Skip to main content
Európai Uniógazdaság

Az európai versenyképesség jövője – előzetes a Versenyképességi Tanács (Belső piac és ipar) 2024. szeptember 26-i üléséhez

Szerző: 2024. szeptember 15.No Comments

Az európai versenyképesség jövője

A miniszterek megbeszélést folytatnak majd az európai versenyképesség jövőjéről, valamint arról, hogy miként lehetne kezelni az ipar és a vállalkozások előtt álló kihívásokat az egységes piacon.

Az irányadó vitára azon megbeszélések folytatásaként kerül sor, amelyeket az Európai Tanács 2024. április 17–18-i ülésén, valamint a Versenyképességi Tanács május 24-i ülésén folytattak ezekről a kérdésekről. A vita során emellett figyelembe veszik majd a Mario Draghi korábbi olasz miniszterelnök által készített, szeptember 9-én ismertetett jelentést is.

A Tanács ülésére Mario Draghi is meghívást kapott.

Az állami támogatások keretrendszere

A második irányadó vita középpontjában az állami támogatások keretrendszere, valamint az a kérdés áll majd, hogy e keretrendszer miként segítheti elő az uniós szakpolitikai célkitűzések teljesítését.

A vitára a Bizottság versenypolitikáról szóló 2023. évi jelentésének közzététele nyomán kerül sor.

Az egységes piac előnyeit kihasználó kkv-k

A miniszterek nem hivatalos munkaebéd keretében megbeszélést folytatnak majd „Az egységes piac előnyeit kihasználó kkv-k” címmel.

Forrás:
Versenyképességi Tanács (Belső piac és ipar), 26 szeptember 2024; Európai Unió Tanácsa