„„Közösségi tudomány az, ami mindannyiunk életét érinti, és úgy kell beszélni róla, hogy mindenki megértse” – így kezdte a Jövőtervező.BME előadássorozat első állomását felvezető beszédét Levendovszky János, a Műegyetem kutatási és innovációs rektorhelyettese. Aztán hozzátette, hogy még fontosabb a közösségi tett, ennek a megjegyzésnek pedig az aktuális téma adott súlyt. Az Építőmérnöki Kar ugyanis Éltető vizek: hogyan alakítjuk folyóink sorsát? címmel állította össze a programot, az esemény időpontjában pedig az évtized magyarországi árvize épp túljutott a tetőpontján.
Elsőként Józsa János, a BME volt rektora beszélt arról, hogy milyen munka folyik a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéken az oktatás mellett: kutatások a folyóhelyreállítások, a hidrológiai előrejelzések, az áramlástani vizsgálatok és az új vizsgálati módszerek kidolgozása területén. Mindennek a jelentőségét illusztrálva pedig bemutatott egy térképes szimulációt arról, hogy mi történne Budapesten egy akkora Duna-árvíz esetén, amekkora nagyjából 1000 évente fordul elő. (Mint sejthető, ekkora víztömeget nem lehetne a jelenlegi védműveken belül tartani.)
Baranya Sándor egyetemi docens a folyógazdálkodás legfőbb globális és hazai problémáit vázolta fel. Ilyen probléma a folyók melegedése és vele a víz felgyorsuló körforgása a klímaváltozás hatására, emiatt a szélsőséges vízjárási állapotok sűrűsödése – a közönség itt ismét kisandíthatott a Díszterem ablakain át a még mindig szokatlanul magas Dunára és felidézhette az eközben szinte kiszáradó Tisza képeit –, valamint a mederalakító emberi beavatkozások nyomán felboruló hordalékmérleg és az ebből következő medermélyülés.
E jelenségek mindegyike megfigyelhető idehaza, ahogy az is, hogy a mind jobban bevágódó folyók megnehezítik a hajózást, amellett húzzák lefelé a talajvízszintet, helyenként félsivatagos területeket hozva ezzel létre. Mindezek ellen olyan programokkal igyekszik küzdeni a szakma, mint a Duna és ökoszisztémája helyreállítását célul kitűző Danube4all.
Verbőczyné Füstös Vivien, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék tudományos segédmunkatársa „Az ökos vízmérnök: fókuszban a folyami élőhelyek” címmel tartott előadást. Arra mutatott rá, hogy a vízmérnökök alapvetően műszaki-technológiai szemléletéhez ideális esetben csatlakoznia kell az ökológiai megközelítésnek, így a vízgazdálkodás a vízmérnökök és biológusok együttműködésével lehet a leghatékonyabb.
Kozma Zsolt, a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék egyetemi docense „Fenntartható vízvisszatartás – lehetséges?” címmel arról a laikus közbeszédben is egyre elterjedtebb gondolatról értekezett, hogy miként lehetne az országban megjelenő víztöbbletet megőrizni a száraz időszakokra. A kérdés jelentőségét érzékeltetve megemlítette, hogy a 2022-es aszály a hazai GDP 1,5 százalékát vitte el. Szó esett a 19. században nagy átalakításokon áteső Tisza völgyének mélyártéri területeiről, amelyek segítségével megvalósítható lehet a tájszemléletű vízgazdálkodás.
Lényegében ezt a gondolatot fűzte tovább Samu Andrea, a Természetvédelmi Világalap (WWF) szakértője „Természetvédő és vízmérnök: egy hajóban evezünk” című előadásában. Mondott néhány sokkoló adatot: 37 hazai folyóvíz van kiszáradóban, a Homokhátságon 100 év alatt 1000 tó szűnt meg, a Duna a teljes szakaszán pedig elvesztette az ártere 68 százalékát. Sokaknak újdonság lehetett, hogy a jelenkori fajkihalás az édesvízi fajokat érinti messze a legnagyobb mértékben – mindennek a megállításához pedig az emberi tevékenységet össze kellene hangolnunk a természetes folyamatokkal.
Utolsóként Reich Márton, a Toldy Ferenc Gimnázium diákja, a BME tavalyi középiskolás TDK-jának első helyezettje lépett a mikrofonhoz, aki rutinos előadókat megszégyenítő magabiztossággal mutatta be, hogy milyen lehetőségeket tartogat a mesterséges intelligencia a vízmérnökök számára – köztük saját fejlesztését, amely egy halfelismerő szoftver segítségével nyújt fontos adatokat a szakembereknek egy adott folyószakasz élővilágának képviselőiről.
Ezek után logikusnak tűnt Baranya Sándor összegzése, miszerint a hazavihető üzenetek: az oktatás fontossága, az interdiszciplináris kutatások, a vízgazdálkodás prioritásainak meghatározása és az érdekeltekkel való közös gondolkodás. Jutott idő még a hallgatóság kérdéseire is – például arra, hogy elképzelhető-e a közeljövőben 9 méter feletti árvíz Budapesten (sajnos igen) – és arra, hogy Józsa János biztatására a közönség tapssal köszönje meg a jelenlévő Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és kollégái elmúlt napokban tett erőfeszítéseit.”
Forrás:
Milyen lenne Budapesten egy 1000 évente előforduló árvíz?; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME); 2024. szeptember 30.
Az előadások prezentációi egyben megnézhetők itt, a teljes esemény videófelvétele pedig alább:
Éltető vizek: Hogyan alakítjuk folyóink sorsát? – a Jövőtervező.BME első előadása; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME); YouTube; 2024. október 3.