MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
A diplomácia-fogalom lassú evolúciója
Az utóbbi években jó néhány tanulmány látott napvilágot, amely a nemzetközi kapcsolatok menedzselését, a diplomácia szédítő átalakulását, transzformációját igyekezett körüljárni. Mégis, jó szívvel ajánlok olvasásra egy újabb összegzést, mert ritka világossággal és összeszedettséggel mutatja be a 21. századi diplomácia lényegi és lényeges különbségeit.
A tartalmak evolúciója:
A diplomáciai apparátusok, hagyományosan, öt alapvető funkciót igyekeztek betölteni: mindenekelőtt információt gyűjtöttek, rendszereztek, summáztak, ágyaztak be tágabb összefüggésekbe, helyi és regionális kontextusokba. Fontos erre a klasszikus diplomáciai feladatkörre emlékeztetni, mivel a posztmodern külkapcsolati gyakorlatból mintha ez a fontos elem kezdene a legjobban kikopni. Aztán, a diplomáciai testület feladata volt – az imént említett információszerző munkára támaszkodva – az anyaországbeli főhatóság folyamatos politikai tanácsokkal való támogatása. Természetesen a feladatok között ott szerepelt az anyaország képviselete, a reprezentáció – néha túlságosan is szimbolizálva a testületek által végzett, valójában összetett munkát. A diplomata persze, ezt se feledjük, nemzetközi szinten tárgyalt, képviselve országa érdekeit, béke és háborús céljait a nemzetközi porondon, állandó interakcióban hasonló kulcsfeladattal megbízott partnereivel. Végül pedig a diplomáciai testületek, képviseletek meghatározó funkciójává vált szinte a történeti kezdetektől a konzuli tevékenység, a honfitársak érdekeinek képviselete, védelme és szolgálata a fogadó állam terepén.
A diplomáciai munka tartalmait, feladatrendszerét tekintve ténylegesen forradalmi átalakulásról beszélhetünk; új funkciók egész sora jelent meg (bizonyos értelemben persze háttérbe is szorítva egyes hagyományos diplomata feladatokat):
- nemzetközi szabályozások kidolgozása, illetve azok végrehajtásának támogatása;
- állami és államközi (transznacionális) entitások közötti kapcsolatok építésé és fenntartása;
- regionális- és nemzetközi válságok menedzselése;
- a különböző (hagyományos állami, és újdonsült „nem állami”) külkapcsolati aktorok tevékenységének összehangolása.
A diplomáciai aktorok körének bővülése:
Az újonnan kialakult diplomáciai funkciók egy része új közszereplők feladatkörébe csúszott át. Miközben az állami entitások tovább őrizék meghatározó szerepüket a diplomáciai tevékenységekben, újonnan kiemelkedő nem állami, transznacionális, vagy éppen szubnacionális szereplők is bekapcsolódtak a külkapcsolatok építésébe, kezelésébe.
A diplomáciai szereplők és testületek ügykezelésének átalakulása:
Korunk telekommunikációs-információtechnológiai fejlődése döntő módon alakította át a diplomáciai ökoszisztémák ügykezelését is. Míg a korábbi időszakokban a küldő ország képviselete, vagy érdekeinek kétoldalú tárgyalásokon történő érvényesítése számított a napi ügymenet alapjának, addig a modern ICT-forradalom nyomán a kommunikatív mozzanat vált a diplomata mindennapok meghatározójává. A múltba vész már az idő, amikor egy diplomata kétoldalú kapcsolatépítésben, országa hivatalos képviseletében, vagy éppen a küldő ország érdekeinek tárgyalásos érvényesítésében töltötte ki munkanapját. Közvetítői minőségükben ma már a diplomaták (hagyományosak és új típusúak egyaránt) nem a küldő ország felé irányuló információs folyam ápolásában, hanem az ellentétes irányú információ áramoltatásban játszanak fontos szerepet. A képviselet, és szükség esetén a tárgyalás továbbra is napi rutin maradt, ám a korszerű mobileszközök, valamint a mindenhová behatoló kibertér világában a diplomata a fogadó ország társadalmának (vagy éppen mikrotársadalmainak) elérésében, a tájékoztatásban, méghozzá a tömegesen testreszabott tájékoztatásban látja legfőbb feladatát. Nem kis mértékben az „országimázs”, a nemzeti, vagy regionális „márkaépítés”, a „public relations” vált a modern, digitális diplomata szakmai működésének fogalmi terepévé.
