Deep fake (mély álhír) – avagy most jön még a fekete leves
Az álhírekhez, azaz a híres-hírhedt fake news-hoz kapcsolódó – részben valós és megalapozott, részben hisztérikusan erősített – aggodalom jottányit sem csitul a világban, sőt. Szakértők úgy vélik: valójában most szabadulhat el igazán a digitális tereket megbénító manipulációs áradat.
Májusban robbant a bomba, amikor a közösségi videó megosztókra felkerült, majd futótűzként tovaterjedt egy rövid kis riport, amelyben Donald Trump amerikai elnök szólt a belga választópolgárokhoz, a nemzetközi klima-egyezmény elutasítására ösztönözve őket. A felháborodás, a közösségi csatornákat elöntő tiltakozás elemi erejű volt, és ez akkor sem torpant meg, amikor a Socialistische Partij Anders nevű belga politikai párt bejelentette: valójában egy általuk készíttetett hamisítványról van szó, és az amerikai elnök természetesen a valóságban nem nyilatkozott semmi ilyet. A „viccel” persze komolyabb szándékuk is volt: így szerették volna felhívni a figyelmet a téma fontosságára, és arra ösztönözni a belga polgárokat, hogy egy online szavazófórumon álljanak ki a klíma-szabályozás fontossága mellett.
Az eset a konkrét – és etikailag, sőt vélhetően jogilag is megkérdőjelezhető – akción messze túlmutatott. A rövid videóban beszélő ál-Trump ugyanis szakasztott olyan volt, és éppen úgy is beszélt, úgy hangsúlyozott, mint az igazi. Azaz, hogy nem csak úgy beszélt, hanem tulajdonképpen maga a valódi Trump volt a nyilatkozó, aki az általa ténylegesen soha el nem mondott nyilatkozatot tette. Mielőtt végképp belezavarodnánk: valójában az történt, hogy a belga pártkampányolók megbíztak egy digitális stúdiót, amely elkészítette számukra ezt a propaganda-videót. Ehhez a valódi Trump valódi felvételeit használták fel alapanyagként, és egy GAN-nak nevezett gépi tanulási technikával manipulálták úgy az anyagot, hogy a ténylegesen elhangzott mondókával semmilyen kapcsolatban, vagy rokonságban nem levő, általuk szerkesztett mondatok hangozzanak el a felvételen nyilatkozó amerikai elnök szájából. Méghozzá tökéletesen élethűen. A GAN, azaz generatív ellenséges hálózatok (generative adversarial network) elnevezésű technológiát alig négy éve dolgozta ki egy amerikai egyetemista. A szoftver arra készült, hogy algoritmikus úton módosítson meglevő adatkészleteket – például képeket, videókat, hangfelvételeket – úgy, hogy vadonatúj adatok jöjjenek létre, az eredeti kiinduló adatokban nem létező tartalmakat generálva. Eleinte ezt az eljárást a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók alkalmazták, ám tavaly egy szakmai fórumon felröppent egy kis valósághű álpornográf videóanyag, majd készítője sorra készítette és adta közre a GANT algoritmussal digitálisan módosított pornófilmeket. A nyersanyagok manipulálásához ráadásul egy bárki által elérhető, ingyenes szoftvert, a Google TensorFlow nevű gépi tanulási algoritmusát használta. Ezzel megszületett a „deep fakenews”, a gépi tanulással előállított „mély álhír”.
A helyzet ugyanaz, mint az eredeti álhírjelenségnél: valójában mindig is manipuláltak, hamisítottak képeket, vagy filmeket. Korábban azonban erre csak speciális tudással, és többnyire különleges eszközökkel felvértezett szakemberek voltak képesek. Most azonban a digitális eljárásokkal, a gépi tanulás technológiájával, és az ezeket alkalmazó ingyenes szoftverekkel lényegében „demokratizálódott” a képi manipulálás lehetősége. Ráadásul a technológiai fejlődésnek köszönhetően a hamisítványok minősége egyre tökéletesebb lesz. Pillanatok alatt nyilvánosságra került egy FakeApp nevű szoftver is, amely bárki által könnyen használható, ingyenes platformot kínál a képi anyagok tömeges hamisítására. Az ügy hordereje: a mind erőteljesebben a vizualitásra támaszkodó digitális világban a nagy tömegeket rendkívül hatékonyan manipulálni képes eszköz és eljárás szabadulhat a közéletre – megmérgezve belpolitikát és nemzetközi kapcsolatokat egyaránt.
You thought fake news was bad? Deep fakes are where truth goes to die; Oscar Schwartz; The Guardian; 2018. november 12.
