Skip to main content
informatikaközigazgatás: magyartudomány

Célunk, hogy Magyarország 2030-ra Európa legjobb tíz innovátor országa közé tartozzon – közölte Csák János

Szerző: 2024. január 29.No Comments

„Célunk, hogy Magyarország 2030-ra Európa legjobb tíz innovátor országa közé tartozzon – közölte Csák János kulturális és innovációs miniszter kedden a Facebook-oldalán.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2024. évi Programstratégiáját ismertető videóban a miniszter bejelentette: a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács jóváhagyta a 2024-es Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap programját.
„147 milliárd forintot fogunk költeni ezekre a területekre. Ez 60 milliárddal több mint az előző évben volt” – mondta Csák János, hangsúlyozva, hogy a 147 milliárd forint mutatja a kormány elkötelezettségét.
A tavaly jóváhagyott Neumann János Program szerint Magyarország be kíván kerülni az Európai Unió első tíz leginnovatívabb állama közé – emlékeztetett.
Elmondta, hogy a forrásokat három különböző területre allokálják. Az egyik a vállalati csomag, a második a kutatói életpálya, a harmadik pedig az egyetemisták és az egyetemen tanítók mobilitási és kutatási programjai.
A vállalati programban van nagyvállalatokra szabott program, kis- és közepes vállalkozásokra szabott program, az egyetemeken létrejövő találmányok, szabadalmak hasznosítására, spinoff cégek létrehozására szolgáló támogatás és a legkisebbeket, az új, innovatív ötleteket kidolgozó startup vállalkozások finanszírozását és elindulását segítő program – ismertette.
Kiemelte: a másik oszlop, a kutatók támogatása, akár kutatóintézetben, akár egyetemen. „Az a célunk, hogy legyen egy olyan életpályamodell, ahol, hogyha a kutató igazolja azt, hogy bármilyen kutatási területen képes nemzetközileg jó eredményeket elérni, akkor ennek adjuk oda az állami finanszírozását” – mondta.
Erre jött létre a Kutatási Kiválósági Tanács, amelynek élén idéntől Krausz Ferenc 2023-ban Nobel-díjat kiérdemelt tudósunk áll – tette hozzá.
Elmondta: a harmadik oszlop a nemzetközi beágyazódás elősegítése. Az Erasmus mellett létrehozták a Pannónia Programot. „Hallgatók, illetve oktatók nemzetközi együttműködésekben bárhol a világon tölthetnek időt, fél évet, egy évet, ahhoz, hogy felvértezzék magukat, és utána itthon jobban tudjanak teljesíteni” – mondta.
Hozzátette: másrészt a kutatási közös nemzetközi programok finanszírozását is elősegítik, ez lesz a HU-rizont Program.
Kiemelte: céljuk, hogy Magyarországon is a legjobb nemzetközi sztenderdeknek megfelelő oktatásban, képzésben részesüljenek az egyetemi hallgatók. Ennek érdekében egy külön alapot hoztak létre, hogy az egyetemek, hogyha Magyarországra akarnak hozni külföldi oktatókat, professzorokat, akár műhelyeket, azokra legyen forrás.
„Így áll össze a teljes program: vállalati program, kutatói kiválósági program és nemzetköziesítési program” – foglalta össze a miniszter.
A magyar kormány elkötelezett abban, hogy együttműködve kiváló tudósainkkal, tanárainkkal és szervezeteinkkel Magyarországot 2030-ra behozza az Európai Unió első tíz leginkább innovatív országa közé – mondta.”

Forrás:
Csák János: célunk, hogy Magyarország 2030-ra Európa legjobb tíz innovátor országa közé tartozzon; Kulturális és Innovációs Minisztérium; 2024. január 25.