Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarművelődés

A Gábor Dénes Egyetemen elindult az első, mikrotanúsítványt adó kurzus

Szerző: 2023. szeptember 17.One Comment

„A gyorsan változó világ kihívásaira gyors, hatékony válaszokat kell adni, ebben segítenek a mikrotanúsítványok – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten a Gábor Dénes Egyetemen, ahol elindult az első ilyen dokumentumot adó online kurzus.

Vitályos Eszter hangsúlyozta: az egész életen át tartó tanulás lehetőségének biztosítása kulcsfontosságú, és minél rugalmasabb a rendszer, annál ösztönzőbb egy tanulási lehetőség, annál sikeresebb és hatékonyabb lesz. Minél több tudás és tapasztalat van valakinek a birtokában, annál könnyebben boldogul a társadalomban, a munkaerőpiacon, az életben. Alapvető fontosságú, hogy az emberek egész életük során színvonalas képzésben, átképzésben, továbbképzésben vehessenek részt, a „jövőképességünk” is függ ettől – fogalmazott az államtitkár. Kifejtette: a mikrotanúsítványok „kis volumenű tanulási egységek elvégzését követően a képzésben részt vevő által megszerzett tanulási eredményeket igazoló dokumentumok”.

Így például lehetőség nyílhat arra, hogy egy korábban végzett autószerelő az elektromos autókra vonatkozó tananyagegységek elvégzésére iratkozzon be szakképzésre, vagy egy végzett programozó kifejezetten az új munkaköréhez szükséges programozói nyelv elsajátítására szolgáló kurzust vegye fel valamely felsőoktatási intézmény informatikai alapképzésben. A tapasztalatok szerint az egész világon „sebes ütemben” hozzák létre ezeket a rövid képzéseket, az állami és magánszolgáltatók széles köre kínálja azokat, válaszul a tanulói igényekre – mondta Vitályos Eszter. Megjegyezte, ez a hátrányos helyzetűek számára is szélesíti a lehetőségek körét. A minisztérium a mikrotanúsítványt adó képzéseket modulárisan, hordozható kreditértékkel tervezi fejleszteni, annak érdekében, hogy minél több képzési területen, minél több szakot lefedve tudjanak a felsőoktatási intézmények ilyen kurzusokat kínálni – közölte az államtitkár.

Hozzáfűzte, a kreditrendszerben sokféle kurzust kell összehangolni, ezért zajlik a közös munka a felsőoktatási, a szakképzési és a felnőttképzési területtel. A felsőoktatási és a felnőttképzési szakterület szoros együttműködésére van szükség, így a jövőben a felsőoktatásért felelős terület felelősségi körébe kerül a felnőttképzés szabályozása, működtetése is – jelezte Vitályos Eszter. Megállapította: a mikrotanúsítvány a mai kor válasza arra a kihívásra, hogy személyre szabott módon sajátítson el bárki új készségeket. „Ezzel is azt szeretnénk elősegíteni, hogy mindenkinek legyen esélye arra, hogy magabiztosan álljon ki a munkaerőpiacra” – jelentette ki az államtitkár.

Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke elmondta, hogy az intézmény 2022-ben intenzív fejlesztésbe kezdett informatikai területen; a mesterséges intelligencia által támogatott tartalomszolgáltató rendszerben rövid képzéseket fejlesztenek, amelynek elvégzése után mikrotanúsítványokat tudnak kiadni. Ezek a képzések elsősorban a céges kör számára fontosak, hogy munkatársaik bővíteni, frissíteni tudják tudásukat, építeni karrierjüket – jegyezte meg Dietz Ferenc. Beszámolt arról, hogy a képzés zárt rendszerű távolléti oktatásban történik, videoalapú tananyagokkal, online, így rugalmas időbeosztással lehet tanulni. Akár egy hónap alatt is elvégezhető a képzés, amelyből az első szeptember elején indult Szoftvertesztelés alapfokon címmel, a jelentkezés folyamatosan lehetséges. Bárki jelentkezhet, nincs előtanulmányokhoz kötve, a mikrotanúsítvány pedig elfogadott mind a magyar, mind a külföldi munkaerőpiacon – emelte ki Dietz Ferenc.

Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója közölte, amerikai cégének múltja összeforrott az internettel. Már 1988-ban létrehoztak egy oktatási programot, amelyben eddig világszerte 17 és félmillió diák végzett, köztük nyolcvanezer magyar. Ezek fél-másfél éves képzések, de a Cisco ezzel a háttérrel komolyan hozzájárulhat a mikrotanúsítványokat adó program sikeréhez – tette hozzá az igazgató.”

Forrás:
Vitályos Eszter: a mikrotanúsítványok hatékony választ jelentenek a gyorsan változó világ kihívásaira; Kulturális és Innovációs Minisztérium; 2023. szeptember 13.