A védelem túljárhat a deep fake (mély álhír) gyártók eszén – egy darabig
Az előző bejegyzést olvasva megfagyhatott az ember ereiben a vér, ráadásul okkal. Most gyorsan ismertetünk egy reménykeltő másik hírt, ami a közbeszédet, az emberi kapcsolatokat veszélyeztető fenyegetések elleni harc egy ígéretes újdonságáról számol be.
Kutatók egy csoportja, az újonnan feltűnt deep fake jelenséget vizsgálva, felfigyelt egy jellegzetességre. A gépi tanuláson alapuló, manipuláló algoritmusok ugyan szinte tökéletes hamisítványt generálnak, az eredetihez megszólalásig hasonlító végtermékben mégis van valami furcsa, valami természetellenes. A gépi tanuló szoftver ugyanis tanulmányozza a kiválasztott célszemélyről készült felvételek egész tömegét, eltanulja annak arckifejezését, mimikáját, hanghordozását, de az általa szintetizált új felvételeken szinte mindig hiányzik valami: a manipulált arc sohasem pislog! A kutatók abban találtak erre magyarázatot, hogy a valóságos szereplők valóságos felvételein – ezeket használja a gépi tanuló algoritmus kiindulási nyersanyagnak – nagyon ritkák az ilyen „előnytelen” pillanatok. A felvételek utómunkálatai során általában kivágják azokat a kockákat, amelyeken a beszélő előnytelennek tekintett gesztusokat mutat, tehát többnyire éppen az emberi viselkedés apró, természetes mozzanatait.
Nyilvánvaló, hogy a harc ezzel nem ért véget: a macska-egér játék hamisítók, és a hamisításokat leleplezni akarók között természetesen tovább folyik. Nem sokkal azután, hogy az új felfedezésre támaszkodva könnyű szerrel lelepleztek tanuló algoritmus által kreált képi hamisítványokat, feltűnt a közösségi média tereiben néhány olyan manipulált filmanyag, ahol a mesterségesen generált képeken is életszerűen viselkedtek immár a beszélők. Pislogtak, fintorogtak, éppen úgy, mint a valódiak. A hamisítás elleni módszereket kutatók ezzel kapcsolatban rámutatnak egy közkeletű félreértésre: a cél természetesen nem a tökéletes védelem megtalálása. Olyan ugyanis nincsen. Valójában arról van szó, hogy – új technológiákkal – olyan mértékben nehezítsék meg a hamisítást, ami nagyságrendekkel emelteti meg a manipulálásra fordítandó erőforrásokat, időt, pénz, és különösen a szakértelmet. A cél tehát valami olyasmi: a hamisítás lehetőleg maradjon meg olyannak, milyen mindig is volt. Kis számú kevesek, nagy szakértelemmel rendelkező „szakemberek” cseppet sem olcsó, időigényes „mulatsága”.
These New Tricks Can Outsmart Deep Fake Videos – for Now; Sarah Scoles; Wired; 2018. október 17.
Dél-Korea digitális diplomácia deficitje
A dél-koreai Yonsei Egyetem tanára, egyben az ausztrál Nemzeti Közszolgálati Egyetem (ANU) diplomácia professzora a dél-koreai diplomácia érdekes hiányosságára hívja fel a figyelmet egy közelmúltban megjelent tanulmányában. Jeffrey Robertsonnnak tulajdonképpen már a probléma exponálása is figyelemre méltó, ugyanis egyszerű szavakkal, és abszolút világosan vág rendet az e-diplomáciát még többnyire ma is övező terminológiai dzsungelben. Érdemes őt szó szerint is idézni:
- a digitális diplomácia nem más, mint a digitális technológiák összességének (benne a kommunikációs és információs technológiáknak, a szoftvertechnológiának, az adattudománynak, a mesterséges intelligenciának és gépi tanulásnak) a felhasználása a diplomáciai gyakorlatban;
- a digitális közdiplomácia mindezen digitális technológiák felhasználása a külföldi közvéleményekkel való közvetlen kapcsolatépítésre, kapcsolattartása, azok tájékoztatására és meggyőzésére.
Robertson klasszifikációjából – amellyel alapvetően mi is egyetértünk – világosan kitetszik, hogy a „digitális diplomácia” a diplomata működés egészét öleli fel, a diplomácia valamennyi alapvető funkciójára (képviselet, információs munka, tárgyalás, kapcsolatok, érdekképviselet) kiterjed. Ezzel szemben az a szegmens, amit egyébként a divatos „Twitter diplomácia”, vagy „közösségi média diplomácia” kifejezés is takar, az csupán egy részét képezi a nagy egésznek. Magyarán: a „digitális diplomácia” magában foglalja az IKT eszközökkel folytatott (online) kommunikációt is, ám nem szorítkozik csupán a közösségi média platformok külügyi célú alkalmazására.