The Evolution of the Concept of Diplomacy; Sajad Abedi; Modern Diplomacy; 2018. április 20.
Versenyfutás a mesterséges intelligencia (AI) nyomában
A gépi tanuláson alapuló mesterséges intelligencia (AI, vagy magyarul MI), szakértők szerint alkalmas arra, hogy alapjaiban befolyásolja egy-egy ország nemzetbiztonsági érdekeit. Nem is véletlen ennek a fényében, hogy előszeretettel hasonlítják a fejlesztési folyamatokat a hajdani űrverseny nagyhatalmi vetélkedéséhez. Az MI már ma is egy roppant potenciállal rendelkező technológia, amelynek kiemelkedése a hajdani ipari forradalomhoz hasonlóan forgathatja fel a létező világrendet. Nem csak a termelés és a kereskedelem forradalmasítását várják tőle a szakértők, de – megannyi lehetséges katonai alkalmazása következtében – a nemzetbiztonságot közvetlenül befolyásoló tényezőként számolhat vele minden globális (vagy akár csak regionális) aspirációval rendelkező hatalom.
Míg korábban az Egyesült Államok – az MI-technológiák szülőhazájaként – egyértelmű fölényt élvezhetett, mára a vele versengő más hatalmak, elsősorban Oroszország és Kína szívós küzdelmet folytat annak érdekében, hogy a „technológiai szakadékot” a mesterséges intelligencia alkalmazások területén lehetőleg rekord idő alatt betemesse. Minden jel arra mutat, hogy Oroszország, de különösen Kína jelentősen nagyobb ráfordításokat szentel ma már az MI-kutatásoknak, mint a korábban e téren úttörőnek számító USA, ami jól tükröződik a mesterséges intelligencia, a mély tanulás és a big data témákban születő tanulmányok számarányában.
A tudásmonopóliumát ezen a kritikus területen elveszteni látszó Amerika egy radikális stratégiai átalakításban igyekszik újrapozícionálni szerepét. Az USA Hadügyminisztériuma a közelmúltban két keret-koncepciót is kidolgoztatott az ipar és a tudományos intézményrendszer együttműködésének előmozdítására, öt kritikus területet azonosítva a jövőbeni fejlesztésekre:
- autonóm mély tanuló rendszerek;
- ember-gép együttműködés;
- géppel támogatott emberi műveletek;
- ember-gép harci páralkotás;
- hálózatban működő félig-önálló fegyverrendszerek.
Akárcsak az USA, a nemzetközi játéktéren felemelkedni kívánó Oroszország is komolyan veszi az MI kihívásait – és persze lehetőségeit. A fegyveres erők fejlesztésében meghatározó politikai vezetők (elsősorban Putyin elnök, valamint a legendásan koncepciózus Geraszimov vezérkari főnök) már egy évtizede kiemelt fontossággal kezelik ezt a területet. A 2008. évi grúz-orosz háború nyomán beindított orosz haderőfejlesztés modernizációs célkitűzései között hangsúlyosan jelent már meg az automatizált fegyverrendszerek kialakításának igénye.
A téma meghatározó, ha nem éppen sorsdöntő jelentőségét felismerő Kína jelentős erőforrásokat, tudományos kapacitásokat és oktatási infrastruktúrát és ráfordításokat szentel a mesterséges intelligencia fejlesztésének. A Kínai Államtanács bő fél éve, 2017. nyarán jelentette meg „Új generációs mesterséges intelligencia-fejlesztési terv” címet viselő direktíváját. A részletesen bontott, országos szintű fejlesztési terv tételesen felvázolta a mesterséges intelligencia-fejlesztési menetrendet, egészen 2030-ig kitűzve az elérendő fejlesztési tervcélokat. A terv átfogó abban az értelemben is, hogy részletesen felöleli – az alapszintű MI-elméleti kutatásoktól a közoktatásig – a mesterséges intelligencia-fejlesztés „társadalmi beágyazásának” kívánalmait.
