Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikaMesterséges Intelligencia (MI)politikatechnikatudomány

Magyarország honvédelmi minisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar haderő és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról

Szerző: 2024. szeptember 15.No Comments

„Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere felfedte, hogy a katonai kiképzés területére is belépett a mesterséges intelligencia, ma már a VR headseteket is használják harci helyzetek szimulálására. Azt is elárulta, hogy milyen csapásirányon haladnak a magyar honvédelmi fejlesztések.

Magyarország honvédelmi minisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar haderő és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról tartott előadást az AI Summit 2024-en, amelyben elmondta, hogy a mesterséges intelligencia (AI) elkerülhetetlenül belépett, sőt lassan meghódítja a fegyveres erőket.

A miniszter hozzátette, hogy nehéz helyzetben van, mert az AI szakértőinek kell beszélnie, miközben ő maga nem számít annak, ráadásul a legérdekesebb részleteket el sem mondhatja előadásában.

Mindannyian érezzük, hogy az elmúlt néhány évben a világ egyre veszélyesebb hellyé válik – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, majd hozzátette, hogy ez nem pusztán percepció, mivel túl vagyunk egy pandémiás válságon, meg kell birkóznunk az egyre súlyosabb politikai kockázattal járó illegális migrációval, a szomszédunkban rettenetes háború dúl, és mindeközben a bolygónk is változik, elég, ha az éghajlatváltozásra gondolunk.

Mindent átír a védelmi iparban az AI

A miniszter három nagy globális biztonsági kihívást emelt ki:
* migráció,
* egészségügyi kihívások, járványok,
* háború.

Szerinte egy technológiai forradalom zajlik, amely hátrányokat, veszélyeket, sérülékenységet, de soha nem látott lehetőségeket is hordoz magában.

Megoszlanak a vélemények az AI-ról, én nem tartom magam techoptimistának – árulta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzáfűzte, hogy az AI az ipari forradalom óta a legnagyobb minőségi változást hozza. A legnagyobb találmányok már 150-200 évvel ezelőtt is léteztek, mennyiségileg tökéletesítettük őket, de minőségileg nem, ebben az AI fellépése jelent változást. Belép minden területre, ilyen például a kommunikációs ipar, a narratívák kezelése. „Minden ma már egy történet, amit el kell tudnunk mondani” – fogalmazott. Egyben figyelmeztetett, hogy ha az AI deepfake technológiával a nevünkkel és arcunkkal visszaélnek, az beláthatatlan veszélyt hordoz. Szerinte fontosak az olyan csúcstalálkozók, mint az AI Summit, mert meg kell vitatni a biztonsági kockázatokat és a felelősséget.

A mesterséges intelligencia használata a hadseregben

A miniszter szerint az AI a logisztika területén is megjelenik, ami azért lényeges, mert a logisztika a háború egyik legfontosabb eleme, hiszen elegendő víz, élelem, lőszer nélkül egy hadsereg sem tud küzdeni a csatatereken.

A legígéretesebb fejlődési irány az automatizált rendszerek fejlesztése, de ezek vetik fel a legsúlyosabb etikai és morális kérdéseket – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter kifejtette, hogy ha a harctereken kihelyezett szenzorok alapján be lehet azonosítani egy likvidálandó célpontot, és azt emberi részvétel nélkül ki is lehet iktatni, az komoly aggályokat vet fel. Jelenleg három különböző típusú ilyen rendszer működik:
* amikor a rendszer érzékeli a célpontot, de egy ember dönt,
* amikor a rendszer érzékeli a célpontot, és ajánlást is ad az adott embernek, hogy mit tegyen,
* amikor a rendszer magától likvidálja a célpontot, hacsak egy ember nem avatkozik közbe.

A miniszter kifejtette, hogy az AI alapjaiban változtatta meg a hadseregek szervezetét, ugyanis egyre kevesebb emberre és egyre fejlettebb technológiára van szükség.

A Magyar Honvédség itt tart az AI hasznosításában

A hírszerzés területén fejti ki a legnagyobb hatást a mesterséges intelligencia – jelezte a honvédelmi miniszter. Hozzáfűzte, hogy ezenkívül több területen is jelen van, például a kép- és hangfeldolgozás; térképészeti, földrajzi és terepviszonyok elemzése.

Elmondta a miniszter, hogy némelyik AI-megoldást ő maga is alkalmazza.

„A technológia belépett a hadszíntérbe. Ma már megvalósul a valós idejű adatmegosztás és a valós idejű adatelemzés” – mondta a miniszter.

Elmondta, hogy a katonai kiképzés területére is belép az AI, a különböző szcenárióelemzések felgyorsulnak, precízebbé válnak. Egy bonyolult harci helyzetet beillesztve egy virtuális játékba több millió esetet tud lejátszani az AI, aminek a végén a leghatékonyabb utat választja. Ugyanígy a VR headset alkalmas akár katonák kiképzésének segítésére is.

A lényeg, hogy a magyar katonák is fel legyenek vértezve azzal az eszközrendszerrel, ami az adatközlést, az adatelemzést és végül az adatalapú döntést támogatja.

A miniszter szerint az AI-technológia önmagában jelentős fejlődésen megy keresztül, de a védelmi iparban ez fokozottan érvényes, mivel a legszélsőségesebb körülmények között kell működő megoldásokat fejleszteni.

A magyar vállalatoknak, szakembereknek ezen a téren össze kell fogniuk, mert hatalmas lehetőség van ebben – véli a miniszter, aki szerint hazánk védelmében szükség van erre a speciális tudásra és az emberre is. „A hadszíntéren a legfontosabb hat hüvelyk a két füled között van” – idézte lezárásként a Trump-kormány volt védelmi miniszterét, James Mattist.”

Forrás:
A honvédelmi miniszterünk személyesen is használja az új csodafegyvert; Budai Balázs, Rádi Balázs; Index.hu; 2024. szeptember 10.