Persze, azt is érdemes hozzátenni: akik a digitális diplomácia fogalom hallatán csak legyintenek, mondván, hogy az csupán a divatos online eszközökön folytatott nemzetközi kommunikáció, azoknak érdemes tekintetbe venni, hogy a világ mindinkább „átköltözik” az online terekbe. A kommunikáció mindig is a diplomácia egyik legfontosabb funkciója volt, és az is maradt. Márpedig, ha a közösségek információcseréje, beszélgetése, tájékozódása, párbeszéde döntően a kibertérbe helyeződik, akkor a diplomáciának követnie kell az embereket, ha nem akarja elveszíteni hatékonyságát.
Robertson éppen ezzel kapcsolatban hívja fel a figyelmet egy érdekes ellentmondásra. Miközben Dél-Korea népessége egyike a leginkább „digitalizálódott” társadalmaknak a Földön, és az ország rendre az élen jár a technológiai fejlesztéseket, digitális innovációt mérő statisztikákban is, ráadásul egyfajta soft power nagyhatalommá is fejlődött az elmúlt években (gondoljunk a K-popnak nevezett dél-koreai zenei irányzat rohamos világnépszerűségére), szóval ez az ország valahogyan képtelen kihasználni ezeket az adottságait arra, hogy legalapvetőbb diplomáciai célkitűzését, a koreai félsziget békés újraegyesítését szolgálják.
A probléma mindjárt ott érzékelhető, mutat rá Robertson, hogy Dél-Korea digitális közdiplomáciája koordinálatlan, és képtelen élni a nemzetközi közvéleményekben érzékelhető figyelemmel. Ennek főbb okai:
- Dél-Korea a mai napig nem rendelkezik a digitális közdiplomáciai tevékenységeire vonatkozó átfogó stratégiával. Noha az ország parlamentje két évvel ezelőtt törvényt fogadott el a közdiplomáciai tevékenységek koordinációjára, menedzselésére és ellenőrzésére, a terület gazdájaként nevesített Külügyminisztérium a mai napig adós ennek stratégiai kereteinek kidolgozásával. Ez különösen fontos volna a témához kapcsolódó társadalmi viták előmozdításában (úgy, ahogy ez máshol, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Szingapúrban, Ausztráliában, Franciaországban történt ezen a területen).
- A közdiplomácia fogalmának félreértése. Robertson szerint a mai napig jól érzékelhető Dél-Koreában, hogy valamiféle „globális világ” koncepciójának bűvöletében, a Külügyminisztérium kommunikációja egyszerre célozza a külföldi közvéleményeket, és a hazait. Noha az előbb hivatkozott törvény egyértelműen „külföldi állampolgárokkal” való párbeszédként definiálja a közdiplomáciát, a szöuli Külügyminisztérium közdiplomáciai programjainak egy tetemes része koreai nyelven érhető el csupán, ami jól jelzi tényleges (belföldi) irányultságukat.
- Robertson a problémák kiváltó okaként azonosítja azt is, hogy a kormányzat mindeddig elmulasztotta egy ún. stratégiai ország narratíva kidolgozását. Márpedig, világosan megfogalmazott stratégiai narratíva nélkül sikeres közdiplomácia, vagy digitális közdiplomácia nem képzelhető el. Így az ún. „digitális bajnokok” nem tudnak valódi véleményvezérként funkcionálni, a közösségi média kampányok inkább a negatív kritikákat vonzzák, és rendkívül megosztják az online közvéleményeket, de még a multimédia anyagok is hatástalanul puffannak, sokszor inkább nevetségessé téve az akciókat.
South Korea’s digital diplomacy deficit; Jeffrey Robertson; Policy Forum; 2018. november 12.
Kovács Zoltán államtitkárként irányítja a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációját
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor az eddigi kormányszóvivőt, Kovács Zoltán. Részletes feladatairól egyelőre még nem látott napvilágot bővebb információ, az azonban már biztos, hogy az új államtitkár a Kabinetiroda nemzetközi kommunikációjának szervezéséért és vezetéséért lesz majd felelős.
Mint ismeretes, Kovács Zoltán 2010-től a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban vezette, szintén államtitkári rangban, a kormányzati kommunikációs munkát. Később, 2013. februárja és 2014. júniusa között az akkor Balog Zoltán által irányított EMMI-nél töltötte be a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkári posztot. 2014. júniusától pedig a kormány nemzetközi szóvivőjeként dolgozott.
Kovács Zoltánt a kormányszóvivői poszton most Hollik István váltja, aki korábban a KDNP parlamenti képviselője volt, majd a 2018. tavaszi választásokat követően (amikor képviselőként nem jutott be ismét a Parlamentbe), a FIDESZ-KDNP országgyűlési frakciószövetségének szóvivőjeként tevékenykedett.
