Skip to main content
fenntartható fejlődésközigazgatás: magyarpolitikatársadalomzöld átállás

2026 végéig másfél balatonnyi vizet kell visszatartani a Tiszán

By 2025. augusztus 3.No Comments

„3,8 millió ember életminősége függ a Tisza-völgyben a kiskörei vízerőmű megfelelő működésétől – mondta az InfoRádióban az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hubai Imre hozzátette: az elmúlt időszakban sikerült megőrizni a készleteket, miközben a vízigényt sem kellett korlátozni.

Látszik, hogy egy karbantartott művel lehet igazából veszélyhelyzet esetén olyan minőségű védekezési munkákat ellátni, ami tervezhetővé és üzemszerűen lebonyolíthatóvá teszi a vízhiány elleni küzdelmünket – mondta az InfoRádióban Hubai Imre. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kiskörei duzzasztás révén jut víz a jászsági, a nagykunsági, a cserőközi és a tiszafüredi öntözőrendszerbe. A Tisza és Körösök együttműködő vízgazdálkodási rendszere ma 720 millió köbméternyi tárazott vizet jelent, ebben benne vannak az egész éven át szükséges öntözővízigényeket, az ökológiai vízpótlást és a folyók ökológiai vízigényét szolgáló készletek is.

„Szükségünk van arra a kapacitásra, amit tározóterek a duzzasztóművel együtt képesek biztosítani, hiszen csak így tudjuk megtartani a vizet, és különböző vízrendszereken keresztül eljuttatni a rendeltetési helyükre. 3,8 millió ember életminősége függ a Tisza-völgyben azon, hogy a kiskörei duzzasztómű végzi a munkáját, és sikerült megőrizni a készleteket, miközben egyetlen vízigényt sem kellett korlátozni” – jelentette ki Hubai Imre.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy 430 milliméter csapadék hiányzik mostanra, gyakorlatilag egy év teljes csapadékmennyisége kiesett, emiatt két méter mélyen kiszáradt a talaj, így már alig képes a mezőgazdasági tevékenységet kiszolgálni elegendő nedvességgel az Alföld. Mint hangsúlyozta, ezért kell a különböző megoldásokkal a talajba szivárogtatható vízkészleteket és az ökológiai vízpótlást fokozni. A tervek szerint a jelenlegi 720 millió köbméter vízkészleten felül jövő ilyenkor legalább másfél milliárd köbmétert fognak tározni, és 2026 végéig el akarnak jutni a hárommilliárd köbméterig, ami másfél Balatonnak megfelelő vízmennyiség.

„Ha nem lenne a Tisza-tó, ha nem lenne a kiskörei duzzasztómű, akkor ez a védőbástya nem lett volna képes szolgálni az Alföld megmentését, az élelmiszer- és a vízszuverenitásunkat. Ezért fontos, hogy a jövőben gondolkodni kell azon, hogy milyen módon tudunk még készleteket fölhalmozni, milyen módon tudjuk még tárazni a Tisza, a Körösök és a Maros vízkészletét, és milyen módon tudunk a jövőben biztonságot nyújtani az itt élőknek és a táj ökoszisztémájának” – mondta Hubai Imre. Mint jelezte, az jeleni a legnagyobb problémát, hogy az egyre fogyatkozó vízhozamból kellene egyre növekvő vízigényt kielégíteni, de ez szerinte duzzasztás és megfelelő tározótér és a víz elvezetését szolgáló infrastruktúra nélkül nem is oldható meg.

„Ezeknek a fejlesztését egyszerre kell megoldani, és ehhez lehetővé kell tenni, hogy ha nem hullik csapadék, akkor a Tisza vizéből tudjuk pótolni a talaj nedvességtartalmát, tudjuk pótolni a növények ökológiai vízigényét a vízkészleteket felhalmozásával a folyók medrében, a szárazon álló holtágakban, tározókban, csatornákban, új csatornák létesítésével, akár újabb duzzasztott terek kialakításával” – mondta az Agrárminisztérium államtitkára.”

Forrás:
Hubai Imre: jövő év végéig másfél balatonnyi vizet kell visszatartani a Tiszán; Infostart / InfoRádió; Rozgonyi Ádám; 2025. augusztus 2.
Hubai Imre: jövő év végéig másfél balatonnyi vizet kell visszatartani a Tiszán (MP3)
Lásd még:
Extrém aszály után jöhet az árvíz? Bíró Tibor, Inforádió, Aréna; YouTube; 2025. július 4.