A világosan kirajzolódó nemzetközi (nagyhatalmi) versengésben az amerikai szakértők a kínaihoz hasonlóan ambíciózus oktatási-képzési vertikumok kialakításában látják a vezető szerepét megőrizni kívánó USA feladatát. Ugyanakkor hangsúlyozzák az ún. „kettős rendeltetésű” kutatási programok fontosságát. Néhány amerikai technológiai óriás, mint pl. a Google, vagy az IBM ugyanis roppant előnyre tett szert az algoritmusok és a gépi tanulás terén. Az itt felhalmozott tudást hatékonyan kellene átfordítani potenciális katonai alkalmazások kiépítésére – vélik az amerikai szakértők.
The Artificial Intelligence Race: US, China and Russia; Ecatarina Garcia; Modern Diplomacy; 2018. április 19.
What AI Could Mean for Your Agency in the Future; Nicole Blake Johnson; GovLoop; 2018. április 10.
A Casino Royale-tól a Spectre főhadiszállásáig. Avagy Hollywood a geopolitika szolgálatában
A tudomány (vagy néha éppen a politika) elefántcsont tornyába bezárkózó szakértői társadalom hajlamos túlbecsülni a „komoly sajtó”, vagy akár csak a politikai tájékoztatás terepén működő hagyományos és online médiumok világkép alakító képességét. Az elmúlt másfél évben szárba szökkenő „fake news hisztéria” is jórészt azokon a félelmeken alapul, hogy az (intézményi, illetve a világhálós magán) tájékoztatás manipulálása gyökeresen képes alakítani a közemberek vélekedését egyes konkrét politikai kérdésekről, vagy általában a világról.
A politológia, vagy éppen a nemzetközi kapcsolatok kutatóival ellentétben azonban, a média, és különösen az online technológiákon alapuló újmédia tanulmányozásával foglalkozó szakemberek, meg persze a szociológusok, sőt egyes esetekben a pszichológusok-pszichiáterek azonban csak legyintenek erre. Számukra ugyanis magától értetődő bizonyosság, hogy az elmúlt 1-2 generáció közemberének világlátását nem a politikai vezércikkek, vagy a külpolitikai háttértanulmányok, de még csak nem is a hírelemző tévéműsorok alakítják. Hanem a filmek, a zenék, a videojátékok. A szórakoztatóipar által kreált és táplált popkultúra hordozóelemei. Amit rögtön pontosítsunk: a globális szórakoztatóipar termékeire. Az elmúlt héten már használtuk a jól ismert fordulatot (akkor az ún. „fake news”, és a „fegyverként használt” diplomácia vonatkozásában), miszerint nincsen új a Nap alatt. Most ismét ezt a fordulatot kell elővennünk, mert jó, ha világosan látjuk: a tömegkultúra eszközeinek felhasználása a geopolitikai célokat szolgálatában szintén nem ma kezdődött.
Ma már jól (vagy csaknem jól) ismert az (előző) hidegháború kulturális frontvonala. Amelyben a szemben álló nagyhatalmak, egy felől a Szovjetúnió (és a maguk mércéjével annak szövetségesei), másfelől az Egyesült Államok és annak fegyvertársai szemrebbenés nélkül használták fel a közkultúra akkori tömeghordozóit – részben az irodalmat, a zenét, de különösen a mozifilmet, majd a rádiót és a televíziót – a közvélemény befolyásolására.
