„A Tanács a mai napon általános megközelítést alakított ki arra a rendeletre vonatkozóan, amely elfogadása esetén lehetővé fogja tenni a tagállamok számára, hogy hat hónap alatt fokozatosan vezessék be a határigazgatást szolgáló digitális rendszert, azaz az EES határregisztrációs rendszert. A rendeletnek köszönhetően a tagállamok elkezdhetik majd használni a rendszert, a határforgalom-ellenőrzést végző hatóságoknak és a közlekedési ágazat szereplőinek pedig több idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új eljárásokhoz.
„Nagy örömömre szolgál, hogy az EU Tanácsának lengyel elnöksége alatt, mely kiemelt figyelmet fordít a biztonsági kérdésekre, sikerült ilyen jelentős előrelépést elérni külső határaink ellenőrzése és védelme terén. Az elfogadott megoldás egyrészt rugalmas, másrészt pedig szavatolja a biztonságot a migrációs mozgások kapcsán.” – Tomasz Siemoniak miniszter, Lengyelország közigazgatási és belügyminisztere
Az EES olyan informatikai rendszer, amely digitálisan fogja rögzíteni a be- és kilépéseket, az útlevéladatokat, az ujjnyomatokat és az arcképmásokat azoknak az utazóknak az esetében, akik harmadik országok állampolgárságával rendelkeznek, és rövid ideig kívánnak tartózkodni valamely EU-tagállamban.
Fokozatos kezdés
A több szakaszban történő bevezetés keretében a tagállamok fokozatosan fogják megkezdeni az EES üzemeltetését, és azon fognak dolgozni, hogy az első hónap végére a határátlépések legalább 10%-át rögzítsék a rendszerben. Az első 60 napban a tagállamok biometrikus funkciók nélkül is működtethetik az EES-t. Három hónap elteltével a tagállamoknak a határátkelőhelyeik legalább felén kell – biometrikus funkciókkal együtt – működtetniük az EES-t. Az uniós országoknak el kell érniük, hogy mire véget ér az EES működésének fokozatos megkezdése, minden személyt teljeskörűen regisztráljanak a rendszerben.
Ennek az átmeneti időszaknak a végéig a tagállamok továbbra is le fogják manuálisan bélyegezni az úti okmányokat.
A rendelet nem határozza meg a rendszer fokozatos bevezetésének kezdő időpontját. Ehhez a rendelet hatálybalépését követően külön európai bizottsági határozatra lesz szükség.
Rugalmasság a tagállamok számára
A rendelet figyelembe veszi a tagállamok eltérő igényeit. Lehetővé teszi, hogy azok, akik ezt szeretnék, fokozatosan helyezzék üzembe a rendszert, és ezzel egyidejűleg azt is, hogy mások pedig teljeskörűen működtessék a rendszert az első naptól kezdődően.
A tanácsi álláspont fő elemei
A Tanács kiemeli, hogy bármilyen, az EES központi rendszerének teljesítményével kapcsolatban felmerülő problémát fontos jelezni, nyomon követni és kezelni, és konkrétan hivatkozik az eu-LISA irányító szerveinek ezzel összefüggésben betöltött szerepére. Az EES központi rendszerének stabilitása fontos előfeltétele annak, hogy a tagállamok az átmeneti időszak végéig teljeskörűen bevezessék a határregisztrációs rendszert.
Ez az oka továbbá, hogy álláspontjukban a tagállamok hangsúlyozták: az EES bevezetésére vonatkozó tervben – amelyet az eu-LISA-nak kell kidolgoznia – meg kell erősíteni a központi rendszer teljesítményére és rendelkezésre állására vonatkozó célértékeket, valamint az esetleges hibák kezelésére vonatkozó stratégiát.
A következő lépések
Az általános megközelítés képezi az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalások alapját. A Parlament még nem jutott megállapodásra az álláspontjáról. A két társjogalkotónak közös álláspontot kell kialakítania a jogszabály hivatalos elfogadásához.
Háttér
2023 októberében a Bel- és Igazságügyi Tanács jóváhagyta a határregisztrációs rendszer 2024 végén történő üzembe helyezésére irányuló terveket. Mivel ezt a határidőt nem lehetett betartani, és mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a rendszer teljes körű elindítása kockázati tényező lehet az informatikai rendszer rezilienciája szempontjából, a Bizottság javaslatot tett a fokozatos bevezetésre.
Tekintve, hogy az EES-rendelet minden tagállam számára előírja, hogy teljeskörűen és egyidejűleg kezdjék meg a határregisztrációs rendszer használatát, új rendeletre volt szükség ahhoz, hogy a fokozatos kezdés lehetővé váljon.
Amint működésbe lép, a határregisztrációs rendszer lehetővé fogja tenni az EU külső határait átlépő harmadik országbeli állampolgárok biometrikus adatainak, például arcképmásainak és ujjnyomatainak gyűjtését. Valós idejű hozzáférést fog biztosítani az uniós tagállamok számára harmadik országbeli állampolgárok személyes adataihoz, korábbi utazásaikkal kapcsolatos adatokhoz és arra vonatkozó információkhoz, nem lépik-e túl a schengeni térségben való tartózkodás engedélyezett időtartamát. Ebből következően az EES számottevően csökkenteni fogja a személyazonossággal való visszaélés és a túltartózkodás valószínűségét, és ezáltal megerősíti a schengeni térség biztonságát.
- Informatikai rendszerek a bűnözés elleni küzdelem és az uniós határvédelem szolgálatában (háttér-információk)
- Regulation as regards a progressive start of operations of the Entry/Exit System (general approach), 28 February 2025)
- Ülések
”
Forrás:
A Tanács kialakította álláspontját az új digitális határigazgatási rendszer fokozatos üzembe helyezéséről; Európai Unió Tanácsa; 2025. március 5.