Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

„Európa jövője”: az Európai Bizottság eseménysorozata, egy többnyelvű online platformra is támaszkodva

Szerző: 2020. január 26.No Comments

„Az Európai Bizottság a mai napon ismertette elképzeléseit az Európa jövőjéről szóló konferencia megtervezéséről, amely a tervek szerint az Európa-napon, 2020. május 9-én veszi kezdetét, és két évig tart. Az elfogadott közlemény a Bizottság hozzájárulása az Európa jövőjéről szóló konferencia körüli, már jelenleg is élénk vitához. Ezt a projektet Ursula von der Leyen elnök jelentette be politikai iránymutatásában, hogy az európaiak számára nagyobb beleszólást biztosítson az Európai Unió tevékenységeibe és működésébe. A konferencia a korábbi tapasztalatokra fog építeni, például a civil párbeszédekre, de sok új elemet is be fog vezetni, hogy növelje e párbeszédek hatását, és lehetővé tegye az emberek számára Európa jövőbeli fellépéseinek alakítását. A konferencia nyílt, inkluzív, átlátható és strukturált vitát tesz majd lehetővé a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű polgárokkal. A Bizottság elkötelezett az eredmény nyomon követése mellett.

A Bizottság két párhuzamos munkaterületet javasol a vitákhoz. Az első középpontjában az uniós prioritások és az Unió célkitűzéseinek meghatározása áll. Ezen prioritások közé tartozik az éghajlatváltozás és a környezeti kihívások elleni küzdelem, az emberközpontú gazdaság, a társadalmi méltányosság és egyenlőség, Európa digitális átalakulása, az európai értékek előmozdítása, az EU érdekeinek érvényesítése a világban, valamint az Unió demokratikus alapjainak megerősítése. A második területen kifejezetten a demokratikus folyamatokhoz és az intézményi kérdésekhez kapcsolódó témák kerülnek megvitatásra, ideértve a csúcsjelölti rendszert és az európai parlamenti választások páneurópai listáit.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Minden szakpolitikánk középpontjában az embereknek kell állniuk. Ezért azt szeretném, hogy minden európai aktívan részt vegyen az Európa jövőjéről szóló konferencián, és vezető szerepet játsszon az Európai Unió prioritásainak meghatározásában. Csak együtt építhetjük meg a holnap Unióját.”

Dubravka Šuica, a demokráciáért és a demográfiáért felelős alelnök a következőképpen nyilatkozott: „Ki kell használnunk a legutóbbi európai választásokon való magas részvételt, az emberek lendületét és tettrekészségét. Az Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy együtt gondolkozzunk a polgárokkal, hogy meghallgassuk és bevonjuk őket, megválaszoljuk a kérdéseiket és tájékoztassuk őket. Megerősítjük az uniós intézmények és az általuk kiszolgált emberek közötti bizalmat. Itt az esély arra, hogy megmutassuk az embereknek, hogy véleményük számít Európában.”

A nyílt, inkluzív és átlátható vita új nyilvános fóruma
A Bizottság a konferenciát olyan alulról felfelé építkező fórumnak tekinti, amely nemcsak Európa fővárosai számára lesz releváns, hanem az Unió minden települését eléri. A kezdeményezéshez más uniós intézmények, nemzeti parlamentek, szociális partnerek, regionális és helyi önkormányzatok, valamint civil szervezetek is csatlakozhatnak. A vita átláthatóságát egy többnyelvű online platform biztosítja, amely támogatja a szélesebb körű részvételt. A Bizottság elkötelezett amellett, hogy a többi uniós intézménnyel közösen a leghatékonyabb intézkedések révén biztosítsa a polgárok ötleteinek és visszajelzéseinek az uniós szakpolitikai döntéshozatalba való beemelését.

Háttér-információk
A biztosi testület valamennyi tagja hozzá fog járulni a konferencia sikeréhez: Šuica alelnök vezeti a Bizottság konferenciával kapcsolatos munkáját, őt támogatja intézményi oldalon Jourová alelnök, illetve előrejelzési és intézményközi oldalon Šefčovič alelnök.

Az Európai Parlament és a Tanács szintén azon dolgozik, hogy miként járuljanak hozzá az Európa jövőjéről szóló konferencia sikeréhez. Az Európai Parlament 2020. január 15-i állásfoglalásában nyílt és átlátható folyamat kidolgozására szólított fel, amely inkluzív, részvételen alapuló és kiegyensúlyozott megközelítést alkalmaz a polgárok és az érdekelt felek irányában. Mindeközben az Európai Tanács 2019. december 12-i következtetéseiben felkérte a horvát elnökséget, hogy kezdje meg a tanácsi állásponttal kapcsolatos munkát. A konferenciát a horvátok is elnökségi prioritásaik között tartják számon.

Ezt követően alapvető fontosságú, hogy a három intézmény együttműködjön egy együttes nyilatkozat kidolgozásában, amely meghatározza az Európa jövőjéről szóló konferencia koncepcióját, szerkezetét, hatáskörét és időzítését, valamint lefekteti annak közösen elfogadott elveit és célkitűzéseit. A nyilatkozat később nyitva fog állni más aláírók, köztük intézmények, szervezetek és érdekelt felek előtt is. A nemzeti és regionális parlamenteknek és szereplőknek fontos szerepet kell játszaniuk a konferencián, és ösztönözni kell őket a konferenciához kapcsolódó események megtartására. A Bizottság a mai hozzájárulásában hangsúlyozza, hogy elkötelezett a különböző viták eredményeinek és javaslatainak nyomon követése mellett.

A Bizottság azt javasolja, hogy a konferencia hivatalosan 2020. május 9-én, az Európa-napon vegye kezdetét, 70 évvel a Schuman-nyilatkozat aláírását és 75 évvel a második világháború végét követően.

További információ
Kérdések és válaszok

Forrás:
Az Európa jövőjéről szóló konferencia megtervezése; Európai Bizottság; IP/20/89; 2020. január 22.