Skip to main content
energiafenntartható fejlődésközigazgatás: magyarpolitikatársadalomtechnikazöld átállás

A digitalizálódó magyar energiapiac részeként 4,7 millió okosmérő lesz a hálózat része 2030-ban

Szerző: 2024. január 22.No Comments

„Az évtized végére több mint százezer hazai háztartásban lehet napelemes akkumulátor, az elektromos autók pedig energiatárolóvá léphetnek elő – hangzott el azon a konferencián, amelyet a Huawei által az energiatárolásról és a hozzá kapcsolódó energetikai kihívásokról összeállított fehér könyv bemutatása alkalmából szerveztek.

Az új, digitalizált energiatárolási technológiákkal a magyar kisfogyasztók akár 70 százalékra tudják növelni a saját energiafogyasztásuk arányát a következő évtizedben – vetíti előre Huawei Technologies fehér könyve, amely a magyarországi energiapiac kihívásait és lehetőségeit vizsgálja.

Elstartolt az akkumulátorpályázat is

A kiadvány a PwC Magyarország megbízásából készült, és az Átalakuló energiapiac 2023–2030 között című konferencián mutatták be. A fehér könyv szerint a következő évtizedben kritikus szerep hárul az energiaszektorra a tiszta energiára való átállás felgyorsítása és az ellátásbiztonság fenntartása érdekében. Ez azért is sürgető, mert jelenleg az 5,2 millió hazai kisfogyasztó fele földgázt használ, ez jóval magasabb arány az uniósnál.

„A villamos energia tárolásnak lesz a legfontosabb szerepe abban, hogy tovább tudjuk növelni a napelemes kapacitást, illetve erősítsük a villamosenergia-hálózatot. Ehhez szoros együttműködésre lesz szükség az állami szféra, a szabályozási oldal és a piaci szereplők között. Sok olyan technológia megoldást láttunk a Huaweitől, amelyekkel a kitűzött célokhoz hozzá tud járulni” – mondta a bemutatón Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a rendezvényről készített közlemény szerint.

A jövőben – közölte – nemzetgazdasági, vállalati és a háztartási szinten is versenyképességi kérdés lesz, hogy mennyi energiát tudunk saját magunknak előállítani és tárolni.

Mint rámutatott, egyelőre az ipari méretű villamosenergia-tárolás gyerekcipőben jár Magyarországon, még csak mintegy 20-30 megawattnyi kapacitás van a hálózathoz csatlakoztatva. Ezt a hétfőn megnyílt 62 milliárd forintos támogatással a hússzorosára szeretnék emelni azért, hogy jelentősen nőjön a rendelkezésre álló kiegyenlítő energia mennyisége.

A nagyfogyasztók is besegíthetnek a Mavirnak

Iparági becslés szerint 2030-ig mintegy 400 milliárd euró beruházás szükséges az elosztóhálózat-üzemeltetők részéről, hogy az európai rendszer zavartalanul üzemelhessen a megváltozott fogyasztási és termelési szokások között is. A változások komoly kihívást jelentenek a magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetői számára is. Az egyik legfontosabb feladat a megújulók rendszerintegrációja és a hálózati rugalmasság megteremtése. Ebben meghatározó lesz az akkumulátoros energiatárolás, illetve a fogyasztói rugalmasság. A kapacitások a következő években várhatóan jelentősen bővülni fognak, többek között a kormányzati tárolótámogatási pályázatoknak köszönhetően, amelyek a hálózati és kereskedelmi célú energiatárolókra egyaránt vonatkoznak. Előbbi esetében a Mavir és az elosztótársaságok 110 megawatt/246 megawattóra tároló kiépítését vállalták 2022 és 2025 között. A Mavir emellett lehetővé teszi, hogy a nagyfogyasztók is felkínálhassák rugalmassági képességeiket.

Ennél azonban nagyobb rugalmasságra lesz szüksége a hazai villamosenergia-rendszernek, mert a nem időjárásfüggő erőművek nem tudják kielégíteni az időjárásfüggő termelők okozta kiegyenlítetlenség felfutását.

