Skip to main content
fenntartható fejlődésközigazgatás: magyarpolitikatársadalomzöld átállás

Indul Magyarország eddigi legnagyobb településfásítási programjának tavaszi, ültetési szezonja

Szerző: 2024. március 24.No Comments

„Magyarország eddigi legnagyobb településfásítási programjának részeként, az ország egyik legkisebb településén, a mindössze 28 lakosú Zala vármegyei Lendvajakabfán ültetett el ünnepélyes keretek között három platánfát az Agrárminisztérium államtitkára kedden délelőtt.

Zambó Péter köszöntőjében úgy fogalmazott: Magyarország kormánya kiemelten fontosnak tartja a vidéki emberek életkörülményeinek javítását, a települések zöld területeinek gyarapítását. Emlékeztetett, hogy 2019-ben indult az Agrárminisztérium támogatásával az Országfásítási Program, amelynek része a 2020-ban megkezdett Településfásítási Program, ennek köszönhetően négy év alatt kétezer településen összesen 56 ezer fát ültetnek el az idei szezon végéig.

Zala vármegyében a most induló tavaszi ültetési szezonban 39 településen 628 fát ültetnek el, ezzel Zalában eddig összesen mintegy háromezer facsemete elültetésére nyílt lehetőség a Településfásítási Program keretében. Hozzátette, hogy az Országfásítási Program keretében eddig 47 ezer hektárnyi erdő telepítését engedélyeztették, amiből 32 ezer hektár telepítése már meg is történt. „Azok a gazdálkodók, akik erdőtelepítésre adták a fejüket, az elmúlt több mint 30 évben, összesen 237 ezer hektár új erdőt létesítettek Magyarország területén (….) ami 1,1 milliárd facsemete elültetését jelentette” – mondta. Hozzáfűzte: Magyarország erdősültsége 11 százalékos volt a trianoni békediktátum után, erről a szintről sikerült a magyar erdészeknek az elmúlt száz év során az ország erdőterületét megduplázni, meghaladni a 2 millió hektárt. Magyarország fával, cserjével borított erdősült területének aránya jelenleg 25,4 százalék, ami nem áll messze a célul kitűzött 27 százaléktól – mondta.

Egri Éva (független), Lendvajakabfa polgármestere elmondta: községük lakói értéknek tartják a háborítatlan természeti környezetet. A pályázaton elnyert tíz fából ötöt a falu látványtavának partjára ültették el, illetve a polgármesteri hivatal környékét is zöldítik majd az új platánfák és eperfák.”

Forrás:
A kormány fontosnak tartja a vidéki települések zöld területeinek gyarapítását; Agrárminisztérium; 2024. március 19.