Skip to main content
Európai Unió

Az európai intézmények megállapodtak az „Egy Európa, egy piac” ütemterv 2027 végéig történő megvalósításának menetéről

By 2026. április 26.No Comments

„Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Ciprusi Köztársaság elnöke, valamint az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnöke aláírták az „Egy Európa, egy piac” ütemtervet az állam-, illetve kormányfők ciprusi nem hivatalos találkozójának alkalmával. Ez a megállapodás tükrözi a három intézmény arra irányuló eltökéltségét, hogy egy világosan kijelölt úton közösen haladjanak előre.

A tartós geopolitikai és gazdasági bizonytalanság közepette ez az ütemterv döntő lépést jelent Európa versenyképességének sürgős megerősítése felé: legkésőbb 2027 végéig megvalósítandó konkrét intézkedéseket és az egyes megállapodásokra vonatkozó céldátumokat tartalmaz.

Kötelezettségvállalás a végrehajtásra

Az ütemterv politikai és operatív kötelezettségvállalás is egyben.

A következőket foglalja magában:

  • a jogalkotási javaslatok benyújtására és a társjogalkotók általi megállapodásra vonatkozó céldátumok
  • negyedéves felülvizsgálat az előrehaladás nyomon követésére
  • az egyes uniós intézmények számára az előjogaikkal összhangban kijelölt egyértelmű felelősségi körök
  • rendszeres helyzetfelmérés a teljes körű átláthatóság érdekében

„Ez az ütemterv fordulópontot jelent Európa versenyképességi menetrendjének előmozdításában. A végrehajtás előrevitele nem pusztán jogalkotási gyakorlat: olyan stratégiai szükségszerűség, amely Európa versenyképességének, rezilienciájának és hosszú távú jólétének megerősítését szolgálja egy valóban integrált egységes piac, valamint egy erősebb és összetartóbb Európai Unió keretében.” – Níkosz Hrisztodulídisz, Ciprus elnöke

„Ez az ütemterv megtestesíti, amit az Európai Parlament szorgalmazott: az erősebb, versenyképesebb és reziliensebb Európát. Ambiciózus, megerősíti a sokkhatásokkal szembeni ellenálló képességünket, továbbá kiszámíthatóságot biztosít polgáraink és vállalkozásaink számára. Elmondtuk, hogy bátor döntéseket fogunk hozni – így is teszünk. Ez Európa válasza a saját szükségleteire.” – Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke

„Ezek az intézkedések fellendítik Európa gazdasági növekedését, garantálják digitális átalakulásunkat, és megerősítik az ipar rezilienciáját. Mindez abszolút prioritást jelent a Bizottság számára, az ütemtervvel pedig egyértelműen kijelöltük az előrelépés útját.” – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Forrás:
Az európai intézmények megállapodtak az „Egy Európa, egy piac” ütemterv 2027 végéig történő megvalósításának menetéről; Európai Unió Tanácsa; 2026. április 24.