Diplomácia a COVID-járvány utáni időkben: nincs visszaút
A világjárvány gyökerestül felforgatta az életünket és a munkánkat. Ezt a távolság tartást, elzárkózást, a fizikai kontaktusok kerülését (a határok lezárása, hermetizálása miatt) a nemzetközi kapcsolatépítés folyamatai szenvedték meg a legjobban. Ugyanakkor az elmúlt hónapok sok bakival és gyerekbetegséggel fűszerezett, gyakran a „két dimenziós technológia” jóvoltából ténylegesen is ellaposodott diplomácia-technológiai megoldásai vegyes reakciókat váltottak ki a külügyi apparátusok gyakorló tagjaiból és a szakértőkből egyaránt. Sokan és sokat cikkeztek a nyáron a „Zoom-diplomácia” esetlenségéről, a nemzetközi kapcsolatok intézésében olyan nagyon fontos interakciók hiányáról, hogy a biztonsági problémákat most ne is említsük. A minisztériumok, külképviseletek, sőt a multilaterális szervezetek is sorra álltak át a videokonferencia technológiákra építő „virtuális találkozókra”, „online csúcskonferenciákra”, „digitális tárgyalásokra”, ám a külügyi szakmában mozgók egy része úgy gondolta: ezek csak helyettesítő megoldások, és a válság elmúltával a diplomácia világa hamar visszatér majd a korábbi gyakorlatokhoz.
Az igazság azonban az, hogy a koronavírus járvány kitörése előtti időszak diplomáciája is messzire került már a pre-kompjuterizáció évtizedeinek (évszázadainak) klasszikus nemzetközi kapcsolattartásától. Az elmúlt tizenöt év pedig gyorsuló tempóval emelte a diplomata mindennapi eszköztárába az információs és kommunikációs technológiák megoldásait. Bár a személyes kontaktus fontossága töretlen maradt (és ez vélhetően a jövőben sem változik majd), az eszközök és eljárások széles palettája tette gyorsabbá, hatékonyabbá, hatásosabbá a nemzetközi kapcsolatok művelőinek munkáját. A diplomácia bevett funkcióinak túlnyomó része ma már aligha képzelhető el a digitális technológiák széleskörű alkalmazása nélkül: legyen szó akár az információszerzésről, a tájékoztatásról (különösen a tömegpublikumot megcélzó társadalmi kommunikációról), a szakmai kapcsolatok ápolásáról, vagy akár a konzuli érdekképviseleti tevékenységről.
A nemzetközi kapcsolatokat érintő technológiai fejlődés trendjei ráadásul már évek óta mutatják, hogy a diplomácia digitalizációjában sokkal több van az IKT-technológiák felkarolásánál. Bár látványos és ezért közismert, de a „Twitter-diplomácia” legfeljebb csak egy apró szegmensét jelenti a 21. század technológiai lehetőségeit kiaknázó külkapcsolati munkának. A külpolitika formálásának műhelyeiben, de a külképviseletek napi tevékenységében is megjelent már a big data-elemzés, a gépi tanulás, a Mesterséges Intelligencia alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata. A sokak szerint egyfajta társadalmi-technológiai forradalom ígéretét magában hordozó Mesterséges Intelligencia külügyi térhódításáról mi is számtalan alkalommal adtunk már itt hírt az elmúlt két-három esztendőben: a konzuli segítségnyújtásban segítő, online beszélgető-robottól kezdve a tárgyalódelegációk háttérfelkészítésében szerepet kapó hírszerző és feldolgozó rendszerektől a kínai külpolitika döntéshozatali folyamatait támogató MI-szoftverekig.
Ehhez a sorhoz mostanában egy érdekes új fejlesztés csatlakozik. A COVID-járvány elzárkózása megkerülhetetlen szükségként vetette fel az elektronikus távértekezletek használatát. A videokonferencia eszközök azonban, mint említettük, a tárgyalás és kapcsolattartás (azaz a diplomácia máig két legfontosabb funkciója) esetében csak korlátozottan tudták kiváltani a személyes emberi kontaktusokat. Ezeken a távközvetítéseken többnyire elvész a sokszor meghatározó hangulat; nem érzékelhető a partnerek metakommunikációja. Szakemberek most a gamifikáció, azaz a játékosítás lehetőségeit vizsgálják e probléma orvoslására: lehetséges-e a valós élethelyzetek, emberi interakciók jobb szimulálása az ún. nyílt-világú (más néven világ-építő) videojátékok segítségével? Az új koncepció persze nagyon is ismerősen cseng a digitális diplomácia szakértőinek! A külügyek digitalizációjának „hivatalos” kezdődátuma ugyanis, 2007 május 22., éppen egy ilyen „eseményhez” kapcsolódik. Azon a napon avatták ugyanis fel az akkoriban roppant népszerűséggel berobbanó online világ-építő játékban a Second Life-ban a világ első „virtuális nagykövetségét”. A Maldív-szigetek online külképviseletét hamarosan követte a svéd külügyminisztérium diplomáciai kirendeltségének megjelenése is (és többnyire ezért nekik tulajdonítják – tévesen – ezt a digitális elsőséget). E korai kísérlet néhány éven belül (magával a neki otthont adó játékvilággal, a Second Life-al együtt) eltűnt ugyan, ám ahogy azt a most induló újabb projektek mutatják, néhány fontos lépcsőfokot mégis kitaposott a digitalizáció ösvényén. Az évtizedes előzmény tapasztalatait felhasználó, azt tovább építő 3D-alapú diplomáciai interakciós „világ” (magyarul egy jól működő online konferencia-platform) koncepcióját az általunk gyakran idézett szakmai műhely, a genfi DiploFoundation dolgozta ki egy a diplomácia jövőjéről szóló konferenciára. A cél az, hogy az online kapcsolattartás előnyeit megtartva, a Zoom diplomácia korlátain azonban túllépve teremtsenek egy új 21. századi digitális eszközt a multilaterális diplomácia hatékony támogatására.