Nincs már Szovjetúnió, de a jelek szerint változatlanul megmaradtak a geostratégiai ellentétek, és az abból fakadó rivalizálás. Legalábbis, ha szemügyre vesszük napjaink popkulturájának meghatározó eszközeit, a mozifilmeket, a tévéprodukciókat, illetve ezek online megjelenési formáit, akkor elementáris erővel ismerhetünk rá a hajdani hidegháború korszerűsített kiadására. A filmben, a tévében ma éppen olyan szemérmetlenül zajlik a geopolitikai célokat szolgáló manipuláció, csak mintha a hevessége növekedett volna tovább. Két írás került a kezünkbe a héten, ami erre a nyugtalanító jelenségre fókuszál, mindkettőbe más és más okból érdemes belelapozni.
Az orosz RT hírszolgáltató az amerikai és nyugati sajtóban felerősödő oroszellenesség témáját járja körül. Jól érzékelhetően mutatja be e „narratíva” fejlődéstörténetét, és különösen fejlődési ívét: eleinte még „csak” az orosz elnök, Putyin volt a cél, ám mára világosan kitapintható „az oroszokkal” szembeni hangulat, sőt gyűlöletkeltés. Ebben kiemelt szerepet játszik az amerikai közkultúra legfőbb generálója, a filmeket szakmányban ontó Hollywood, és az elemző (amúgy igen jó nevű, Amerikában élő filmkritikus) egyenesen az amerikai filmipar és a politikai elitek közötti szoros munkakapcsolatról, intézményes együttműködésről beszél. A szerző jó néhány manipulatív filmalkotásra hívja fel a figyelmet a közelmúlt amerikai terméséből. Azt már mi tesszük hozzá: érdemes felfigyelni a kronológiai egybeesésekre, ami egyfelől az Oroszországgal szembeni új hidegháborús posztúra felállása, másfelől az amerikai tömegfilmipar által kibocsátott produktumok oroszellenes témaválasztása, ábrázolásmódja, nyelvezete között világosan megfigyelhető.
A témát lényegesen átfogóbb jelleggel, ugyanakkor tudományos igényességgel, és persze némileg más nézőpontból mutatja be a Journal of Popular Film and Televísion című tudományos folyóirat legutóbbi kiadása. A tematikus szám ugyanis a nyugati filmkultúra egyik meghatározó alkotását, a James Bond-sorozatot, vagy inkább film-folyamot mutatja be valóban komplex módon. Itt azonban még az esztétikumnak is politikai, sőt geopolitikai jelentése van. James Bond ugyanis nem csupán egy filmes akcióhős: egy (volt) világhatalom, Nagy-Britannia kiemelkedő titkos ügynöke, és cseppet sem csupán átvitt értelemben a „Szabad Világ” elszánt harcosa. Figyelemre méltó éppen ezért az, ahogy az éppen aktuális „ellenség” megjelenik ezekben a filmekben, illetve ahogyan a főhős, Bond megküzd velük. A különszámot tehát érdeklődéssel (és mi tagadás, élezettel) forgathatja a digitális diplomácia kutatója is. Bond körül ugyanis csaknem minden geopolitika, és az alkotásfolyam hű képét, lenyomatát adja a nagyközönség világlátásának is, vagy még inkább e geopolitikai világkép „formálásának”. Nem véletlen, hogy a kiadványt a geopolitika tudományának egyik kiemelkedő szereplője, Klaus Dodds professzor szerkesztette, és ő írta a gyűjtőkötet bevezető tanulmányát is.
From casino Royale to Spectre: Dainel Craig’s James Bond; Klaus Dodds; Journal of Popular Film and Television; 2018. április 18.
Hollywood’s malicious propaganda demonizes all Russians; Michael McCaffrey; RT.com; 2018. április 17.
