a virtuális világok méltányosak és az emberek szempontjából megfelelőek legyenek. A vitacsoport által megfogalmazott 23 ajánlás vezérelte a web 4.0-ára és a virtuális világokra vonatkozó stratégiában foglalt konkrét intézkedéseket. 2022. szeptember 14-én az Európai Bizottság elindította a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos európai iparági koalíciót, amely az ipart és a politikai döntéshozókat tömöríti.

Ezenkívül a Közös Kutatóközpont által közzétett új jelentés áttekintést nyújt azokról a lehetőségekről, amelyeket a virtuális világok következő generációi jelenthetnek a különböző ágazatokban, többek között az oktatás, a feldolgozóipar, az egészségügy és a közszolgáltatások terén.

További információk

Kérdések és válaszok: A web 4.0-ával és a virtuális világokkal kapcsolatos uniós kezdeményezés

A web 4.0-ával és a virtuális világokkal kapcsolatos tájékoztató

Tájékoztató: Hogyan alakítható ki a kívánatos és méltányos virtuális világ? A polgárok nézőpontja

Közlemény: A web 4.0-ával és a virtuális világokkal kapcsolatos uniós kezdeményezés

A virtuális világgal foglalkozó európai polgári vitacsoport jelentése

Bizottsági szolgálati munkadokumentum: információk, meglátások és piaci tendenciák a web 4.0-án és a virtuális világokban

Új bejelentés (Közös Kutatóközpont) – Új generációs virtuális világok: lehetőségek, kihívások és szakpolitikai következmények

Idézet(ek)

„A web 4.0 és a virtuális világok jótékony hatással lesznek az egészségre, hozzájárulnak a zöld átálláshoz és képesek lesznek pontosabban előrejelezni a természeti katasztrófákat. Ugyanakkor a magánélet védelmével és a dezinformációval kapcsolatos kockázatok kezelése érdekében az emberekre kell összpontosítanunk, és a web 4.0-át, illetve a virtuális világokat az Unióban érvényesülő digitális jogoknak és alapelveknek megfelelően kell alakítanunk. Gondoskodni akarunk arról, hogy a web 4.0 mindenki számára nyitott, biztonságos, megbízható, méltányos és inkluzív digitális környezetté váljon.” – Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök – 11/07/2023

„A virtuális világokkal foglalkozó európai polgári vitacsoport ajánlásai döntően befolyásolták a Bizottság által ma elfogadott kezdeményezés eredményét. Örömömre szolgál, hogy azon törekvésünk, amelynek célja a polgárok szerepvállalásának elmélyítése volt, illetve az, hogy a polgárok érdemben hozzájáruljanak a munkánkhoz, ilyen gyümölcsöző eredményekkel járt. Amikor azt mondtuk: „A jövő az Önök kezében van!” – ezt komolyan gondoltuk.” – Dubravka Šuica, a demokráciáért és a demográfiáért felelős alelnök – 11/07/2023

„Mostantól Európa minden erejével arra törekszik, hogy a web 4.0 és a virtuális világok tekintetében világelsővé váljon. Európának mindene megvan ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be a következő technológiai átállásban: vannak gazella vállalkozások, gazdag kreatív tartalmak és ipari alkalmazások, Európa erős globális szabványalkotói szereppel rendelkezik, valamint innovációbarát és kiszámítható a jogi keret. Ezt a versenyelőnyt tovább kívánjuk fokozni, és össze fogjuk kapcsolni a virtuális világok fejlesztőit az ipari felhasználókkal, beruházunk az új technológiák bevezetésébe és elterjesztésébe, valamint biztosítjuk az emberek számára a virtuális világ biztonságos és magabiztos használatához szükséges eszközöket és készségeket.” – Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos – 11/07/2023”

Forrás:
A következő technológiai átállás felé: a Bizottság ismerteti az arra vonatkozó uniós stratégiát, hogy miként juthatunk vezető szerephez a web 4.0 és a virtuális világok tekintetében; Európai Bizottság; 2023. július 11.