„Tóth Kinga Dóra, a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális, család- és idősügyi államtitkára a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) adott interjút, amely a Nyugdíjasok Kalendáriuma című, nyomtatott, éves kiadványban lesz olvasható.
A beszélgetés középpontjában az idősek helyzete, az idősödő társadalom kihívásai és a hazai idősödéspolitika megújítása állt.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy alapvető szemléletváltásra van szükség az idősödéspolitikában. Az időskorra nem tekinthetünk kizárólag a gondoskodás, az egészségromlás vagy a kiszolgáltatottság időszakaként. Az idősek nem csupán az ellátórendszer igénybevevői, hanem társadalmunk aktív, tapasztalatokkal, tudással és értékekkel rendelkező tagjai.
Az új idősödéspolitikai szemlélet három alapértékre épül: aktivitás, autonómia és méltóság.
Ennek jegyében a minisztériumban dr. Vajda Kingát vezetésével önálló Idősügyi Főosztály jött létre. A főosztály már megkezdte az idősödéspolitika szakmai megújításának előkészítését.A tervezett intézkedések között szerepel:
• A Nemzeti Időspolitikai Stratégia előkészítése, amely hosszú távon határozza meg az idősödéspolitika céljait és fejlesztési irányait.
• Az Idősügyi Tanács újjászervezése, az időseket képviselő szakmai és érdekvédelmi szervezetek szélesebb körű bevonásával.
• Az otthonközeli szolgáltatások fejlesztése, hogy az idősek lehetőség szerint minél tovább, biztonságban, önállóan élhessenek saját otthonukban.
• A demenciával élők és családtagjaik támogatásának erősítése, egy szakmai munkacsoport létrehozásával és a szükséges szolgáltatásfejlesztési irányok meghatározásával.
• Az aktív és egészséges idősödés támogatása, a közösségi részvétel, az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti kapcsolatok erősítésével.
• A jó hazai és nemzetközi gyakorlatok feltérképezése és alkalmazása, valamint az időseket érintő szolgáltatások szükségletalapú fejlesztése.Az államtitkár kiemelte, hogy a cél nem egyszerűen az idősek ellátásának javítása, hanem egy olyan társadalmi környezet kialakítása, amelyben az idősebb generációk megőrizhetik önállóságukat, aktív szerepet vállalhatnak a közösségeikben, és tudásukat, tapasztalataikat továbbadhatják a fiatalabb nemzedékeknek.
A beszélgetés során szó esett arról is, hogy az időseket érintő döntéseket nem lehet az idősek véleményének és tapasztalatainak figyelembevétele nélkül meghozni. Ezért a minisztérium kiemelt jelentőséget tulajdonít a nyugdíjas- és idősügyi szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédnek.”
Forrás:
Szemléletváltás az idősödéspolitikában; Szociális és Családügyi Minisztérium; 2026. november 3.