Molnár Szilárd, Magyary Zoltán e-Közigazgatástudományi Egyesület
Az Európai Bizottság nem rendelkezik nevesített költségvetéssel az e-közigazgatás fejlesztésére, így körülbelül csak azt tudjuk, hogy az IKT kiadásoknak hozzávetőlegesen 15 százalékát használják e-közigazgatásra. Viszont rendre megjelenik egy-egy adat arról, hogy a felhasználók oldalán mit is jelentenek ezek a fejlesztések. Írországban az online adóbevallás révén több ezer órányi munkaidőt takarított meg a közigazgatás, míg Dániában az e-számlázás bevezetésével az állampolgároknál évi 150 euró, míg a vállalatoknál évi 50 euró megtakarítást értek el. A számok persze ne tévesszenek meg bennünket, ugyanis bármennyire is kis tételnek látszanak, az összlakosság vagy az összes vállalkozás esetében, illetve éves szinten ezek igen tetemes összegek lehetnek.
A pénzügyi és gazdasági válság időszakában természetesen a beruházások megítélésekor nem csak a „jól költés” – azaz a bemenetek és az eredmények viszonyának – megítélése válik fontossá, hanem az „okos költésé” is – azaz amikor az eredmények kapcsán a kitűzött hosszabb távú, holisztikusabb célok megvalósulását, illetve összefüggéseit vizsgáljuk (Codagnone, Undheim 2008).
Több ország gyakorlata mutatja, hogy a közigazgatási szolgáltatások elektronizálása nem jár egyenes arányban az e-közigazgatási szolgáltatások felhasználói számának növekedésével, holott a legtöbb esetben ez egy fontos cél. Az elmúlt évek során egyre világosabbá vált, hogy az IT-központú fejlesztések, illetve a közigazgatás-központú gondolkodásmód zsákutcába jutott. Ma már a bemenetek oldalán nem az IT-re, hanem a felhasználói igényekre kell koncentrálni, míg a kimenetben nem a puszta hozzáférési, használói adatokra, hanem a hatások feltérképezésére.
Azt leszögezhetjük, hogy bármilyen siker megítélésének feltétele csak egy mérés lehet. Csak ennek révén lehet visszajelzést kapnunk a folyamatok helyességéről, az eredményekről és a hatásokról. A hatékonyság és az eredményesség mérések szükségességét még egy további tényező befolyásolja: az információs társadalom – és benne az elektronikus közigazgatás – fejlődésével a sima felkészültségi, elterjedtségi vizsgálatokról át kell térni a hatásvizsgálatokra, egyszerűen azért, mert a beruházások által elindított szolgáltatások már elértek egy olyan életszakaszba, hogy azokról a puszta használati adatok nem mutatnak semmi izgalmasat.
Ennek az igénynek a kifejezése talán 2005-ben vált igazán markánssá Európában. Ekkor indult el az eGEP projekt, amelynek célja egy olyan elemzési keretrendszer kialakítása volt, amely képes feltérképezni az e-közigazgatási beruházások gazdasági hatását. Számos kísérlet történt ennek hazai adaptációjára is, de sajnos kézzelfogható eredmények (még) nem születtek.
Szintén 2005-ben került megfogalmazásra a manchesteri e-Közigazgatási Miniszteri Deklarációban, hogy törekedni kell a hatékonyság és az eredményesség mérésére. 2008 augusztusában pedig a European Journal of ePractice 4. számát már teljes terjedelemben az e-közigazgatás kimeneteleinek és hatásainak mérési lehetőségeinek bemutatására szentelték.
2005 óta tehát elég erősen megjelenik a „mérjük, ami mérhető” elve, így például a most induló pán-európai e-közigazgatás programoknak magukon kell viselniük a SMARTS (Specific, Measurable, Achievable, Realistic, Time-bound and Sustainable) sajátosságokat, azaz konkrétnak, mérhetőnek, elérhetőnek, reálisnak, időben behatároltnak és fenntarthatónak kell lenniük. Azonban tegyük hozzá, ezek a kritériumok nyugodtan megjelenhetnek nemzeti szintű programoknál is.
