Német-ausztrál űrvédelmi megállapodás született
A napokban – derült égből a villámcsapásként – megszületett új „háromhatalmi megállapodás”, azaz az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia között védelmi együttműködést, technológiai partnerséget létrehozó ún. AUKUS szövetség alaposan felbolygatta a mostanság egyébként is egyre szövevényesebb hatalmi politikai panorámát. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a franciákat nem csupán egy óriási fegyverüzletből kivető, de bizonyos értelemben a szűk angolszász szövetségi rendszeren is kívülre tevő együttműködésnek nagyon jelentős következményei lesznek a nyugati szövetségi rendszer egészére nézve. A hatalmi játékok gyorsan változó, gyorsan újrarendeződő szövetségi konfigurációkat eredményeznek. Ami egyre leplezetlenül jelenik meg a nemzetközi kapcsolatok alakításának vezérelveként, az a pőre nemzeti érdek. Ahogy a hagyományos félreértésnél fogva általában „kiegyensúlyozottnak”, „mértéktartónak” nevezett brit állami BBC fogalmazott lélegzet elállítóan pökhendi, de legalább őszinte megfogalmazásában: „Ha majd a franciák befejezik a sértett hüppögésüket, akkor rá kell ébredniük, hogy a világban kizárólag a saját nemzeti érdekei fontosak minden nemzet számára. Csak a saját, és senki másé.” Miközben a világhatalmi szerepkör újjászületéséről álmodó britek ilyen világosan megfogalmazták álláspontjukat, hasonlóan egyértelműen ítélték el a három angolszász hatalom szövetkezését a kontinensen már egy ideje igazán központnak számító németek. Michael Roth, német Európa-ügyi miniszter egyenesen úgy fogalmazott: „Ez a húzás ébresztőt kell, hogy fújjon Európa számára”. Nem maradt el mögötte Heiko Maas külügyminiszter sem, aki egyértelművé tette, hogy az angolszászok lépésének sem a tartalmával, sem a formájával nem tud azonosulni. Miközben a német kormányzati szereplők egyértelműen az amerikai-brit-ausztrál koalíció-formálás súlyos következményeire figyelmeztettek, a jelek szerint Németország is habozás nélkül érvényre juttatja saját nemzeti érdekeit, ha a helyzet úgy diktálja. A napokban ugyanis a német hadsereg vezérkari főnöke, Eberhard Zorn tábornok együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá ausztrál kollégájával. A szövetség célja a két ország űrvédelmi együttműködésének erősítése lesz. Németország védelmi filozófiájában és védelmi politikájában érzékelhetően egyre hangsúlyosabb szerepet kap a világűr. Nem sokkal ezelőtt állították fel a Bundeswehr Világűr Hadműveleti Parancsnokságát. Az elmúlt évben pedig egy Légi és Űrhadműveleti Központ (ASOC) kezdte meg működését, amelynek elsődleges feladata az, hogy – két radarrendszerre támaszkodva – a világűrben keringő objektumokat figyelje meg.
L’Allemagne at l’Australie ont signé un protocole d’accord dans le domaine dela defense spatiale; Laurent Lagneau; Zone Militaire; 2021. szeptember 22.
Hogy születik egy űrhajós? A „civil” asztronauták kiképzésének világa
A világűr felfedezésének-kiaknázásának második nagy korszakáról értően tudósító Axios Space a napokban a „civil űrhajózási forradalom” kibontakozásának egyik központi kérdését igyekezett körüljárni. Nevezetesen az űrhajósok felkészítésének programját. Lényegében napjainkig, tehát az 1957 októberében induló első űrkutatási és űrfelfedezési korszak egészében szigorú szelektálási procedúra során kiválasztott, majd hónapokig, sőt évekig tartó különleges és sokrétű kiképzési programban felkészített emberek ülhettek be a fellövésre előkészített űrjárművek pilótaszékeibe. A rendkívüli fizikai és szellemi megterhelést jelentő űrutazás egyértelműen azt jelentette, hogy a társadalmak nagyon szűk, és már speciális előképzettséggel rendelkező tagjai (többnyire katonai pilóták, nagy sebességű repüléshez szokott vadászrepülők) kerülhettek be a kiválasztottak csoportjába. A mostani második űrkutatási korszak egyik alapvető sajátossága a civil szféra bekapcsolódása, sőt adott esetben markáns és meghatározó részvétele a világűr meghódításában. Ez egy felől a magán vállalkozói szektor bekapcsolódása az űrjárművek, hordozóeszközök, műholdak, különleges berendezések és ruházatok kifejlesztésébe és előállításába, illetve üzemeltetésébe. Ugyanakkor fontos és jelentős következményekkel járó mozzanat az is, hogy az új generációs űrutazásokban utasként hétköznapi fizikai adottságokkal rendelkező polgári személyek is részt vehetnek. Sőt, mint azt az Inspiration4 űrjármű legutóbbi útja mutatta, akár a teljes legénység is ilyen „amatőr” űrhajósokból állhat. Az első magán tőkéből finanszírozott, nem-állami űrutazás, amely embereket juttatott alacsony Föld körüli pályára, természetesen még messze van attól a ponttól, ahol minden féle felkészítés nélküli személyzettel startolhatnának el az űrjárművek, mint az egyszerű utasszállító repülőgépek. Az Inspiration-küldetés négy leendő résztevője 6 hónapos felkészülés során igyekezett elsajátítani az űrhajós alapismereteket. Órákat töltöttek földi szimulátorban, illetve hasonlóan jelentős egyéni felkészülési időt fordítottak az elméleti tudás megszerzésére. A tényleges űrutazás főpróbájaként egy 30 órás „próbautat” tettek a Dragon űrkapszula földi makettjében. A szimuláció során éppen úgy gyakoroltak elképzelhető problémákra, vészhelyzetekre, mint a szokványos „állami” űrhajós kiképzéseknél szokás.
