„Az Európai Unió legfőbb stratégiai iránymutató szerve, az Európai Tanács két hete tartott rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy az EU versenyképességét meg kell erősíteni.
A tárgyalást lezáró ún. „Tanácsi következtetések” rögzítik, hogy egy olyan új európai versenyképességi megállapodásra van szükség, amely egy teljes mértékben integrált egységes piacra épül. Ennek az integrált egységes piacnak egyik fő alkotóelemeként pedig a tőkepiaci uniót jelöli meg a dokumentum.
A tőke szabad mozgására vonatkozó elgondolások az Európai Gazdasági Közösség létrehozásától kezdve az uniós projekt részét képezik. A Római Szerződés közismert célkitűzése volt az ún. „négy szabadság” – nevezetesen az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad áramlásának – biztosítása. Míg az első három elemnek sok könyvtárnyi szakirodalma van és az Unióval kapcsolatos közbeszédben is rendszeresen megjelennek, az „utolsó” szabadságról, a tőke szabad mozgásáról kevés szó esik. Tekintettel arra azonban, hogy az Európai Tanács az Unió versenyképességének fellendítését most részben ettől várja, célszerűnek tűnik áttekinteni, hogy miről is van szó.
A kérdés megközelíthető jogi és (gazdaság)politikai oldalról is. A jogi oldal – bár a tőkepiacok összetettsége miatt technikailag rendkívül bonyolult – mégis, mivel a gazdaságpolitikai célkitűzések eszközét képezi, úgymond „végrehajtási jellegű”. A tempót – ha szabad így fogalmazni – a (gazdaság)politika diktálja.
Akárcsak a többi szabadság esetében, a kiindulópont a tőke szabad áramlásánál is az, hogy a mesterséges akadályok elhárításával az egymáshoz kapcsolódó tagállami gazdaságok hatékonysága javul. Ez a hatékonyságjavulás az áruk és szolgáltatások tekintetében elsősorban azáltal jelentkezik, hogy a vásárlók nagyobb kínálatból válogathatnak, ennek következtében az egymással helyettesítő viszonyban lévő termékek piacán intenzívebb verseny alakul ki, amely az árakra leszorító, az áruk minőségére pedig jobbító hatással bír. A személyek és a tőke szabad mozgásából elérhető gazdasági előny (részben) más természetű. Arról van szó ugyanis, hogy a személyek és a tőke olyan ún. „termelési tényezők”, amelyek rendelkezésre állása – többek között – éppen a minél hatékonyabb és eredményesebb termeléshez szükséges: a személyek (szaktudás és munkaképesség), valamint a (pénz)tőke oda tudjon áramolni, ahol a legjobban hasznosul. Ez pedig nem lehet más, mint ahol a legnagyobb szükség van rá – azaz szabadpiaci körülmények között: ahol a legtöbbet fizetik érte, munkabérként vagy megtérülésként. A tőke szabad mozgása ezen a szinten tehát azt jelenti, hogy sem a pénztőke szabad befektetése, sem a megtérülés szabad realizálása elé nem gördíthetnek a tagállamok semmilyen akadályt. A szabadság ennyiben tehát „negatív” jellegű.
A tőkepiaci unió azonban ennél lényegesen többet jelent, s tevőleges lépéseket kíván meg. Lehetővé teszi, hogy bármely uniós bank szabadon nyújtson szolgáltatást – legegyszerűbben, hogy hitelt adjon, illetve betétgyűjtési tevékenységet végezzen bármely EU-s ügyfél számára. Következésképpen, a tőkepiaci unió jelenti a banki (pénzügyi) termékek és szolgáltatások nyújtásának szabadságát is. A pénzügyi szolgáltatások összetettsége miatt ugyanakkor felmerülnek olyan járulékos, ám rendkívül fontos, kérdések, mint a bankok feletti prudenciális felügyelet (ti. tagállami nemzeti bankok vagy az Európai Központi Bank), valamint pl. egy összehangolt betétbiztosítás-rendszer problémája is. S ez még csak a bankokkal kapcsolatos tevékenységek szabályozása. Ugyanilyen jelentőségű gazdasági kérdés az értékpapírpiacok és a fizetésképtelenségi (csőd- és felszámolási) eljárások harmonizált rendezése.
A vonatkozó uniós szakpolitika alkotás a 2010-es évek derekán intenzíven megindult. A Bizottság 2015-ben és 2020-ban is bemutatott egy-egy cselekvési tervet, amelyek széles körben (kezdve az induló vállalkozásoktól, a nyilvános piacra lépésen keresztül a lakossági és intézményi befektetőkre vonatkozó szabályokig) igyekeztek reformálni a tőkepiaci szabályokat. A 2015-ös bizottsági közlemény célként tűzte ki egyrészt a finanszírozási eszköztár és lehetőségek, másrészt a befektetések körének és választékának, harmadrészt a hitelezési lehetőségeknek a bővítését. Végül, feladatként jelölte meg a fizetésképtelenségre, adózásra és értékpapírokra vonatkozó még fennálló akadályok lebontását is. A 2020-as cselekvési terv alapján előterjesztett 2021-es jogalkotási kezdeményezések további, a befektetések megkönnyítését szolgálni hivatott szabályokat eredményeztek – többek között – a vállalati információkhoz való hozzáférés (egységes európai hozzáférési pont, ESAP), a hosszú távú befektetésekkel kapcsolatos szabályozás terén, valamint az ún. „alternatív befektetési alapok” (ABA) jobb szabályozása érdekében. A Bizottság kezdeményezte továbbá a pénzügyi eszközök piacainak átláthatóságára vonatkozó szabályozás (MiFIR és MiFID II) felülvizsgálatát is. A vonatkozó előterjesztések jelentős részét idén február végén fogadta el a Tanács. A tőkepiaci unióval kapcsolatos jogalkotás eddigi utolsó etapját a 2022-es jogszabály-javaslatok képezik, amelyek kitérnek többek között az európai piaci infrastruktúra-rendelet reformjára, és a társaságok tőzsdei jegyzésére vonatkozó szabályokra is. Ezekkel a kezdeményezésekkel kapcsolatban a Tanács és Parlament idén februárban egyelőre csak ún. „ideiglenes politikai megállapodásra” jutott, de tételes szabályokat még nem fogadtak el.
