Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikaművelődéstársadalom

Varga-Bajusz Veronika: Meg kell tanítani a fiatalokat jól használni a mesterséges intelligenciát

Szerző: 2024. szeptember 1.No Comments

„A fiatalokat, a szakképzésben és a felsőoktatásban tanulókat, meg kell tanítani arra, hogyan használják jól a mesterséges intelligenciát – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

Az EdTech Summit Oktatástechnológiai Konferencia és Kiállításon Varga-Bajusz Veronika közölte, arra is meg kell tanítani a fiatalokat, hogy a mesterséges intelligenciára eszközként tekintsenek, amely segít, de ne olyan eszközként, amely mindent megold.

Az államtitkár a mesterséges intelligencia szabályozása kapcsán felidézte az Educatio kiállításra érkezők között végzett felmérés eredményeit. Rámutatott például, a válaszadók több mint 85 százaléka egyetértett abban, hogy a jövő munkahelyeinek kialakításában fontos szerepet játszik a mesterséges intelligencia. Ennek használatát az iskolákban a megkérdezettek 72,4 százaléka szerint szabályozni kell.

Ráadásul a válaszadók 75,7 százaléka mondta azt, hogy a mesterséges intelligencia segíti a számonkérés kijátszását.

Abban viszont, hogy a mesterséges intelligencia ösztönzi vagy korlátozza a kreativitást, a válaszok már megoszlottak. Az államtitkár elmondta, hogy ezek alapján alakították ki azokat az alapelveket, amelyek mentén az ősszel szabályozni fogják a mesterséges intelligencia alkalmazását az oktatásban.

Varga-Bajusz Veronika az alapelvek között említette egyebek mellett, hogy a mesterséges intelligencia használatát nem tiltani, hanem szabályozni kell, az oktatás során hozzáférést kell biztosítani a mesterséges intelligenciához, és fontos, hogy annak használatát az oktatók és a diákok is megismerjék.

Ezt követően kitért a szakképzésre, amely szerinte csak akkor lehet sikeres, ha gyakorlati fókusszal bír, a diákok szakmai felkészültsége pedig reflektál a munkaerőpiaci igényekre, így ezen a téren is elengedhetetlen a digitalizáció.

Ezért az idei évtől már minden szakképző intézményben és szakmában elérhetővé válnak a Kréta rendszeren keresztül a digitális tananyagok – mondta az államtitkár, aki egyúttal jelezte, egyértelmű vállalásuk, hogy az informatikát, a digitális alapkészségeket minden tantárgyba be kell építeni.

Mindezek mellett Varga-Bajusz Veronika szólt a digitális térben a fiatalokat érintő veszélyekről is, mint például a függőség és az online térben zajló zaklatás.

Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet a lelki egészség roadshow, a kezdeményezést 2023-ban indították – ismertette az államtitkár. Az EdTech Summit küldetése a honlapja szerint, hogy platformot biztosítson az oktatástechnológiai ökoszisztéma szereplőinek a szakma legfontosabb témáinak és újdonságainak bemutatására a magyar pedagógusok és oktatási szakemberek számára.

Az EduTech Hungary Zrt. évente kétszer rendezi meg az EdTech Summit Hungary-t, amelynek fókuszában olyan aktuális kérdések szerepelnek, mint például a mesterséges intelligencia alkalmazása és a digitális világ kihívásai.”

Forrás:
Varga-Bajusz Veronika: Meg kell tanítani a fiatalokat jól használni a mesterséges intelligenciát; Híradó.hu / MTI; 2024. augusztus 31.