Skip to main content
közigazgatás: magyarpolitikaszakirodalomtársadalom

A feladatalapú támogatások és a saját bevételek alakulása a járásszékhely önkormányzatoknál

Szerző: 2024. október 20.No Comments

„…Az adósságkonszolidációval (2011-2014.) párhuzamosan az önkormányzati feladatokat és a gazdálkodási modellt, így 2013-tól a finanszírozási rendszert is jelentős mértékben átalakította az Országgyűlés. Az állami és helyi önkormányzati feladatok köre is módosult, a központi kormányzathoz került az oktatási és az egészségügyi feladatok jelentős része. A mindenkori központi költségvetésről szóló törvény rögzíti, hogy a feladatfinanszírozási rendszer keretében milyen jogcímek, fajlagos összegek alapján kaphatnak támogatást az önkormányzatok. Felmerül, hogy az elemzés időszakában – 2020-2022. között – a finanszírozás lépést tudott-e tartani az inflációval, az árak és a bérek növekedésével, illetve ezzel egyidejűleg az önkormányzatok képesek voltak-e saját bevételeik körét bővíteni, a bevételeket nominálisan – az infláció mértéke felett – növelni. Ezen tényezők mellett az is felvetődik, hogy a kedvezőtlenebb mutatókkal rendelkező járásszékhely önkormányzatok helyzete jobban javult-e a gazdaságilag jobb mutatókkal rendelkező önkormányzatoknál, és ha igen, milyen tényezőknek volt ez köszönhető.
A járásszékhelyek komplex elemzésével eddig kevés tanulmány foglalkozott behatóan, a témában elérhető kutatások egy-egy megye, vármegye járásszékhelyeire koncentrálnak, vagy tárgyuk a járásokban működő vállalkozások, a városokban tapasztalt életminőség. A megjelent tanulmányok nem térnek ki a járásszékhelyek társadalmi, költségvetési helyzetére, az azokban bekövetkezett változásokra, az általuk ellátott közfeladatok, valamint a saját bevételek és az állami finanszírozás összefüggéseire. Ezért elemzésünk hiánypótló a témában.

Az elemzés a finanszírozási rendszerben bekövetkezett változások bemutatása mellett annak megválaszolását tűzte ki célul, hogy egyes kötelező önkormányzati feladatok tekintetében a járásszékhely önkormányzatok finanszírozási háttere, illetve finanszírozása miként változott az elemzett időszakban, az elemzésbe vont közfeladatok finanszírozási helyzete romlott vagy javult. Cél annak bemutatása, hogy a feladatfinanszírozási rendszer milyen mértékben képes figyelembe venni az önkormányzatok tényleges társadalmi, demográfiai, költségvetési helyzetét…”

Forrás:
A feladatalapú támogatások és a saját bevételek alakulása a járásszékhely önkormányzatoknál; Pulay Gyula, Kádár Kriszta, Kisapáti Angéla, Dudás Pál Dániel, Vajda Tamás Géza; Elemzés, Állami Számvevőszék; T/614; 2024. október (PDF)