Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Egységes informatikai rendszert terveznek az egészségügyben

Szerző: 2013. április 17.No Comments

„Az egészségügyben egységes informatikai rendszert alakítanak ki, amely átfogó, országos fejlesztésekkel valósulhat meg – mondta szerdán Budapesten Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.

Szócska Miklós a parlament egészségügyi bizottságának ülésén kiemelte, a teljes, egymással összefüggő, egységet alkotó rendszer bizonyos elemei már működnek, de másfél-két év múlva az egész szisztéma üzemelhet, és nemzetközi összehasonlításban is példamutató lehet. Az államtitkár rámutatott: céljuk többek között, hogy a kórházi és a népegészségügyi szektort informatikailag összekössék, a betegellátást pedig bármely személyazonosító okmánnyal igénybe vehetik majd az emberek. Ezzel párhuzamosan kiépítik a jogosultsági adatbázist, illetve az elektronikusrecept-szolgáltatást is megvalósítják – tette hozzá.

Szócska: Az összes kiadást le lehet majd kérdezni
Beszámolt arról, hogy egyik projektjükkel humánerőforrás-monitoringrendszert alakítanak ki, amely számon tartja a szakembereket, s így alkalmas lesz munkaközvetítésre. Olyan alrendszert is felépítenek, amellyel le lehet majd kérdezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összes kiadását, illetve azt is, hogy melyik kistérségben költik a legtöbbet a betegekre, adataikat pedig térképeken, táblázatokban, grafikonokon is ábrázolják.

Az egészségügyi államtitkár szólt arról, lakossági tájékoztató rendszert is alkotnak, amelynek segítségével egyebek mellett meg lehet tudni, hogy hol található a legközelebbi nyitva tartó patika vagy egy adott kórházi osztály, illetve járóbeteg-rendelés. Összességében az egészségügyben létező adatbázisokkal „mindenki részt vesz az egységes adatszolgáltatásban”, amelyhez azonban elengedhetetlenül szükséges a kórházak és rendelők informatikai fejlesztése – tette hozzá.

Táblagépeket kapnak a védőnők
A védőnőket táblagépekkel látják el, így az adatokat egyből azokra vihetik fel, és a gyermek fejlődéséhez szükséges információkhoz a családok is hozzáférhetnek majd. További programként jelölte meg, hogy a jövőben egy adott intézményben le tudják hívni azokat a leleteket, amelyeket egy másik kórházban készítettek. Különös hangsúlyt helyeznek a webalapú adatbiztonságra.

Szócska Miklós elmondta: a mentőszolgálat irányításában új logisztikai rendet írnak elő, és új telepatológiai konzultációs rendszert is kialakítanak. A telepatológia olyan, távolból folytatott patológiai munka, amelynek során a vizsgálati anyagot nem hagyományos mikroszkópos optikán keresztül vizsgálják, hanem számítógép-monitoron értékelik.

Szorosabb együttműködést akarnak
Szege Zoltán, a minisztérium e-egészségügyi programirodájának vezetője közölte, szeretnék az egészségügyi intézmények közötti együttműködést szorosabbá tenni, ennek egyik feltétele, hogy az intézmények informatikailag kapcsolódjanak egymáshoz, a betegek adatai pedig megoszthatóvá váljanak közöttük.

A szakember úgy fogalmazott: céljuk, hogy különböző hozzáférési szinteken ne kelljen összevadászni a betegek adatait, elérhetővé váljanak minden intézményben. Mint mondta, az egészségügyi ügyfélkapuval az egészséges állampolgárokat is meg kívánják szólítani, továbbá szeretnék az egészségügyi dolgozókat képezni, hogy a rendszert hatékonyan tudják használni.”

Forrás:
Szócskáék táblagépet adnak a védőnőknek; Magyar Nemzet/MTI; 2013. április 17.