„A Harvard Kennedy School részeként működő Ash Center for Democratic Governance and Innovation saját oldalán tette közzé Richard Pope kézikönyvét a közigazgatás platformként működéséről (Playbook: Government as a Platform). Mint a szerző írja, ha a XX. században bementünk bármely közigazgatási hivatalba, három nélkülözhetetlen alapelemet mindenhol felfedezhettünk: nyilvántartási osztályt, amely kezeli a hivatalos papírokat, kartotékokat és mikrofilmeket; adminisztrációs munkatársakat, akik feldolgozzák és validálják az információkat; és végül rengeteg formanyomtatványt. A szervezeti egységek – ahogy azóta is – tematikusan szervezettek (pl. járművezetői engedélyek, útlevelek, adózás), az adott téma teljes vertikumát lefedve. Amikor a kormányzatok elkezdték a közigazgatási szolgálatatásokat elektronizálni és online elérhetővé tenni, ezt a világot digitalizálták. Ha ma bemennénk egy jellemzőnek mondható kormányhivatalba, a következő fő jellemzőket látnánk:
- Online tranzakciók sokasága, amelyek annak a papíralapú ügyintézésnek a mintáját követik, amelyeket kiváltottak.
- A korábban kézzel irányított adminisztratív rendszerek félautomata üzemmódban működnek. Az ügyviteli szabályokat ma már nem csak papíron rögzítik, hanem bele is kódolják a rendszerbe.
- Adatbázisok sokasága, amelyek nagyrészt a korábban hegyekben álló papíralapú dokumentumokat helyettesítik, valamint ügykezelő rendszerek, amelyek nyomon követik a beadványokat.
Ez a minta ismétlődik minden egyes szervezetben, a közigazgatás minden szintjén. De miért lenne ez probléma, amikor ezek a változások a hatékonyságot növelik? Mint a szerző rámutat, a hagyományos folyamatok digitalizációjával korántsem aknázzuk ki a digitalizációben rejlő hatékonyságnövelő és minőségjavító lehetőségeket.
Amikor egy közigazgatási egység adatokat ad át egy másiknak, azt eufemisztikusan adatmegosztásnak nevezzük, holott az nem más, mint egy „kopipészt” művelet, még ha ez – a papíron tárolt és átadott adatokhoz képest – lényegesen több másodpéldány továbbítását is jelenti, a közigazgatás széles spektrumábat terítve. Csakhogy az adatok duplikációja a ráfordított erőfeszítéseket is duplikálja, a szolgáltatás-tervezésére gyakorolt hatás pedig ellentmondásos. Egy számítástechnikai irodalomból kölcsönzött mondással („Conway törvénye”) kifejezve: az informatikai rendszereket tervező szervezetek kénytelenek olyan terveket gyártani, amelyek az adott szervezet bevett kommunikációs struktúráját képezik le. Vagyis a szolgáltatások megtervezésében az elsődleges szempont a szervezetek szerkezeti sajátossága, és nem az emberek valós szükségletei. Mindez a szolgáltatásnyújtások monopolizálásához vezet, ami a szolgáltatásokban egy az egyben leképezi a szervezeti egységek szerinti felosztást, és megakadályoz más szervezeti egységeket, intézményeket, vállalatokat, civil szervezeteket abban, hogy csatlakozó kiegészítő szolgáltatásokat építsenek ki. Az adatok és az ügymenet logikája egyaránt be van reteszelve az adott szervezetbe.
A világban körülnézve ugyanakkor egy másfajta megközelítést is látunk felbukkanni és terjedni. Vannak már olyan intézményközi platformok a közigazgatásban, amelyek elkezdték áttörni a szervezeti silókat, és ezzel nem csak pénzt takarítanak meg, hanem az adott közszolgáltatás jellegét is megváltoztatják. Az Egyesült Államokban például a veteránügyi igazgatás elkezdte szolgáltatásait alkalmazás-programozási felületekre (API) építeni, ami lehetővé teszi karitatív és más szervezeteknek is közhasznú szolgáltatások nyújtását, illeszkedve az API-k terjedését célzó szövetségi kormányzati törekvésekhez. Indiában Aadhaar néven indult azonosító platform a közigazgatás különböző részeihez kötődő szolgáltatások összekapcsolására milliárdnál is több ember számára, ami ezzel együtt a magánélet védelméről és a digitális jogokról is országos vitát keltett. Az Adhaar része annak az IndiaStack nevű kezdeményezésnek, amely révén a kormányzat API-k segítségével teszi lehetővé a közigazgatásnak, az üzleti szférának, induló vállalkozásoknak és fejlesztőknek, hogy kiaknázhassák az egyedülálló digitális infrastruktúra lehetőségeit India nagy problémáinak megoldására, fizikai jelenlétet nem igénylő papír- és készpénzmentes szolgáltatások nyújtásával. Észtországban új szolgáltatásokat terveztek a nagyobb életesemények (mint pl. egy gyermek születése) köré, a közigazgatási intézmények határain átívelő módon. Megtehetik, mert az elmúlt évtizedekben kiépítették a közigazgatást keresztbe-kasul átszövő közös adatinfrastruktúrát, és mivel a szomszédos országok is adoptálták ezt az infrastruktúrát a kereskedelmi folyamatok megkönnyítésének ígéretével, a szolgáltatásokat határon túlról is igénybe lehet venni. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban vagy Argentínában pedig a közigazgatáson belüli közös problémák megoldására osztanak meg központilag megoldást segítő elemeket, segítve a köztisztviselőket abban, hogy az új szolgáltatásokat gyorsabban tudják biztosítani és javítsák, konzisztenssé tegyék az ügyfélélményt.
Mindent összevetve, valósággá kezd válni az a világ, amit még Tim O’Reilly vázolt fel egy 2011-es cikkében a platformként működő közigazgatásról, amelyben feltette a kérdést: mi lenne, ha a közigazgatást egy operációs rendszerhez hasonlóan szerveznék meg? A platformként működő közigazgatás radikálisan jobban működő közszolgáltatások ígéretét hordozza magában, egyszerűbbé és gyorsabbá téve azokat köztisztviselők és politikusok, vállalatok és civil szervezetek számára egyaránt, az emberek valós szükségleteire válaszolva. A közigazgatás újraszervezését eszerint megosztott komponensek, API-k, szabványok és összhangba hozott adatállományok köré lehetne és kellene megvalósítani.
A platformalapú közigazgatás kézikönyve azoknak a figyelmére számít elsősorban, akik a digitális fejlesztések során olyan új szakmai kompetenciákat hoztak be a közigazgatásba, mint az agilis szoftverfejlesztés, a felhasználó-centrikus tervezés, felhőszolgáltatások igénybe vétele vagy a nyílt forrású szoftverek használata. Ezek egyúttal új szakmákat is magukkal hoztak: termékmenedzserek, szoftver-mérnökök, felhasználói kutatást végzők, szolgáltatástervezők, adattudósok, digitalizációs vezetők, akik új megközelítéseket keresnek a platformalapú megoldások bevezetésére a közigazgatásban. A kézikönyv ezeknek a gyakorlati szakembereknek is hasznos útmutatót kíván adni.”
Forrás:
Playbook: Government as a Platform; Richard Pope; Harvard Kennedy School, Ash Center for Democratic Governance and Innovation; 2019. november (PDF)
