„Gépi kézírásfelismerés segítségével készült el a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) legnagyobb, az 1828. évi országos összeírást feldolgozó adatbázisa, amelyet hétfőn adtak át a nagyközönségnek.
Az 1828. évi országos összeírás teljes, 12 688 település adatait tartalmazó, indexelt képanyaga a Valenciai Műszaki Egyetem által fejlesztett algoritmus és mintegy 70 önkéntes munkájának eredményeként jött létre. Ez az összeírás az eddigi legnagyobb, kézírásfelismeréssel feldolgozott gyűjtemény Magyarországon.
Az új adatbázis átadásán Mikó Zsuzsanna, az intézmény általános főigazgató-helyettese kiemelte: számos jó nemzetközi gyakorlatot követve az MNL is nyitott a civilek bevonására adatbázisainak fejlesztésébe. A főigazgató-helyettes reményét fejezte ki, hogy az önkéntesek által feldolgozott iratanyag és adatbázisok száma egyre gyarapodni fog, és megköszönte az önkénteseket adó Magyar Családtörténet-kutató Egyesület segítségét a közösségi összefogással végzett munkában.
A meghirdetett programra két nap alatt annyian jelentkeztek, hogy le kellett állítani a toborzást.Az 1828. évi országos összeírás 196 724 oldalból áll, és tartalmazza a 19. század első feléből valamennyi adófizetési kötelezettség alá eső háztartás tulajdonosának, családfőjének az adatait. Az egyedülálló történeti forrásban 2 845 595 személynév szerepel a történeti Magyarország, Horvátország és Szlavónia teljes területéről.
A most közzétett irategyüttes elsősorban családtörténet-kutatási szempontból kivételesen értékes forrás, illeszkedve a https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/ honlapon már régóta elérhető korábbi, 1715. és 1720. évi összeírások sorába.
Az adatbázisban a kereshető személynevek mellett a vagyoni és társadalmi helyzetre vonatkozó adatok digitalizált képei is elérhetők a kutatóknak. Az összeírás a korszak magyar társadalom- és gazdaságtörténete szempontjából pótolhatatlan forrásértékű.”
Forrás:
Gépi kézírásfelismerés segítségével készült el a Magyar Nemzeti Levéltár új adatbázisa; Kultúra.hu/MTI; 2022. szeptember 30.