Az Európai Tanács mostani következtetései alapján azonban még további előrelépés szükséges – többek között – az alábbi pontokon: a nemzeti fizetésképtelenségi eljárások további harmonizálása, a befektetések előmozdítása, az európai értékpapírosítási piac újraindítása, a tőkepiac-felügyelet konvergenciájának javítása, illetve a „egyszerű és hatékony, határokon átnyúló befektetési / megtakarítási termék kialakítás és bevezetése a lakossági befektetők számára.”
Joggal merülhet a fel a kérdés, hogy ha mindez a rengeteg jogi szabályozás eszközt jelent, akkor mi a cél, aminek érdekében minderre szükség van. E tekintetben hangsúlyos irányváltáshoz érkezett az Európai Unió. Míg a korábbiakban ugyanis az európai versenyképesség volt az, aminek érdekében a tőkét minél jobban mozgósítani kívánta, a mostani EiT következtetésekből kitűnik, hogy többé nem pusztán a hatékonyságjavítás és az anyagi jólét fokozása az, aminek az érdekében cselekedni kell.
A következtetések egyértelműen rögzítik, hogy az Európai Tanács álláspontja szerint a világ megérkezett egy „új geopolitikai valóságba”, amelyben a „kihívások egyre összetettebbek”, és Európának nem egyszerűen versenyképességét, hanem „stratégiai szuverenitását” is meg kell erősítenie (következtetések 11. pont). Ennek egyik eleme, hogy meghatározott ún. „érzékeny ágazatokban” (pl. energia, nyersanyagok, félvezetők, kritikus technológiák stb.), Európának csökkentenie kell „stratégiai függőségeit”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Uniónak a megjelölt iparágakban alternatív beszerzési források, illetve saját ipari előállítási lehetőségek után kell néznie. Ez Európa újraiparosítását, vagy ahogy a következtetések fogalmaznak: „a kulcsfontosságú stratégiai ágazatokba és infrastruktúrába történő beruházások” felpörgetését jelenti. Nem nehéz észrevenni, hogy mindez a politikai szinten már korábban megjelent ún. „de-risking” megközelítés szakpolitikai leképeződése. A versenyképességi szempontokhoz felzárkózott a nemzetközi függőségek csökkentése olyan célként, amelyhez a minél nagyobb mértékű köz- és a magántőke felszabadítása szükséges, s amelynek egyik meghatározó eszköze a tőkepiaci unió elmélyítése.
Összefoglalva: a tőkepiaci unió olyan eszköz, amely jobb hasznosulást ígér az európai magántőke számára, és egyúttal szélesebb körű és kedvezőbb finanszírozási lehetőségeket az európai iparnak. A tőkepiacok jobb integrálásával való EU-s foglalatoskodás előremutató és hasznos szakpolitikai irány, ugyanis Európa versenyképessége gyengélkedik, s legfőbb ideje lenne ezt megállítani és folyamatot visszafordítani. Arra ugyanis, hogy az EU gazdasága napjainkban erőt tudjon mutatni, nagyobb szükség van, mint valaha. A tét ugyanis nem egyszerűen a hatékonyság-maximalizálás, hanem Európa világgazdasági (és ezen keresztül világpolitikai) súlyának megőrzése.
Más, ennél is fontosabb kérdés, hogy a tőkepiaci unió mint eszköz által felszabadított magántőkét milyen projektekbe és milyen stratégiai irányvonalak mentén szeretné beforgatni az Unió. A versenyképesség fokozásához társuló új, stratégiai szuverenitási, illetve függetlenségi elképzelés megvalósítása igen sok tőkét igényel, egy ponton túl nemcsak hogy a versenyképesség kárára megy, hanem egyenesen kontraproduktív is lehet szükségtelenül redundáns kapacitások kiépítése esetén. A stratégiai függőségek észszerű mértékű csökkentésének megtalálása a következő időszak egyik legfontosabb, meg nem kerülhető és a jövő szempontjából döntő jelentőségű feladat lesz. Fontos lenne, hogy Európa az ezzel kapcsolatos elképzeléseit önmaga, saját értékei és érdekei mentén tudja kialakítani, képviselni és végigvinni.”
Forrás:
A tőkepiaci unió és ami mögötte van; Mernyei Ákos Péter; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. május 7.
