Így alakítanák át az egészségügyet

„A készülő egészségügyi reform több ponton is torzulást okozhat az ellátásban. A lakosságarányos, megyei szintű finanszírozási rendszereben nem látszik a betegek mozgatásának a lehetősége, a komplikált esetek nem jutnak el a magasabb szintű centrumokba. Óriási aránytalanságok alakulhatnak ki az egy betegere jutó finanszírozásban. Az adósság újratermelésének megállítása az ellátási színvonal fenntartása mellett pedig nem valósítható meg az alapdíjak emelése nélkül – figyelmeztetnek a szakértők.

Több ponton is finomításra szorul az egészségügyi reformot megalapozó koncepció, éppen azért folynak az egyeztetések, hogy a szükséges finomhangolások megtörténhessenek – válaszolta lapunk kérdésére a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György cáfolta, hogy az új modell a Semmelweis Terv halálát jelentené, véleménye szerint annak a logikája mentén halad az átalakítás, bár jelentős hangsúly-eltolódásokkal.

Ugyanakkor kiemelte, a mostani reformban megfogalmazódó, közigazgatási régiókban gondolkodó ellátásszervezés nem életszerű, ellentétben a Semmelweis Tervben megfogalmazott egészségügyi térségi modellel. A lakosságarányos, megyei szintű finanszírozási rendszerben nem látszik a betegek mozgatásának a lehetősége, ami azzal járhat, hogy az A és B kategóriába sorolt, tehát a leggyakoribb betegellátási formák komplikáltabb, szövődményes esetei nem juthatnak el a progresszivitás magasabb szintjén álló centrumokba, mert azok finanszírozás hiányában nem tudják fogadni ezeket a betegeket. Így őket alacsonyabb szinten, megfelelő szakmai, technikai háttér nélkül kellene majd ellátni. Velkey szerint az átszervezésnél nem lehet mellőzni a különböző progresszivitási szintek eltérő feladatait. Minden szakmában figyelembe kell venni, hogy más feladatot lát el egy városi kórház, mint egy országos centrum, és ezt a különbséget meg kell jeleníteni a finanszírozásban.

Veszélyes fokozni a szorítást
Az adósságmentesítésről szólva a Kórházszövetség elnöke úgy vélte, nincs annyi hatékonysági tartalék az intézményeknél, hogy a jelenlegi szakmai színvonal és szakembergárda megtartásával ezt megvalósítsák. Veszélyesnek nevezte, ha az adósságmentesítésre törekvés közepette a munkatársak mind erősebb szorításba kerülnek – mind szakmai mind mobilitási szempontból – , amit a kifeszített helyzetben nem fognak tolerálni, azaz emiatt is lehetnek veszteségek.

Másfelől, a minden áron való adósságcsökkentés torz irányba viheti el az ellátást – fejtegette Velkey. A HBCS karbantartása (homogén betegségcsoportok, adott ellátásokért járó finanszírozás) régóta elmaradt, így a veszteséges, de sokakat érintő ellátások hátrányba kerülhetnek a nyereségesen végezhető, de keveseket érintőekkel szemben, ráadásul az alapdíjak sem követték az inflációt, 8 éve változatlanok, így mind kevesebb a forrás a kórházakban a dologi kiadásokra, a legtöbb pénz az alacsonyan rögzült bérekre megy, annak ellenére, hogy a béremelés végigvitele is elakadt.

A kórházi menedzsment most hármas szorításban vergődik, a fenntartó adósságcsökkentést vár, a szakmai, technológiai fejlődés és a hippokratészi eskü a minőség megtartására ösztönöz, a betegek pedig a legalább az eddigi színvonalú gyógyítást remélik, s mindegyik oldalról nagyon erős a nyomás – hangsúlyozza Velkey, aki szerint fontos lenne az igazságtalanságok kiküszöbölése és a reformmal járó problémák érzékeny kezelése. Velkey elmondta, a szövetség, és a kórházi vezetők folyamatosan tárgyalnak a szakállamtitkársággal, a GyEMSZI-vel, az Országos Egészségügyi Pénztárral (OEP) és a megyei bizottságokkal, s bízik benne, hogy ezek a megbeszélések eredményre vezethetnek.

