Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Itthon újabb kétszázezer diák kap notebookot

Szerző: 2024. április 29.No Comments

„Újabb, csaknem kétszázezer notebookot oszt ki a kormány az általános és középiskolákban, így összesen már mintegy 450 ezer diák tanulhat a költségvetési forrásból beszerzett, korszerű eszközökön – mondta Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
…Jelezte, a harmadik éve futó projekt mostani ütemében az 5., 6. és 9. évfolyamon tanulókhoz juttatnak el 193 ezer eszközt, és a laptoposztás a következő tanévben is folytatódni fog.
…2022-ben és 2023-ban 120 ezer, illetve 140 ezer laptopot kaptak a tanárok és diákok ingyenesen az iskolákban.

Korábban Rétvári Bence azt írta, hogy a kormány az eszközök biztosítása mellett elképesztően sok digitális oktatási tartalmat is fejlesztett a Nemzeti Köznevelési Portálon, más néven Okosportálon. Az állami tankönyvek mindkét sorozata elérhető okostankönyv formában, így több mint 200 okostankönyvhöz férnek hozzá ingyenesen a diákok, a tanárok munkáját pedig speciálisan a számukra fejlesztett tartalmak, kézikönyvek segítik – közölte. Hozzátette: a tanulást több ezer interaktív feladat és digitális tartalom támogatja. ”

Forrás:
Itthon újabb kétszázezer diák kap notebookot – itt vannak a részletek; Világgazdaság / MTI; 2024. április 22.