Skip to main content

Találat: közdiplomácia

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. július 26.

Belföldi Internet-politika és a diplomácia digitalizációja A digitális diplomácia szakterületének egyik kiemelkedő kutatója, az Oxfordban működő izraeli Ilan Manor legutóbbi írásában az egyes nemzeti Internet-politikák és az adott állam digitális diplomáciai fejlesztései közötti összefüggéseket vizsgálta. Témafelvetése azzal a jól dokumentálható megfigyeléssel kezdődik, amelyik a világ sok országában a kormányzati szereplők digitális kontrolljának szigorodását veszi szemügyre. Egyfajta jellemző esettanulmányként India példáját idézi Manor. A koronavírusos 2020-as év egyik figyelemre méltó fejleménye volt ugyanis, hogy – a geopolitikai ellentétek felerősödésével – megsokasodtak az ázsiai...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. június 7.

Váltás a kínai digitális közdiplomáciában? Erősen felbolygatta a napokban a nemzetközi kapcsolatok elemzőinek közegét az a beszéd, amiben Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára (egyben államfő) a kínai diplomácia előtt álló feladatokat ismertette. Hszi a Központi Bizottság Politikai Bizottsága munkacsoportjának ülésén szólalt fel, és az ország nemzetközi kommunikációjának számottevő javítását sürgette. A pártfőtitkár egyik meghatározó politikai kommunikációs gondolata volt már korábban is az a törekvés, hogy a külföldi közvéleményeket megcélzó kínai propagandával, tömegtájékoztatással és közdiplomáciával (benne hangsúlyosan a digitális diplomáciával) kapcsolatos...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. május 3.

Városdiplomácia 2.0 – az amerikai tapasztalatok A globális koronavírus járvány ugyan még messze nem tekinthető legyőzöttnek, sok a kérdőjel (a földgolyó különböző részein felbukkanó, majd minden óvintézkedés ellenére rohamosan elterjedő mutánsokkal kapcsolatban, és az esetleges újabb hullámokat illetően); különösen az tűnik ma még bizonytalannak, hogy – valamilyen formában, pl., mint az influenza – a jövőben is velünk marad-e ez az új vírus? A politikusok mégis már a járvány utáni időkre készülnek, és ezen a téren nincsenek más helyzetben az egyes nagyvárosokat igazgató...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. február 24.

A közdiplomácia „hátsó udvarában”: célpontban a véleményvezérek Sűrűn idézett elméleti szakfolyóiratunk, az E-International Relations legutóbbi számában érdekes témát boncolgat a szerző. Az ún. „influenszer diplomácia” ugyanis kevésszer kap figyelmet a szakmai közvélemény körében. Megijedni nem kell: az amúgy is kavargó fogalmi sokszínűségbe, hál istennek, nem valami teljesen új koncepciót vezet be ezzel a kifejezéssel a tanulmány. Amiről itt szó van, az a jól ismert közdiplomácia, angolszászul tehát „public diplomacy” egy sajátos, kicsit a félhomályban maradó, de vélhetően nagyon is fontos területe. Amit...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. január 27.

ENSZ Leszerelési Ügyekkel Foglalkozó Hivatala: fókuszban a kiberdiplomácia témái A jövő hónapban kerül sor az ENSZ Leszerelési Ügyekkel Foglalkozó Hivatala égisze alatt felállított, és az információs és kommunikációs technológiák nemzetközi biztonsági vonatkozásainak vizsgálatára hivatott Nyílt végű Munkacsoport (Open-Ended Working Group - OEWG) második teljes ülésére (hivatalos neve: Second Substantive Session). Az IKT-forradalomnak a nemzetközi biztonsági közegre gyakorolt hatásait mintegy két évtizeddel ezelőtt kezdte szisztematikusan vizsgálni a Világszervezet. Az 1998-ban, közgyűlési határozattal felállított ún. Első Bizottság látott neki a tématerület feltérképezésének, és évente...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. január 20.

Hogyan nyerhetné meg az Európai Unió a digitális geopolitika nagy játszmáját? Amerika nem bízik a saját technológiai cégeiben, miért bízna meg akkor bennük Európa? Ezzel a szokatlan felütéssel közölt cikket a realista amerikai külpolitikai iskola egyik vezető szakmai orgánumának tekintett The National Interest, lényegében azt fejtegetve, hogy – éppen ahogy a katonai-hatalmi viszonyokban történt – a digitális technológia terén is leáldozóban van az „amerikai unipoláris pillanat”. Egyértelműen ezt mutatja, hogy a fontosabb szereplők, Oroszország, Kína mellett az Európai Unió is alternatív víziókat...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. január 13.

2019: az év, amikor a digitális diplomácia kutatása – végre valahára - érett férfikorba lépett Gyakran idézett szakértőnk, a digitális diplomácia egyik legismertebb (és legelismertebb) kutatója vonta így meg az elmúlt év szakmai mérlegét. Az izraeli Ilan Manor, jelenleg az Oxfordi Digitális Diplomácia Kutatócsoport oszlopos tagja szinte a kezdetek óta szoros figyelemmel kíséri a külkapcsolati munka digitális átalakulását vizsgáló kezdeményezéseket, ezért első kézből származó kutatási információkra alapozva pozícionált bizonyos meghatározó mérföldköveket ebben a folyamatban. Manor szerint a 2015-ös év – az a...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. november 11.

Az Indiai Külügyminisztérium új digitális eszköze: az interaktív teljesítménymutató tábla India a digitális diplomácia – egyik – vitathatatlan nagyhatalma. Az ország külügyi intézményrendszerének modernizációja különösen szembeötlő a „front office” tevékenységek terén: a külföldi (és egyre inkább a belföldi) közvéleményekkel folytatott elektronikus párbeszéd Narendra Modi kormányzásának egyik fémjele lett. Az indiai miniszterelnök az utóbbi évek digitális diplomáciai rangsoraiban rendre az első helyen szerepel a közösségi média alkalmazások használata területén. Az indiai külügyi intézményrendszer digitalizációja azonban messze nem „ragadt le” a külkapcsolat építésben amúgy...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 28.

Katalónia: a demokrácia technológia hátán érkező szökőárja Katalónia, a nyugati világ egyik vezető hatalmának számító Spanyolország autonóm tartománya megint forrong – és az események alakításában a technológia megint komoly szerepet játszik. Éppen, mint két éve. Még emlékszünk jól: 2017 októberében, szinte napra pontosan két esztendővel ezelőtt az autonóm katalán törvényhozás népszavazást írt ki a tartomány függetlenségéről. A referendum megrendezését a spanyol központi kormány (és az Alkotmánybíróság) illegálisnak minősítette, és fellépett a szervezők ellen. A függetlenséget (értsd: a Spanyolországtól való elszakadást) pártoló politikai...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 14.

A Facebook 15 éve, avagy mit adott Mark Zuckerberg a diplomáciának? Mindenekelőtt fényes perspektívát, hatalmas reményeket – de valahogy csupán felemás eredményeket. Legalábbis így összegezte év eleji elemzését a Lowy Institute, a nemzetközi kapcsolatok nagyhírű ausztrál kutatóközpontja, visszatekintve a digitális diplomácia ikonszerű közösségi média platformjának másfél évtizedes karrierjére. Pedig, az Ausztrál Külügy- és Külkereskedelmi Minisztérium webportáljának most október elején frissített közösségi média oldala több mint impresszív: azzal jogosan büszkélkedne bármely, akár közepes ország, vagy éppen nagyhatalom külügyi igazgatási szervezete is. A minisztérium...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5