Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyartechnikatudomány

Több mint egy éves a hazai védelmi innovációs ökoszisztéma motorja, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet

Szerző: 2024. június 17.No Comments

„A Védelmi Innovációs Kutatóintézet VIKI Fest nevű rendezvényén a védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkár arról is beszélt, hogy továbbiakban tervezik a startup-inkubációs és a HM-et támogató jövőkutató stratégiai elemzőképesség kialakítását is.

A megalapítása óta eltelt kicsit több mint egy évben a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) jelentős lépéseket tett, hogy a magyarországi védelmi innováció meghatározó szereplője legyen – mondta Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára.

Az államtitkár a Védelmi Innovációs Kutatóintézet VIKI Fest elnevezésű rendezvényén, a Bálna Honvédelmi Központban emlékeztetett rá: a tavaly februárban alapított VIKI állami tulajdonú, a Honvédelmi Minisztérium irányítja, és célja, hogy a hazai védelmi innovációs ökoszisztéma csomópontjaként motorja legyen a kettős felhasználású – azaz polgári és katonai – alkalmazási igényeket kielégítő eszközöknek, technológiáknak.

További célja a szervezetnek az is, hogy Magyarország nemzetközi védelmi innovációs rendszerben regionális vezető szerepet töltsön be.

Kutnyánszky Zsolt arról is beszélt, hogy a szervezet többek között mérnöki szolgáltatásokkal, projektmenedzsmenttel, a vállalati és az egyetemi szférával való kapcsolatépítéssel segíti a védelmi ipari fejlesztésben érdekelt szereplőket. Tervezik továbbá a startup-inkubációs és a HM-et támogató jövőkutató stratégiai elemzőképesség kialakítását is.

Deme László, a Viki Nonprofit Zrt. kijelölt vezérigazgatója, haderőfejlesztésért és innovációért felelős helyettes államtitkár elmondta: a VIKI első éve a kapcsolatépítésről, a meglévő képességek feltérképezéséről, és az együttműködés kialakításáról szólt. Kitűzték a közeli célokat, amelyekkel támogatni tudják a magyar innovációs ökoszisztéma bekapcsolódást az Európai Védelmi Alap pályázataiba és a NATO DIANA-tesztközpontjaiba.

Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese arról beszélt, hogy az innováció elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország védelmi képességei lépést tartsanak a gyorsan változó technológiai és geopolitikai környezettel, a hadsereg jobban felkészüljön a jövő kihívásaira és rugalmasan alkalmazkodjon a változó körülményekhez. A korszerű fegyverek és technológia bevetése növeli a katonák hatékonyság és túlélőképességét a harctéren.

A NATO Innovációs Alapja és DIANA-programja, valamint az Európai Védelmi Alap nemcsak forrást biztosít a közös kutatás-fejlesztési projektekhez, de lehetőséget teremt a védelmi technológiák és képességek fejlesztésére is. Az ilyen együttműködések révén Európa védelmi technológiai és ipari bázisa versenyképesebb és innovatívabb lesz, ami nagyban hozzájárul az egész kontinens biztonságához és stabilitásához.

Hendrich Balázs, a VIKI Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy az innováció, kutatás-fejlesztés nem rövidtávú projekt, és fontos hozzá az egyetemi kutatások, a privát szektor és az állami szereplők együttműködése. Úgy vélte, ezért nagyon fontos, hogy egy évvel ezelőtt kormányzati szerepvállalással létrejöhetett a civil és védelmi szektor között hidat képező VIKI.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írtak alá a VIKI és az Óbudai Egyetem, valamint a VIKI és az Initium Zrt. képviselői.”

Forrás:
Több mint egy éves a hazai védelmi innovációs ökoszisztéma motorja; Vermes Ádám; Economx; 2024. június 12.