Skip to main content
Európai Uniógazdaság

Ülésezett az EU Tanácsának Versenyképességi Tanácsa, 2024 szeptember 26-án – magyar elnökség 2024

Szerző: 2024. szeptember 30.No Comments

Főbb eredmények

Az európai versenyképesség jövője
A miniszterek az elnökség által készített feljegyzés alapján megbeszélést folytattak az európai versenyképesség jövőjéről. A miniszterek átfogó értékelést adtak Mario Draghi „Az európai versenyképesség jövője” című jelentéséről, és megvitatták, hogy a jelentés mely elemeinek kellene tükröződniük az új európai versenyképességi megállapodásban.

Az állami támogatási keretrendszer
A miniszterek második eszmecseréje az állami támogatási keretrendszerre és annak az uniós politikai célkitűzésekhez való hozzájárulására összpontosított, a magyar elnökség által készített háttéranyag alapján. A miniszterek kifejtették véleményüket az Enrico Letta és Mario Draghi volt olasz miniszterelnöknek a belső piacról, illetve a versenyképességről szóló jelentésében szereplő, az állami támogatásokra vonatkozó javaslatokról. Arról is elmélkedtek, hogy érdemes lenne-e az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabályokról áttérni a válság előtti állami támogatási szabályokra. Végül a miniszterek kifejtették, hogy véleményük szerint hogyan lehetne növelni az EU versenyképességéhez hozzájáruló állami finanszírozás szintjét.

A kkv-k és az egységes piac előnyei

A munkaebéd során a miniszterek véleménycserét folytattak arról, hogy a kkv hogyan tudják kihasználni az egységes piac előnyeit

A megbeszélés középpontjában azok az intézkedések álltak, amelyeket az Európai Unióban a legsürgősebben meg kell hozni, hogy javítsák kkv-k hozzáférését a belső piachoz, beleértve a határokon átnyúló együttműködést. Tárgyalták azt is, hogy a kkv-k és a közepes tőkerejű vállalatok kevésbé tőkeerős (small mid cap) részének meghatározását hozzá kell-e igazítani a 21. századi gazdasági környezet igényeihez.

Egyéb ügyek

Az egyéb ügyek között a miniszterek három kérdésről kaptak tájékoztatást:
* elektronikus kereskedelem (a német delegáció kérésére)
* a belső piac prioritásai (a cseh és a luxemburgi delegáció kérésére)
* információ az elnökség által előző nap szervezett autóipari konferenciáról.

A miniszterek jóváhagyták továbbá a jogalkotási és nem jogalkotási „A” pontokat. Köztük a belső piaci vészhelyzetről és rugalmasságról szóló törvényt (IMERA) és a kísérő intézkedéseket (IMERA omnibusz), valamint az egységes európai égbolt 2+.”

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Előkészítő dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóközlemények

Forrás:
Versenyképességi Tanács, 26 szeptember 2024; Európai Unió Tanácsa; 2024. szeptember 26.