Hollik István az új kormányszóvivő; Mandiner/MTI; 2018. november 25.
SZAKMAI FÓRUM: A Belga Külügyminisztérium digitális vezetője a College of Europe-on
A posztgraduális szintű európai tanulmányok egyik kiemelkedő képzési helyének számító College of Europe (College d’Europe) az elmúlt héten a digitális diplomácia témájában tartott nyílt képzési napot.
„A diplomácia éppen elég kemény dió már akkor is, ha írott levelezés formájában, esetleg hagyományos telefonon zajlik – hát még ha bejön a képbe a Twitter és a többi közösségi média platform is” – exponálta a témát a képzési intézmény Bruges-i kampuszán megjelent hallgatóságnak Laurens Soenen, a Belga Külügyminisztérium digitális kommunikációs vezetője.
A minisztériumi szakember általános bevezetőjét követően alapvetően párbeszéd formájában zajlott a szakmai nap, és az alábbi főbb tématerületeket járta körül:
- mennyire sikeresek a belga külképviseletek az intézmény közösségi média kapcsolatépítő-kapcsolattartó (outreach) tevékenységeinek menedzselésében?
- mik a kormányzat elvárásai az új IKT-eszközök alkalmazásához kapcsolódóan?
- mennyiben esik ez egybe a közvélemények igényeivel, elvárásaival (azaz, mennyiben táplálja közvélemény „fogyasztói” igénye a diplomáciai munka digitalizálódását)?
- hogyan befolyásolja a globális digitalizációt az infrastruktúra fejlődése (például a tenger alatti kábelösszeköttetés)?
Data and diplomats: capacity development for diplomats and policy-makers in the digital age; College of Europe; 2018. november 19.
KÖNYVSZEMLE – Hassan, Nihad – Hijazi, Rami (2018): Open Source Intelligence Methods and Tools. A Practical Guide to Online Intelligence; Apress; ISBN 978-1-4842-3213-2; 2018
Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a „digitális” diplomácia messze nem a Twitterezéssel kezdődik, és az Instagramon történő fotómegosztással ér véget. Vagy, ha ott is van esetleg a kezdő, illetve végpontja, közben még ezernyi feladat, funkció, tevékenység akad a külszolgálati munkában, ahol a digitális technológiák szerepe rohamosan növekszik, valóban transzformálva a szakma egészét, annak mélységében is.
A héten egy olyan könyvet ajánlunk a friss megjelenések közül, amely jól dokumentálja ezt a folyamatot. A tudományos könyvkiadás egyik vezérhajójának számító Springer amerikai leányvállalatánál jelent meg a napokban a „Nyílt forrású hírszerzési módszerek és eszközök. Gyakorlati útmutató az online információszerzéshez.” című könyv, ami személy szerint a bibliánk lesz az elkövetkező hónapokban. A szerzőpáros, a digitális adatvédelem és adatbiztonság, és persze a híres nyílt forrású hírszerzés, azaz az OSINT elismert szakértői egy különösen jól áttekinthető, jól kezelhető könyvben foglalták össze azt, ami egy történész hallgatónak éppen olyan jól jöhet a vizsgákra készülődve, mint egy külképviselet első beosztottjának az állomáshelyén, a sikeres napi munkához.
Az Open Source Intelligence, vagy röviden OSINT hivatalos fordításánál persze a „hírszerzés” kifejezést kell használnunk, de ez egy kicsit talán túl drámai, sőt egyenesen félrevezető lehet. Jobb talán az „információ szerzés” terminus, ugyanis ezek a módszerek, eljárások, tudások (néha apró, de fontos trükkök) nem napjaink James Bondjait szolgálják. Azaz: őket is, hiszen a hírszerzőszervezetek egyes becslések szerint ma már az általuk megszerzett információ 70-80%-át nyílt forrásokból szerzik be. De, fontosak ezek a szaktudások azoknak, akiknek mindennapi munkájához elengedhetetlen a széleskörű, alapos tájékozottság. És a diplomata éppen ilyen! A diplomácia tájékozódási funkciója nyilvánvalóvá teszi ezt az információ éhséget, de a tájékoztatási feladat sem nélkülözi az információs alapokat. Az OSINT információ szerző módszerei ugyanakkor létfontosságú hátteret biztosíthatnak a diplomáciai tárgyalásokhoz – a külügyi munka másik örök funkciójához. Egy olyan világban pedig, ahol már a társas élet nagyobbik része online zajlik, ott a diplomáciai feladatkör kapcsolattartási szegmense is elképzelhetetlen az online információgyűjtés nélkül.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