Az elektronikus szolgáltatások hatékonyságának mérésére több megközelítésben is lehetséges. Egyrészt mérhető a szolgáltatói oldalon, másrészt a felhasználók oldalán. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hatékonyság megítélése főleg a hozzáférhetőség, az átláthatóság, a hatékonyság és a hatás értékelése mentén lehetséges, és olyan szolgáltatások esetében, ahol rendszeres a használat és ahol magas nyereség realizálása várható.
Megint csak általánosságban, de azt mondhatjuk, hogy a „jól költés” megítéléséhez a szükséges adatok viszonylag könnyen előállhatnak (pl. költségek, humánerőforrás, elégedett ügyfelek száma, stb.). Sokkal nagyobb gond van az „okos költés” megítélése esetében, hiszen itt óhatatlanul szubjektívebb lehet az adatgyűjtés, értékelés. Az „okos költés” feltérképezése során olyan kérdések merülnek fel, hogy a kitűzött politikai célok milyen mértékben valósultak meg, melyek a tényleges hatásmechanizmusok (mi minek az eredménye), mennyiben javult az állampolgárok életminősége (pl. kényelem, időmegtakarítás, adminisztratív teher csökkenése, stb.).
Utóbbiakhoz érdemes tudományos jellegű kutatási módszereket igénybe venni annak érdekében, hogy a szubjektivitást a lehető legjobban ki lehessen küszöbölni. Igaz, mindez magával hozza azt is, hogy a sima statisztikai jellegű adatgyűjtéssel szemben ezek a módszerek mind időben, mind költségekben meghaladják a felkészültségi vizsgálatokat.
Végül még egy indokot szeretnénk felhozni a hatékonyság és eredményesség mérésének hangsúlyozása mellett.
A szolgáltatások irányába elmozduló neoweberiánus bürokráciában az eredményorientáltság szintén fontos szempont, hiszen a közszolgálati feladatok visszaszervezésével (insourcing) az átláthatóság, elszámoltathatóság, célszerűség, a gyors alkalmazkodás és reagáló képesség attribútumoknak (is) kell jellemezniük az közigazgatást. Viszont talán ennél is fontosabb az alapvető értékeknek a közigazgatásban való képviselete: a közbizalom visszaszerzése, erősítése, a szolidaritás, esélyegyenlőség biztosítása, a törvények követése, kiegyensúlyozott közteherviselés, hogy csak néhány példát hozzunk.
Ez a megerősödő normatív modell viszont maga után von egy fontos hangsúlyeltolódást a mérési megközelítésmódokban is: a befektetés/megtérülés kizárólag közgazdaságtani megközelítésének háttérbe kell kerülnie, és elsősorban a társadalmi haszon, a hosszabbtávú hatás maximalizálását kell előtérbe helyezni.
A fenti rövid gondolatmenettel csak a változó paradigmákat követő mérési technikák és megközelítésmódok változásának szükségességét próbáltuk hangsúlyozni. Ennek fényében a cikk harmadik részében egy új módszert, a befektetések társadalmi hatásmérését (SROI) mutatjuk be, amely hatékony lehet a közigazgatás társadalmi költségeinek és kevésbé nyilvánvaló hatásainak becsléséhez.
Források:
Berntzen, Lasse (2010): Ideas for e-services efficiency measurement, Efficient & Effective eGovernment Workshop, Brüsszel, 2010 március (ppt)
Botterman, Maarten – Fisher, Robbert – Schindler, Helen Rebecca (2010): Study on “eGovernment scenarios for 2020 and the preparation of the 2015 Action Plan”. Final report (D5), TR-888-EC, 2010 június (pdf)
Codagnone, Cristiano és Undheim, Trond Arne (2008): Benchmarking eGovernment: tools, theory, and practice. Efficiency and effectiveness. European Journal of ePractice n° 4. (pdf)
Stumpf István (2009): Szakmai alapú közigazgatás – A neoweberiánus állam. A modern állam feladatai, 92-104. old. (pdf)
A tanulmány első része: Az e-közigazgatási fejlesztések hatékonyságának és eredményességének mérése – I. rész