A Mavir ezért beengedi a fogyasztókat a rendszerszintű szabályozási piacára.

Az új piaci szereplők megjelenése is segítheti az energiaszektor átalakulását: ezek az aggregátorok, amelyek összegyűjtik a szereplők kisebb szabályozási képességeit, és azt aggregálva értékesítik a hálózati engedélyeseknek. Ide kell sorolni az energiaközösségeket is, amelyek a saját költségükre, kockázatukra és energiaigényeik fedezetére energiatermelő, tároló egységeket hozzanak létre.

A kormány 2026 közepéig több százmilliárd forintot szán új hálózati elemek létesítésére és a meglévők bővítésére. A hálózat digitalizációja is központba kerül, mérési központ fejlesztése, elosztói szabályozási képességhez kapcsolódó IT-rendszerek és digitális hálózatmenedzsment bevezetése szerepel a tervekben. 2026 közepére mintegy 600 ezer okosmérőt szerelhetnek fel.

„A Huawei fejlett szoftveres és hardveres megoldásokkal is segíti az erőművek tulajdonosait és a hálózatüzemeltetőket rugalmassági képességeik fejlesztésében. A vállalat virtuális erőművi generátora egy olyan, az energiatárolóval rendelkező naperőművekhez kapcsolódó megoldás, amely a hagyományos erőművek generátoraihoz hasonló tulajdonságokkal vértezi fel az energiatárolós rendszereket” – mondta Xu Xiaobo, a Huawei Digital Power regionális kormányzati kapcsolatok igazgatója.

Egyelőre drága

Európában a lakossági energiatárolók kapacitása 2025-ig majdnem 13 gigawattórát érhet el. Ehhez képest a hazai lakossági tárolókapacitás még marginális. Terjedésének egyik akadálya a magas beruházási költség. Ezért elsősorban az állami ösztönzőkön (például a most induló Napenergia Plusz Programhoz hasonló támogatásokon) múlik, milyen ütemben bővül a lakossági energiatárolók száma, de a PwC becslése szerint 2032-re akár 106 ezer akkumulátorral felszerelt háztartás (lakossági napelemes rendszerek 21-22 százaléka) is lehet hazánkban.

Ennek köszönhetően a saját termelés aránya is nő: az Eurobat [európai akkumulátorgyártók szövetsége] becslése szerint a háztartási méretű naperőművek az akkumulátoros rendszerekkel kombinálva – méretezéstől függően – átlagosan 25 százalékról akár 60-70 százalékra tudják növelni a háztartás önfogyasztását.

Nőhetne a lakosság mozgástere is

További ösztönző lehetne, ha a háztartások értékesíthetnék a megtermelt energiát, így a napelemrendszer megtérülése gyorsabbá válna. Az európai uniós szinten elterjedt úgynevezett prosumer üzleti modellben a háztartások aktív felhasználóként hozzájárulnak a szolgáltatók energiatermeléséhez, így az egyéni fogyasztáson túl mások számára is értéket tudnak teremteni, amelyért ellenértéket kaphatnak. Az üzleti potenciál ebben az esetben hatalmas: egy 2019-es számítás szerint 680 terawattóra villamos energiát, azaz az EU éves átlagfogyasztásának negyedét lehetne megtermelni tetőre szerelt napelemekkel, csak a jelenlegi épületállományt figyelembe véve.

Az elektromos autók lehetnek a jövő energiatárolói

További lehetőséget jelentenek a jövőben az elektromos autók, amelyek hozzájárulhatnak az otthoni áramellátáshoz. Ehhez olyan kétirányú töltési megoldásra van szükség, amely nemcsak feltölti az autó akkumulátorát, hanem vissza is tud táplálni a hálózatba (vehicle-to-grid, vehicle-to-home). Hazánkban a napelemekkel termelt áram mennyisége (1310 megawatt, átlagosan 40 kilowattóra akkumulátorkapacitással) nagyjából megegyezik az elektromos autók akkumulátorainak tárolókapacitásával (mintegy 1300 megawatt), így teoretikusan szinte a teljes háztartási méretű napelemes termelést el tudná tárolni az elektromos autó-állomány. Egyelőre azonban kevés járműtípus rendelkezik ezzel a technológiával, illetve a villamos energia szabályozási környezete sem áll készen a megoldás integrálására.

