Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikamédiaművelődéspolitikatársadalomtechnika

Infotér Konferencia 2023, Balatonfüred, 2023. október 17-19.

Szerző: 2023. október 8.No Comments

„Tisztelt résztvevők!

Megerősödni látszanak azok az irányvonalak, amelyek három évvel ezelőtt, a pandémia kirobbanásakor és másfél éve, a háború kitörésekor egyértelműen kirajzolódtak.

Az ellátási láncok rövidülése új lehetőséget biztosít az európai gazdaságnak, az egyes államok önellátásának képessége pedig egyre fontosabbá válik a továbbra is nélkülözhetetlen nemzetközi együttműködések mellett. A többpólusú világrend emellett ma már nem csupán egy jövőre vonatkozó vízió, hanem jelenkorunk valósága. A legfontosabb világgazdasági és politikai események már mind ezen rendezőelvek mentén zajlanak, így hazánk jövőjét, versenyképességét és mozgásterét, illetve az infokommunikációs fejlesztéseket is ennek megfelelően kell elemeznünk és formálnunk.

Az Infotér Konferenciának nem csak az a célja, hogy bemutassa a technikai vívmányokat és lehetőségeket, valamint segítsen jó együttműködéseket létrehozni a közigazgatás, az infokommunikációs iparág és a civil társadalom között. Egyik fő küldetése mindemellett, hogy az új ötletek, megállapodások és üzletek hazánk boldogulását szolgálják ebben a kihívásokkal teli, kiszámíthatatlan évtizedben.

Számtalan lehetőség nyílik a sikerre és kitörésre mind vállalati, mind nemzetgazdasági értelemben. A tudás még sosem volt ennyire értékes erőforrás, a változtatás képessége pedig csak rajtunk múlik. Minden bizonnyal a 14. Infotér Konferencia is hozzá tud járulni ahhoz, hogy Magyarország egy biztonságos és versenyképes országa legyen a jövő Európájának!

Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden! Ismerjük fel a lehetőségeket, lássuk meg feladatainkat, legyünk részesei egy folyamatosan változó korszak sikerének!

Soltész Attila
elnök
Informatika a Társadalomért Egyesület”

Forrás:
Infotér Konferencia 2023
Programok