Senki sem akar lemaradni: a Montenegrói Külügyminisztérium is elindította Twitter-fiókját
Érdemes felfigyelni egy – persze csak látszólagos – ellentmondásra: a mobil technológia, az online forradalom, és mindenekelőtt a közösségi platformok szédületes fejlődése nyilvánvalóan a világ kiemelkedő hatalmainak közdiplomáciáját igézte meg leginkább. Meg a legkisebbekét. Mert, hát ez a helyzet, ami egy ideje jól látható: egyfelől az igazi nagyok, a fejlesztésben itt is úttörő szerepet játszó USA, a feltörekvő Kína, Oroszország, India fejleszti, használja a legdinamikusabban digitális diplomáciai eszköztárát. Ugyanakkor a kicsik, a nemzetközi porondon csupán elhanyagolható súllyal rendelkező államok külügyi apparátusai is előszeretettel karolják fel, a korszerű ICT-alkalmazásokat.
Persze, a magyarázatot könnyű belátni, hiszen a digitalizáció más és más előnyt kínál nagynak és kicsinek is. A kis államok éppen az ICT-technológiák „erősokszorozó” potenciálját állíthatják a szűkösebb erőforrásaik által korlátozott törekvéseik szolgálatába, és erre már eddig is jó példával szolgálhattak a Nyugat-Balkán államalakulatai. Közismert: Koszovó szinte a kezdeti időktől, a digitális diplomácia hőskorától kezdve az egyik jelenlevő, sőt kísérletező diplomáciával büszkélkedhet.
Most újabb térségbeli állam, Montenegró csatlakozott ehhez az áramlathoz. Az ország Külügyminisztériuma az elmúlt héten indította el hivatalos Twitter-fiókját. Egyelőre, természetesen, csupán szerény információ mennyiséggel, de láthatóan nagy eltökéltséggel.
https://twitter.com/MFA_MNE
Ukrajna az információs térből szeretné kiszorítani az oroszokat. Beleértve saját polgárait is
Ukrajna újabb ellentmondásos, az állami keretei között élő nemzetiségeket korlátozó intézkedést vezetett be. Az elmúlt héten ugyanis működésbe helyeztek egy sor televíziós zavaróállomást, amelyekkel a hírek szerint mintegy 40, orosz nyelvű televíziós állomás sugárzását gátolják, illetve blokkolják.
A hidegháború kezdeti időszakának (kölcsönös) információs hadviselési műveleteire emlékeztető lépéssel a polgárháborús övezetnek számító Kelet-Ukrajna lakóit szeretnék elvágni az orosz nyelven készített és sugárzott információktól. Az elektronikai hadviselési eszközökkel most megbénított tévéállomásokat feltehetően a nemzetközileg el nem ismert Luganszki Népköztársaság, illetve a Donyecki Népköztársaság hatóságai üzemeltetik. Mint ismeretes, a szakadár területek népességének igen jelentős része (megközelítően 40%-a) orosz nemzetiségű, vagy ukrán nemzetiségű, ám orosz anyanyelvű, aki ezzel a lépéssel az ukrán hatóságok megfosztanak az anyanyelven való tájékozódás lehetőségétől, sértve ezzel az ENSZ Alapokmányának vonatkozó részeit is. A helyzet ellentmondásossága az, hogy a térség „de facto” kiszakadt Ukrajnából, így annak lakóit „ellenségnek” („terroristának”) tekintik az ukrán hatóságok. Ukrajna ugyanakkor természetesen nem mondott le e térségek feletti szuverenitásáról, azaz „de jure” az ott élők továbbra is állampolgárai, akiknek viszont így az állampolgárokat megillető valamennyi jogot biztosítaniuk kellene.
A lépést bejelentő Leonyid Jevdocsenkó ukrán tábornok ugyanakkor úgy fogalmazott: a lépéssel hatékonyan „megvédik” a térségben levő mintegy 150 település lakóit az orosz hibrid hadviseléstől. Ez utóbbinak ugyanis, mint elmondta, fontos eleme az ukránellenes orosz propaganda.
A témához hozzászóló Porosenko államfő még azt is megjegyezte: ezt követően megvizsgálják azt is, hogyan lehetne „az internet és a közösségi oldalak segítségével” is szembeszállni az orosz agresszióval. Természetesen úgy, hogy az ne sértse a szólásszabadságot.