Okoseszközökkel akár 15 százalékot takaríthatnak meg a háztartások

A zöldátállás másik kulcsa a digitalizáció. A kisfogyasztók szintjén az okosmérők és a különböző IoT-eszközök jelentősen hozzájárulhatnak a fogyasztás optimalizálásához, és akár 15 százalékot is megtakaríthatnak a háztartásoknak. Ezek az eszközök monitorozzák a fogyasztási mintázatokat, amelyek alapján képesek testre szabott javaslatokat is adni a változtatásokra: például lekapcsolhatják a felesleges lámpákat, vagy alacsonyabb fokozatra állíthatják a fűtést. Becslések szerint jelenleg 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet az országban, amely akár 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket.

Az energiaellátásnak vállalati stratégiai szintre kell emelkednie

A nagy energiafogyasztó vállalatoknak napjaink piaci környezetében energetikai trilemma mentén kell optimalizálniuk energiaszükségleteiket; figyelembe kell venniük az energia megfizethetőségét, az ellátásbiztonságot és a fenntarthatóságot is. A napelemes rendszerek, az energiatárolók és a digitalizációs megoldások a vállalkozások esetében is nagyban segíthetik az hatékonyabb energiamenedzsmentet. Okosmérők és almérők használatával a vállalatok pontosan nyomon követhetik és testre szabhatják energiafelhasználásukat. A fogyasztás jobb, mélyebb, részletesebb ismerete segíti az energiamegtakarítási lehetőségek azonosítását. Emellett az energetikai fókuszú digitalizáció és az ennek részét képező, fejlett adatgyűjtési, akár valós idejű adatelemzési és beavatkozási képességek a bonyolultabb kereskedelmi stratégiák követését is lehetővé teszik.

Segítségükkel a fogyasztás a napi energiaárakhoz vagy a saját naperőmű termeléséhez igazítható, vagy optimalizálhatók a lekötött hálózati kapacitások a fogyasztási csúcsok „levágásával”.

Bár az akkumulátorok telepítése még viszonylag magas költségtétel, tudatos energiamenedzsmenttel, megfelelő méretezéssel és különösen állami ösztönzők segítségével megtérülő beruházás lehet. Az energiatároló képesség javítása hálózati szemszögből is előnyös. A megújuló erőmű mellé telepített energiatárolóval, hálózati csatlakozási díjkedvezmény érvényesíthető, illetve arbitrázsügyletek kötésére is lehetőséget teremt. Nagy jelentősége van az energia tárolásának a csúcskiegyenlítés során is. Ehhez hasonlóan az energiafogyasztás menetrendezésében is megjelenhet az energiatárolás. A fogyasztó saját maga által meghatározott menetrendtől való eltérés esetén alapvetően a szolgáltatónak és/vagy a rendszerirányítónak kell gyorsan biztosítania a különbözetet, amely magas költséggel jár. Megfelelő energiatároló berendezésekkel a menetrendi eltérés lecsökkenthető vagy megszüntethető, így ez a jelentős költségelem is – részben vagy egészben – megspórolható.

Az akkumulátoros energiatárolóknak rendszerszintű szolgáltatások piacán – a rendszeregyensúly fenntartásában – is fontos szerepük van, és az ipari nagyfogyasztók saját felhasználásra telepített eszközei sincsenek ezekről kizárva. A tárolók rendelkezésre bocsátásáért cserébe a vállalatok bevételre számíthatnak, hozzájárulva a tárolói beruházás megtérülésének javításához.”

Forrás:
Ötmillió okosmérő lehet Magyarországon 2030-ra; Világgazdaság; 2024. január 16.