„Az EU-forrásokra épülő fejlesztéspolitika természetes korlátai és a településfejlesztés összetett igényei közötti ütközés mára rendszerszintű torzulásokat okozott. Az uniós szabályok mozgástere korlátozott, invariáns peremfeltételei pedig – mindenekelőtt az időkorlátok – rosszul illeszkednek a 2–7 évnél is hosszabb, többféle szakágat érintő akcióterületi és hálózatos fejlesztésekhez. Magyarországon az EU-forrás a kiegészítés helyett pótlás lett: a tagállami településfejlesztési intézményi és finanszírozási eszköztár hiányát próbálták vele pótolni, ami kudarcra ítélt megközelítés. Ennek következményeit és a keletkezett strukturális problémákat mutatja be ez a rész, amelynek képei a településfejlesztés összetett jellege mellett érzékeltetik a hiányzó eszköztár kialakításához használható meglévő szakmai alapokat és eszközöket is.
A magyar településfejlesztés kulcskérdése nem pusztán a pénz: az Európai Unión belüli tagállami szintű intézményi, jogi és szakmai alapok összehangolt rendszere nélkül a források felhasználása rendszerszinten torzul. Az elmúlt két évtizedben a középítési beruházások túlsúlya az EU strukturális és kohéziós alapjaira tolódott, így a hazai szabályozás és gyakorlat fokozatosan az uniós eszköztár logikájához idomult. Ez önmagában nem hiba, az viszont strukturális problémák forrása, hogy a településfejlesztési tervek megvalósításának komplex, sokféle szakterületet érintő jellegéhez és nagyobb időigényéhez az uniós finanszírozás invariáns kötöttségei (különösen a rövid projektciklusok) nem illeszkednek. Közben a TOP/TOP Plusz irányító hatósági gyakorlata a szakmai kontroll kárára uralta a fejlesztések orientálását a meglévő eszközöket is figyelmen kívül hagyva: a stratégiai és az operatív településfejlesztési tervezés összekeveredett, a valódi projektelőkészítés pedig visszaszorult. Az eredmény: a konkrét településfejlesztési döntések jól megtervezett projektek helyett végig nem gondolt projektötletek alapján születnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Zöld Átállási Finanszírozási Keretterv (ZÁF), a Digitális Átállási Akcióterv (DIA) és az Üzleti Modell (ÜM) irányító hatósági útmutatói a zöld kötvények felé terelnek akkor is, amikor nincs bevételi fedezetet biztosító, közvetlen városfejlesztési bevételt termelő helyi fejlesztés sem zöld kötvény, sem meglévő piaci finanszírozási gyakorlat és hozzáértés sem a településfejlesztés állami irányításában, sem önkormányzati működtetésében. Mindeközben közeleg a 2028-2034 közötti új hétéves uniós ciklus rajtja: a meglévő strukturális hibák továbbörökítése stratégiai tévedés és óriási nemzetgazdasági kár lenne. E cikksorozat három része feltárja az okokat, tisztázza a tervezési szintek szerepét, és jelzi a korrekció irányát. A tét a városaink élhetősége és versenyképessége.
Első rész: Az EU-forrásfüggés és a településfejlesztés természetének ütközése
…
A tagállami szintű településfejlesztési eszköztár hiánya a településfejlesztés legsúlyosabb strukturális problémája. A vele összefüggő finanszírozási és szabályozási illeszkedési zavarok azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. A mélyben a tervezési szintek összekeverése akadályozza az operatív településfejlesztési feladatok elvégzését, és bénítja meg a stratégiai szintű településfejlesztési elképzelések megvalósítását. A következő rész azt mutatja meg, mi az operatív településfejlesztési tervezés szakmai lényege, és miért lehet nélküle csak projektötletekről beszélni nem pedig valódi projektekről.”
Forrás:
A településfejlesztés kormányzati irányításának strukturális problémái a 2021-2027 fejlesztési időszakban és a korábbiakban / I. rész; Bajnai László; Építészfórum; 2026. június 5.