Ebben a keretben nem megoldható
Sarkosabban fogalmaz a nol.hu-n megjelent jegyzetében Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, aki röviden és tömören úgy ítéli meg: nem megoldható, hogy a betegek is – az esélyegyelőséget szem előtt tartva – megkapják az ellátást, és a kórházak se termeljenek újabb adósságot. Megerősíti azt a szakmában egyöntetűen elfogadott álláspontot, mely szerint a hiány mindaddig újratermelődik, ameddig az alapdíjon nem emelnek. Sinkó hangsúlyozza, hogy azok, akik az egészségügy teljesítését pazarlónak minősítik, nincsenek tudatában annak, hogy az OEP 6-7 éve ugyanazt a 150 ezer forintot fizeti egy átlagos kórházi esetért, egy kifejezetten technológia igényes ágazatban. A kórházak bevételeinek reálértékben azonosított vesztesége ehhez mérten 25-30 százalékos mértékű. A tulajdonos állam a kórházi amortizációs költségeket sem fedezi, ez további hiányt eredményez – sorolja Sinkó az adósságkeletkezés okait.

Ugyanakkor kiemeli azt is, hogy az egészségpolitikának nem csak az adósság növekedésének kell gátat szabni, hanem a racionalizálással megszűnő egységekben kezelt betegekről is gondoskodni kell, miközben sem a háziorvosi ellátás, sem a mentőszolgálat nem áll a helyzet magaslatán. A források megyei szintű elosztása kapcsán Sinkó Eszter is aggodalmának ad hangot a következményeket illetően, amikor a szakember-ellátottság törékenységére, és a betegek röghöz kötésére hívja fel a figyelmet. A szakértő mindenekelőtt egy átfogó jövőképpel bíró egészségügyi kormányprogramot szorgalmaz, mert mint megállapítja, az uniós fejlesztési elképzelések mentén megfogalmazott „Az egészséges Magyarország 2014-2020, Egészségügyi Ágazati Stratégia” erre nem alkalmas.

Ezt sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni
A felnőtt lakosság arányában újraosztani a finanszírozást más szakértők szerint is már önmagában komoly problémához vezet. Vegyük például a szülészeti ellátást, és a klinikai onkológiai ellátást, mindkét szakma része a jelenleg folyó megyei egyeztető tárgyalásoknak. A szülészeti ellátás maga például TVK (teljesítmény volumen korlát) mentes, azonban ha a szülészeti ágyakat lakosságarányosan osztják szét, anélkül, hogy a szülések gyakoriságát figyelembe vennék, lesz olyan megye, ahol egyszerűen nem lesz elég ágy a kismamáknak.

Anomáliák a klinikai onkológiai ellátásnál is gyorsan kialakulnak. Az OEP 2013-as adatai szerint egy évben mintegy 40 milliárd forint a kemoterápiás ellátás közvetlen fekvő-beteg finanszírozása, azaz egy 18 éven felüli lakosra 4697 forintnyi klinikai onkológiai finanszírozás jut. Így Budapest lakosság-arányosan 7 milliárd forintot, Borsod-Abaúj-Zemplén két és fél milliárd forintot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két milliárd forintot kap.Tételezzük fel, hogy egy évben 67 ezer új daganatos megbetegedés nyer bizonyítást Magyarországon. Ha minden betegnek szüksége volna és kapna is kemoterápiát, akkor az egy betegre jutó kezelési finanszírozás értéke: közelítően 600 ezer forint betegenként. A daganatos megbetegedések azonban egészen eltérő arányban és összetételben fordulnak elő a különböző megyékben. Ha például az ESKI által megadott 10 éves területi átlag-gyakoriságot vesszük figyelembe, akkor a következőket látjuk, mint egy betegre jutó onkológia finanszírozást:

Egy betegre jutó onkológiai finanszírozás – Fejenkénti összeg forintban
Szabolcs-Szatmár-Bereg 835 000, Bács-Kiskun 790 000, Békés 772 000, Tolna 755 000, Győr-Moson-Sopron 748 000, Komárom-Esztergom 721 000, Vas 717 000, Zala 693 000, Veszprém 671 000, Nógrád 660 000, Somogy 637 000, Baranya 623 000, Hajdú-Bihar 614 000, Csongrád 604 000, Magyarország átlag 600 000, Borsod-Abaúj-Zemplén 595 000, Pest 594 000, Jász-Nagykun-Szolnok 568 000, Fejér 561 000, Heves 489 000, Budapest 437 000

Azaz a valós életben ennyire igazságos egy tisztán csak a felnőtt lakosságszámmal arányos finanszírozási rendszer, amelynek alapján éppen most tervezik a hazai kórházi kapacitások és kórházi finanszírozások teljes átalakítását.”

Forrás:
Így alakítanák át az egészségügyet; Napi.hu; 2015. február 14.; Szepesi Anita