What it takes to train for space; Miriam Kramer; Axios Space; 2021. szeptember 7.
Afrika egyre gyorsuló tempóban állíttat pályára saját műholdakat
A sommás ítéletektől, felszínes benyomásoktól általában nehéz szabadulni. Afrika, a par excellence „fejlődő” kontinens még mindig nehezen kapcsolódik össze a gondolatainkban a csúcstechnológiák rohamos térhódításával, noha jól érzékelhetően bontakozik egy ilyen trend. Az űrkutatás, űrtechnológia is jellemzően ilyen szektor, ahol talán még a „versenytársnak” számító digitális átalakulás (elsősorban a mobiltelefónia, a mobil számítástechnika fejlődése) is elmarad az iparág látványos tempójától. Az első afrikai műholdat alig 20 évvel ezelőtt bocsátották fel, és az azóta eltelt időben mindössze 44 további mesterséges égitest követte, amelyeket a kontinens 13 különböző országa fejlesztett ki. A gyorsulás ütemét jól mutatja, hogy a kontinens technológiai úttörői jelenleg 125 újabb műholdat építenek, és ezek az elkövetkező 4 évben pályára is állnak majd a tervek szerint. Az űripar húzóágazat jellegét mutatja az is, hogy az űripari tevékenységekbe ma már csaknem kétszer annyi, 23 afrikai ország kapcsolódik be. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy messzemenően nem arról van szó, hogy egy sok szempontból máig elmaradott kontinens országai valamiféle presztízsberuházásokra fordítanák az űrfejlesztésekre szánt komoly összegeket. A Világgazdasági Fórum 2021. évi jelentésének becslése évi 2 milliárd dollárra becsüli azokat a közvetlen anyagi hasznokat, amelyek a saját műholdak által szolgáltatott adatok révén generálódnak majd. A lehetséges funkciók között szerepel a kontinens súlyos mezőgazdasági kihívásainak új technológiákkal való kezelése: a vízgazdálkodás javítása az aszályos területek pontos térképezésével, a termés egészségességének folyamatos monitorozása a növényi kártevők megfigyelésével. Az erdőgazdálkodás is számottevően javulhat a műholdas adatfelvételek révén. Dél-Afrika ugyanakkor a part menti hajóforgalma támogatását várja az általa felbocsátani készült tengeri mini-műhold konstelláció segítségével.
Why Africa is sending more stellites into space; Stephanie Bailey; CNN Business; 2021. szeptember 21.
A szovjet műholdvadász titkos története
A kiberbiztonsággal foglalkozó szakemberek egy része meggyőződéssel állítja, hogy a világűrbe telepített eszközök számítástechnikai rendszerei jelentik a jövőben a kiberhadviselés legígéretesebb, egyben legveszélyesebb célterületét. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az ellenséges célpontok „hagyományos módon” történő, azaz ún. kinetikus, tehát fizikai értelemben történő megrongálása, megsemmisítése már évek, sőt évtizedek óta szerepel a nagyhatalmak stratégiáiban. Sőt, valójában már régen nem csak a stratégiákban, hanem a tényleges, éppenséggel rendszerbe állított fegyvertárában is. A világűr határáig emelkedő repülőgépekről, sőt manapság már földi kilövőkből indítható műhold elhárító rakétarendszerek már nem csak a hagyományos űrnagyhatalmak (tehát az USA, és a Szovjetunió, illetve az utód Oroszország, vagy az újonnan belépő Kína) arzenáljában találhatók. Ezek a fejlett fegyverrendszerek bizonyos értelemben rokonságot mutatnak a kiberhadviselési eszközökhöz (támadó szoftverekhez) abban az értelemben, hogy markánsan aszimmetrikus támadó kapacitást képesek biztosítani közepes, vagy éppen kicsi államoknak is – amelyek űrjelenlétre egyébként nem is gondolhatnának. Azaz, az űrkorszak megannyi Dávidjának fegyverei lehetnek a néhány nagyhatalom Góliáttal szemben. Létezik azonban az ellenséges űreszközök fizikai megsemmisítését célzó fegyvereknek egy másik csoportja, ami kizárólag a klasszikus űrnagyhatalmak lehetőségeit gazdagíthatják, hiszen az űrben keringő, felfegyverzett járművekről van itt szó. Ráadásul a hírek szerint köztük olyan is akad, amely ma is hadrendben állva várja a bevetési parancsot. Az egyik ilyen legendás eszközt mutatja a be az amerikai Popular Mechanics egy majd évtizedes cikke. A Poljot-1 névre hallgató ún. vadászműholdat arra tervezték, hogy az Egyesült Államok mesterséges égitestei közelébe manőverezve, beépített fegyverzetével pusztítsa el azokat. A téma tudományos-fantasztikus regénybe illő, de nem csak ezért érdekes olvasmány. Szakmai hírek szerint ugyanis az utód Oroszország kezelésében legalább négy ilyen támadó műholdvadász kering most is az űrben.
The Hidden History of the Soviet Satellite-Killer; Anatoly Zak; Popular Mechanics; 2013. november 1.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
