„ Állandó vitatéma a közbeszerzők között, hogyan lehet a legkönnyebben eldönteni, mi az, ami olcsó és mi az, ami nem. Bár a rezsióradíj figyelembevétele leegyszerűsíti a kérdést, félő, hogy ez éppen az ellenkező hatást éri el. A témát Tátrai Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa járta körbe.
Miért olyan fontos az aránytalanul alacsony ár vizsgálata a közbeszerzésekben, ha valaki éhbérért is hajlandó vállalni a feladatot? Elvégre logikus feltételezés, hogy válságban csökkennek az árak, a kisebb ajánlatkérő intézményeknek pedig minimális a mozgásterük, és örülnek, ha egyáltalán érkezik a szűkös büdzsének megfelelő ajánlat.
Az aránytalanul alacsony árra vonatkozó ajánlat ugyanakkor csalóka, hiszen elfogadását követően szerződésszegésre, szerződésmódosítási igényre és színvonaltalan teljesítésre kell felkészülni. De ki mondja meg, hol van az a pont, amikor már tényleg túlzottan alacsony az ár?
A hazai közbeszerzési kultúrában a piaci szereplők igénylik a részletes szabályokat − megszokták, hogy a jogszabályok alapján minden kérdésre választ kapnak. A jogalkotón tehát állandó a nyomás, hogy az aránytalanul alacsony ár meghatározására is szabályt alkosson. Így az ajánlatkérőnek nem kellene a piaci árakon gondolkodnia, és nagyobb biztonsággal eldöntheti, mikor ajánlottak túlzottan alacsony árat.
A magyar szabályozás eddig két irányt követett. A kérdés részletes szabályozása eredetileg a beérkezett ajánlatok átlagához viszonyította, hogy az ajánlatkérőnek mikor kell kérdeznie, indokolást kérnie az ajánlattevőktől. A későbbiekben mindez megváltozott: előbb a rendelkezésre álló fedezettől való eltérés, utóbb pedig a becsült érték lett a viszonyítási pont. Talán a korábbi, átlaghoz történő viszonyítás életszerűbb volt, mindazonáltal egyik megoldás sem maradéktalanul megfelelő. Hogy miért? Mert az eljárást megelőzően nem lehet egy olyan hipotetikus szintet meghatározni, amely alatt biztosan aránytalanul alacsony lesz az ár. Az aránytalan árszint pontos meghatározására irányuló hazai igény azzal jár, hogy az ajánlatkérők túlzottan leegyszerűsítik a kérdést, és csak a jogszabályi előírásra koncentrálnak. A probléma kezelésében az EU-tagállamok fej fej mellett haladnak és − az Európai Bíróság döntéseit követve − különféle megoldásokkal próbálkoznak.
A kérdés az új közbeszerzési irányelvek vitája során is felmerült, végül az Európai Tanács február 11-én a következő általános előírást fogadta el: “Előfordulhat, hogy azok az ajánlatok, amelyek kirívóan alacsony összegűnek tűnnek az építési beruházásokhoz, árukhoz vagy szolgáltatásokhoz képest, technikailag, gazdaságilag vagy jogilag vitatható feltételezéseken vagy gyakorlatokon alapulnak. Ha az ajánlattevő nem tud kielégítő magyarázattal szolgálni, az ajánlatkérő szervnek jogában kell álljon elutasítani az ajánlatot. Az elutasítást kötelezővé kell tenni azokban az esetekben, amikor az ajánlatkérő szervezet megállapította, hogy a megajánlott kirívóan alacsony ár vagy költség az unió kötelező erejű szociális, munkaügyi vagy környezetvédelmi jogszabályai, az ezekkel egyenértékű tagállami jogszabályok vagy a nemzetközi munkajogi rendelkezések be nem tartásának a következménye.”
Ezek szerint amennyiben a megajánlott termék a világ azon tájékáról származik, ahol az egészségügyi, a gyermekvédelmi és a munkaügyi szabályokat − ha egyáltalán vannak ilyenek − nem tartották be, akkor az ajánlattevő kizárható. De vajon honnan tudjuk meg, hogy az indiai, kínai termék milyen körülmények között jött létre, és vajon emiatt hogyan vonjuk felelősségre a hazai forgalmazót? Az új irányelvek “hozzáadott értéke” tehát a lehető legkevesebb − gyakorlatilag csak növelik a bizonytalanságot a témában.
A hazai szabályozás EU-konform módon figyelembe veszi az indokláskérés szükségességét. A sok indokláskérés azonban többletadminisztrációval, ez pedig nagyobb jogorvoslati kockázattal, az eljárások elhúzódásának veszélyével jár együtt, a bonyolult eljárások során pedig egyre több szenzitív adat kerül nyilvánosságra. Így az ajánlattevők jószerével mindent üzleti titoknak nyilvánítottak, amit csak lehetett, következésképpen szükségessé vált az üzleti titok szabályának módosítása. A piaci torzulások szintén további szabályozást tesznek szükségessé, de a hazai szereplők ötleteinek beépítése során is adminisztrációs és jogalkotási igény keletkezik. Ennek kiváló példája a rezsióradíj minimumának megállapítása, ami − nem csak a közbeszerzésben − újra kötelezővé vált. Rezsióradíj alatti ár esetében kizárható az ajánlattevő, ami további adminisztrációval és többletkérdéssel, indoklással jár. A kormány és a belügyminisztérium új rendeletei fokozatosan beszivárognak a mindennapokba, és az alacsony ár tekintetében egyre több közbeszerző számára már a rezsióradíj jelenti az egyetlen támpontot.
Nem azzal van a probléma, hogy ami nagyon olcsó, azt ki kellene zárni, hanem azzal, hogy az ajánlatkérő döntési kompetenciája kötelező érvényű indokláskéréssé vált. Ez pedig pontosan a kkv-barát közbeszerzés ellen hat, hiszen a legtöbbet azoknak a kicsiknek kell magyarázkodniuk, akik talán a legkevésbé vannak erre felkészülve. Hogy mi a megoldás? Mielőtt egy szakmai szervezet úgy véli, pontosan meg tudja mondani, milyen óradíj mellett minősül aránytalannak egy ellenszolgáltatás mértéke, mindig gondoljon arra, hogy ez az érték ezentúl a piaci standard és általános elfogadott minimum lesz − függetlenül attól, hogy Kelet-Magyarországon vagy Nyugat-Magyarországon járunk-e. Ha belekapaszkodunk abba, hogy közbeszerzéssel fogunk piacot tisztítani, és eleve kizárjuk az olcsó jelentkezőket, akkor az ajánlattevők száma és a közbeszerzéseket övező bizalom is csökkenni fog.
A szakmai szervezeteknek tehát profi módon kell hozzáállniuk a kérdéshez, és mérlegelniük, vajon nem okoznak-e nagyobb kárt, amennyiben egy hüvelykujjszabály bevezetését kezdeményezik − ahelyett, hogy a helyzet tisztázását a piaci szereplőkre, az ajánlatkérőkre és az ajánlattevőkre bíznák. Nincs értelme még több részletszabályt követelni, hiszen a kezdeményezés pontosan az ellenkezőjéhez vezet annak, mint amit el akarnak érni. Így biztosítható, hogy a közbeszerzés ne legyen olcsó játékszer.”
Forrás:
Ne “olcsó játék” legyen a közbeszerzés; Tátrai Tünde; Napi Gazdaság Online; 2014. február 18.