Diplomacy after COVID: no looking back; Jeffrey Roberstson; Lowy Institute; 2020. október 21.
Will Zoomplomacy Last?; Daniel B. Shapiro, Daniel Rakov; Foreign Policy; 2020. május 18.
Diplomacy futures: Open-World Gaming Conference Simulation; Jeffrey Robertson; YouTube; 2020. október 20.
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK
A héten mutatkozik be az első elektronikus „járvány útlevél”
A svájci Commons Projects nevű civil szervezet , a Rockefeller Alapítvány támogatásával elektronikus utazási okmány projektjét dolgozta ki annak érdekében, hogy gyors, megbízható, egységes ellenőrzési rendszer segítse a járványos helyzetben (és vélhetően a koronavírus megfékezését követő időkben is) nemzetközi utazásra vállalkozókat. Jelenleg a rendkívül korlátozott nemzetközi légi utasforgalom rendszerében sincsen egységes eljárásrend, illetve az utazásban résztvevők egészségi állapotát megbízhatóan tanúsító (és főleg: minden érintett hatóság által elismert) igazolási okmány. A mostani gyakorlat szerint a különféle tanúsítványú laboratóriumokban végzett COVID-19 tesztek eredményeit többnyire kinyomtatják, és a (negatív eredményt tanúsító) iratot ebben a formában mutatják be az egyes repülőtéri hatóságoknak.
A most próbára kerülő CommonPass rendszerben az utasok egy megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező (azaz hitelesnek elismert) laboratóriumban végeztetik el a vírus jelenlétét ellenőrző vizsgálatot. Ezt követően a teszt eredményét elektronikus dokumentumként feltöltik a mobilt telefonjukra. A tanúsítvány mellett szintén elektronikusan kitöltik az adott országba való belépéshez megkövetelt kérdőívet is. A repülőgépre való felszállás előtt az utas egészségi állapotát hitelesen bizonyító adatokat a telefonjuk applikációja által generált QR-kód egyszerű beolvasásával kérdezik le. Az első próbaútra a héten kerül sor, egy London és az Egyesült Államokbeli Newark között közlekedő United Airlines járaton.
A projekt kidolgozóinak koncepciója szerint a rendszer a COVID-19 járvány megfékezése, tehát a tömeges védőoltások után is használatban maradhatna: ekkor az oltás meglétét bizonyíthatná (illetve más betegségek megelőzésére szolgáló vakcinák beadását tanúsíthatná).
First Test of New „Immunity Passports” Will Take Place Wednesday; Tyler Durden; Activist Post; 2020. október 21.
Megállíthatatlanul terjed az adat-szuverenitás gondolata
A Huawei, majd a TikTok elleni amerikai (és ezt követően a szövetségesi, illetve kliensi körhöz tartozó jó néhány országból érkező) támadás-hullám fontos mozzanata volt a „nemzeti” személyes adatok védelme. A legnagyobb tételben a közvetlen regionális geopolitikai riválisnak számító India tiltott ki, két hullámban (majd még azt követő további akciók során) az országból mintegy 100 kínai mobil alkalmazást, hivatkozva India nemrég meghozott adatvédelmi törvényére. Az indiai törvényhozás leplezetlen őszinteséggel fogalmazta meg a jogszabály preambulumában: az indiai állampolgárok által generált adatok India nemzeti vagyonának részét képezik. Erre hivatkozva szigorúan fellépnek minden olyan eszköz, vagy alkalmazás ellen, amelyről feltételezhető, hogy a használók által termelt adatokat felhasználja, illetve az országon kívüli szervereken tárolja.
Eddig szinte kivétel nélkül mindig Kína ült a vádlottak padján, azaz a kínai vállalatokat vádolták meg azzal, hogy (más országokbeli) felhasználóik adatait eltulajdonítják. Most azonban fordult a kocka, és Kína ellentámadásba lendült az adat szuverenitás frontján. Egy most nyilvánosságra került törvénytervezetben ugyanis a kínai kormány szigorúan tilalmazná a kínai felhasználók által termelt adatok külföldre vitelét. Ráadásul viszonossági alapon ellenintézkedéseket helyez kilátásba a Kína megítélése szerint diszkriminatív jellegű amerikai (adatkezeléshez kapcsolódó) intézkedések esetére. Az új Személyes Adatvédelmi Törvény lesz, ha elfogadják, az ország első egységes, állampolgári adatok védelmére vonatkozó jogszabálya.
China’s new law restricts transfer of personal data abroad; Shunsuke Tabeta; Nikkei;, 2020. október 23.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
