„A TÖOSZ Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban került február 18-án került bemutatásra az „Önkormányzati választások, az önkormányzatiság három évtizede Magyarországon” című tanulmánykötet, Bódi Ferenc és Pálné Kovács Ilona szerkesztésében.
A könyvbemutatón megjelenteket dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára köszöntötte. A kötetet Kovách Imre akadémikus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora ismertette, az előadást élénk szakmai eszmecsere követte.
A kötet rámutat: a magyar helyi önkormányzati rendszer jelenlegi periódusában nem sok mindent lehet ünnepelni, annak ellenére, hogy az idén több évforduló is alkalmat adna erre. Az önkormányzati törvény 35 éve jelent meg, az Európai Önkormányzati Chartát pedig 40 éve hirdették ki. A kilencvenes években bevezetett rendszer jelentős lendületet adott a helyi társadalmak identitásának és politikai súlyának, ugyanakkor az elmúlt években az önkormányzati rendszer jelentős veszteségeket szenvedett el, amelyeket a szakirodalom és a közpolitikai diskurzus is vizsgál.
A tanulmányok az elmúlt 15 évben bekövetkezett változásokat a helyi választások prizmáján keresztül értelmezik, folytatva a rendszerváltás környékén indult helyi társadalom- és választáskutatásokat. A szerzők közös álláspontja, hogy a helyi politika és az önkormányzás a demokratikus és hatékony kormányzás nélkülözhetetlen eleme.
Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a kiadványt, amely átfogó képet ad a hazai önkormányzatiság három évtizedének folyamatairól, és hozzájárul a helyi kormányzás jelenének és jövőjének szakmai értelmezéséhez.
MEGRENDELÉS: ITT
Forrás:
Három évtized önkormányzatiság – könyvbemutató a TÖOSZ Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban; Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ); 2026. február 19.