„Az élő környezetért felelős miniszteri poszt várományosa szerint politikai utasítások helyett szigorúan szakmai alapú vizsgálatok jönnek a nagy szennyező ipari gyáraknál.
Nagy erőkkel dolgozunk az új „Élő Környezet Minisztérium” építésén – építésén – jelentette be Facebook-oldalán Gajdos László. A Nyíregyházi Állatpark eddigi igazgatója, akit elsők között nevezett meg a Tisza-kormány tárcavezetőinek ismertetése kezdetén Magyar Péter leendő miniszterelnök, leszögezte, hogy „a szakmai stábbal zajló egyeztetések közepette elsődleges feladatunkként egy új, független országos környezetvédelmi hatóság felállítását határoztuk meg.”
– Szakítunk a korábbi gyakorlattal: ez a szervezet nem politikai utasításokat hajt végre, hanem szigorúan szakmai alapon, folyamatos és következetes vizsgálatokkal ellenőrzi majd a nagy szennyező ipari gyárakat – hangsúlyozta a leendő miniszter.
– A Tisza-kormány munkájának középpontjában a magyar emberek egészsége és biztonsága áll. Az új hatóság garantálja a jogszabályok maradéktalan betartását és a beruházások biztonságos működését, miközben a civil szervezetek és az állampolgárok álláspontja végre kellő súlyt kap. A célunk egyértelmű: sérthetetlen védelmi rendszert építünk környezetünk és jövőnk érdekében – szögezte le Gajdos László.”
Forrás:
Gajdos László bejelentette, hogy új környezetvédelmi hatóságot állítanak fel Magyarországon; Népszava; 2026. április 30.