Az távközlési szolgáltatók az elmúlt években fokozatosan leállították valamennyi orosz nyelvű tévéállomás sugárzását Ukrajnában. Abban az országban, ahol – egy tavalyi hivatalos felmérés szerint – a lakosság 24,5%-ka használja az orosz nyelvet mindennapjaiban. Az állampolgárok negyede.
Ukrajna lekapcsolt 40 orosz tévét az ország keleti felében; Szalai Bálint; Index.hu; 2018. április 19.
Felmérés: Ukrajnában a lakosság alig több mint fele használja az ukrán nyelvet a hétköznapokban; Kárpáthír; 2017. október 3.
Az UNESCO dedikált online platformmal erősítené a kultúrák közötti párbeszédet
Noha az Internet korábban nem látott módon segíti az állampolgárok kapcsolatépítését és kapcsolattartását, az információs források, platformok rohamos növekedése miatt ma már egyre nehézkesebb a világhálón való eligazodás.
Az UNESCO, érzékelve ezt a problémát, egy új online portált indított útjára, amely a kultúrák közötti párbeszédet kívánja hatékonyan segíteni. Az oldal funkcionalitása a legfontosabb témák köré épül:
- elsősorban fontos tematikus „enciklopédiaként” funkcionál;
- másfelől könnyen kezelhető, áttekinthető információs portálként szolgál, hozzáférést biztosítva a – tematikusan rendezett – hírekhez, multimédiás tartalmakhoz;
- a kultúrák közötti párbeszéd témájához kapcsolódó erőforrás-központot tartalmaz;
- – online kurzusokat tesz elérhetővé a kultúraközi párbeszéd témájában.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének most induló portálja, saját megfogalmazásában azt célozza, hogy egyfelől alapvető tudásokat, másfelől jógyakorlatokat tegyen széles körben elérhetővé a kultúrák közti párbeszéd előmozdítására.
A portál az alábbi webcímen érhető el:
https://en.unesco.org/interculturaldialogue/
UNESCO e-Platform on Intercultural Dialogue; USC Center on Public Diplomacy; 2018. április 19.
KÖNYVSZEMLE – ÚJ MEGJELENÉSEK
Moita, Luís (2018): A internacionalizacao de Lisboa.Paradiplomacia de uma cidade. Lisszabon, Universidade Autónoma de Lisboa – Observare
Két hete már ajánlottam egy könyvet egy első pillanatra talán szokatlan, de nagyon is izgalmas témában. A megtévesztő nevű szakterület, a „paradiplomácia”nemzetközileg elismert kézikönyvét mutattam be, amelyet egy portugál származású, ám Brazíliában élő szakértő-üzletember tollából született.
A paradiplomácia az országoknál kisebb, ám speciális adottságaik folytán mégis önálló nemzetközi kapcsolatépítést ambícionáló entitások sajátja. Ezek többnyire hatalmas kiterjedésű, vagy roppant nagy gazdasági teljesítményű régiók: szövetségi államok, mint például a korábban ismertetett munka szerzőjének otthont adó Sao Paulo állam, Brazíliában. Vagy egy-egy jelentős város, mint például Lisszabon. Amelynek dinamikusan épülő önálló „városdiplomáciájáról” szól ez a most ismertetett munka. A lisszaboni Független Egyetem szerzői gárdája által most megjelentetett tanulmánykötet, a nemzetközi üzleti életben, a start-up kultúrában és persze az idegenforgalomban mind inkább divatossá váló Ibér-félszigeti metropolisz konkrét tapasztalatain keresztül mutatja be a paradiplomácia sajátos lehetőségeit:
- A városok, mint önálló nemzetközi szereplők;
- Lisszabon és a nemzetközivé válás csomópontjai;
- Ha egy város divatba jön: a lisszaboni idegenforgalmi explózió;
- Városkultúra, kultúraközi kapcsolódások;
- Környezeti fenntarthatóság, mint városdiplomáciai érték;
- Városi versenyképesség és innováció.
Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor
