Skip to main content

Találat: katasztrófavédelem

A tűzvédelmi hatósági jogkörök nagy része a katasztrófavédelemtől a kormányhivatalokhoz kerülne

„...Kivételes eljárásban, két nap alatt futott át az Országgyűlésen az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a kormánynak saját hatáskörben a hatósági jogkörök áttelepítését. A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezetek szerint ezzel már október 1-jétől élnének is, a tűzvédelmi hatósági jogkörök nagy része a katasztrófavédelemtől a kormányhivatalokhoz kerülne. A polgári védelem és a tűzoltóság összevonásával 2000. január 1-jén alakult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint területi és helyi szervei, szakmai felügyelettel lenyelve az államiból lett hivatásos önkormányzati tűzoltóságokat, amiket 2012-ben ismét államosítottak. A katasztrófavédelem...

Részletek

Az Európai Unió Űrprogramügynökségének (EUSPA) főigazgatójának látogatása Budapesten

„023. július 18-án Budapestre látogatott az Európai Unió Űrprogramügynökségének (EUSPA) főigazgatója, Rodrigo da Costa. A főigazgatót a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár fogadta. A megbeszélések középpontjában a műholdas rendszerek katasztrófavédelem során történő alkalmazása állt. Da Costa főigazgató látogatása alkalmával az Eurisy, EUSPA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében szakmai konferenciára került sor a műholdas eszközök a katasztrófakezelésben történő alkalmazásáról. A konferencián a...

Részletek

A sikeres koreai járványkezelés tanulságai és lehetséges hatása a közpolitikára, közigazgatás-irányításra

„A sikeres koreai járványkezelés tanulságai és lehetséges hatása a közpolitikára, közigazgatás-irányításra A koronavírus okozta megbetegedés (COVID-19) és az ebből kialakuló járvány kezelésére több példát láthatunk a világból, jót és rosszat egyaránt. Bár a végső mérleget még korai megvonni, abban nagyjából egyetértés van, hogy Dél-Korea azok között van, akik sikeresen kezelték a válsághelyzetet. (A cikk írásának lezártáig, április 26-ig a koreai adatok messze jobban alakultak, mintt az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, az Egyesült Királyságban vagy Kínában.) Érdemes tehát megvizsgálni a koreai gyakorlat...

Részletek

Az új koronavírus okozta járvány kezelése Kínában

„Az új koronavírus a Kínai Népköztársaságból indult el, ezért az ország rendelkezik a legtöbb tapasztalattal a vírus okozta járvány kezelésével kapcsolatban. A betegség elterjedése felkészületlenül érte Kínát, ezért a hatóságok az első időszakban rengeteg hibát követtek el, a megoldások csak menet közben alakultak ki. A járvány első hullámát a kínaiak 2020. január végétől kezdődően már megfelelő hatékonysággal kezelték, intézkedéseik számos tanulsággal szolgálhatnak más országok számára. Ugyanakkor a módszereik egy része a sajátos kínai kultúra és politikai berendezkedés miatt nem vehető át. A...

Részletek

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához

„Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához, amely az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának egyik eleme, és célja a különféle katasztrófa-elhárítási képességek felhalmozása, amelyek akkor vethetők be, amikor az uniós tagállamok saját képességei már kimerültek - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A RescEU indulásakor három képességet hoztak létre: a légi erdőtűzoltásit, a sürgősségi egészségügyi orvoscsoportokét, valamint az egészségügyi evakuációét. A bizottság annak érdekében, hogy támogassa a tagországokat a koronavírus elleni küzdelemben, úgy döntött: az orvostechnikai eszközökből stratégiai mentési célú európai...

Részletek

A katasztrófavédelem fejleszti a döntéstámogatáshoz szükséges digitális infrastruktúráját

„Budapest, 2017. december 29., péntek (OS) - A katasztrófavédelem egy döntéstámogató rendszer elnevezésű projekt keretén belül fejleszti informatikai infrastruktúráját. A 2019 végéig tartó fejlesztés célja a katasztrófák megelőzése, azok bekövetkezése esetén a következmények mérséklése, valamint a reagálóképesség javítása. Ennek érdekében a projekt több területet céloz meg, a fejlesztés különböző részekből áll: korszerű eszközök beszerzése, a szervezet informatikai rendszerének fejlesztése, továbbá szakmai képzések. Az informatikai objektumok biztonsági fejlesztése révén a beruházás végére országos és területi szinten egységesebb biztonsági szint jön létre. A döntések...

Részletek

Katasztrófabiztos adattrezort hozna létre a kormány

„Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – derül ki a hvg.hu birtokába került, titkos kormányzati előterjesztésből. A megvalósításért felelős egyik minisztérium megerősítette a tervezet létezését, de arra hivatkoznak, hogy a beruházás még az előkészítés fázisában van. Egy jelenleg még nem nyilvános dokumentum került a hvg.hu birtokába, amely a rajta szereplő dátum alapján október elején készült az Orbán-kormány részére. Az előterjesztés egy Kormányzati Adattrezor létrehozásáról...

Részletek

102. Kormányinfó: egészségügyi béremelés, kórházi adósságrendezés, EESZT, kötelező kéményellenőrzés

„Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 102. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik. Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek - ismertette. Lázár János közölte azt is: a kabinet...

Részletek

Áder visszadobta a kéményseprési törvényt

„Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató. Áder János köztársasági elnök aggályosnak tartja az elfogadott törvénymódosítást, ezért újragondolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. A Kéményseprők Országos Szakszervezete üdvözli a köztársasági elnök döntését, közleményükben azt írták, ezzel a döntéssel tanúbizonyságot tett arról, hogy vitathatatlanul fontosnak tartja a magyar állampolgárok élet- és vagyonvédelmének biztosítását, továbbá a környezet megóvását.” Forrás: Áder visszadobta a kéményseprési törvényt;...

Részletek

Kérdőjelek sokasága a kéményseprés körül

„Még mindig nem tudják a katasztrófavédelem munkatársai, hogy július elsejétől milyen feltételek mellett kell elvégezniük a kéményseprést. A kormány tavaly decemberben alkotta meg azt a törvényt, amely a katasztrófavédelem hatáskörébe teszi a kéményseprő-ipari szolgáltatást. Eddig 15 megye jelezte, hogy a kéményseprést átadja a katasztrófavédelemnek. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke arra számít, hogy júliusig a maradék négy megye önkormányzatai is így tesznek majd. Schmidt Jenő a hírTV-nek nyilatkozott. „Meg kell mérnünk a szivárgást, nincs-e szén-monoxid-szivárgás a zárt égésterűeknél, a szén-monoxid-kibocsátást, az átjárhatóságot....

Részletek
Page 1 of 9 1 2 9