Skip to main content
energiafenntartható fejlődésgazdaságközigazgatás: magyar

70 milliárd forint feletti pályázat fogja szolgálni a földhő fokozott hasznosítását

Szerző: 2025. március 23.No Comments

„Felértékelődött minden olyan hazai erőforrás, amely hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához és szuverenitásához – hangzott el az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) csütörtöki „Budapest fenntartható termálvíz-gazdálkodása” című szakmai konferenciáján.

Köszöntőjében Lantos Csaba energiaügyi miniszter kiemelte, hogy Magyarország hosszú ideje Európa első öt országa közé tartozik a földhő hasznosításában. A tavaly elfogadott Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció intézkedéseivel 2030-ra megkétszerezhetjük a geotermikus energia hazai felhasználását.

A program célja az ígéretesnek tűnő, de földtanilag alulkutatott vagy kockázatos területeken a felszín alatti térrész minél alaposabb megismerése, hogy az új helyszíneken is lehetőség nyíljon a geotermikus beruházások mielőbbi elindítására, amely a térségben élők hazai, fenntartható, biztonságos és olcsó energiához való hozzáférését támogatja.

A tárca korábbi pályázatokon több mint 11 milliárd forint támogatást tett elérhetővé a fúrási tevékenység pénzügyi kockázatainak mérséklésére és meglévő termálkutak korszerűsítéséhez. A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Energetikai Programban három kiírásban közel hétszer ennyi forrás szolgálja majd a földhő fokozott hasznosítását, így a geotermia a hazai zöldgazdaság húzóágazatává válhat.

Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a geotermikus energia, amely kapcsán Magyarország egyedülálló potenciállal bír, helyben elérhető, kiszámítható és környezetbarát energiaforrás.

A földhő használata tízéves távlatban akár egymilliárd köbméter gáz kiváltására is lehetőséget teremt.

Ezért is volt kulcsfontosságú a Hatóság által kezdeményezett engedélyeztetési reform, amely rövid időn belül lehetővé tette a geotermikus energiahasznosítás országos fellendülését.

Gonda Bence stratégiai elnökhelyettes előadásában kifejtette, hogy a főváros alatt fekvő termálkarszt fenntartható hasznosítását megalapozó kutatási programmal a Hatóság célja az volt, hogy ne jelentsen kockázatot a termálvíz energetikai célú felhasználásának előretörése.

A konferencián a Hatóság Földtani Szolgálatának szakértői részletesen bemutatták, hogy a fővárost érintő geotermikus kutatási program keretén belül sor került a meglévő földtani, geofizikai és vízföldtani adatok összegyűjtésére és rendszerezésére, valamint új geofizikai (szeizmikus) mérések is történtek Budapesten.

Mindezekre alapozva modellvizsgálatok készültek és előállt egy olyan döntéstámogatást célzó 3D hidrodinamikai és sűrűségfüggő hőtranszport modell, amely támogatni tudja a vízügyi igazgatási szervek és a Geotermikus Energia Bizottság (a GEB) munkáját és biztosíthatja a fenntartható fővárosi termálvíz hasznosítást.”

Forrás:
A geotermikus energia hazánk fenntartható jövőjének egyik kulcsa; Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága; 2025. március 20.